Meddig érdemes egy párkapcsolatban maradni eljegyzés, házasság nélkül?

Addig érdemes egy párkapcsolatban maradni míg működik. A házasság, eljegyzés nem feltétele a működő, boldog kapcsolatoknak. Ha úgy érzi mind két fél hogy házasodni kell hát házasodjanak (mint ahogy mi tettük), de nem ettől lettünk boldogabbak, és nem ettől leszünk boldogok x év múlva egymás mellett. :)

24/l

Én voltam az a válaszoló, akiről írsz.

A meddő kapcsolatot úgy értettem, hogy csak élnek együtt, a nő szeretne családot, gyereket, a pasi pedig írtózik a gondolattól, hogy bármi komolyabb legyen.

Én már elmúltam 30, a korombeli "lányoknál" (nőknél) sok ilyet láttam. Évek óta együtt élnek, a pasinak kényelmes, de már nem stapálja magát. Nősülni nem akar, mert "még nincs itt az ideje". Én azt mondom, ha 5-10 év alatt nem jött el az ideje, nem is fog. A nő pedig nem lesz fiatalabb. 40 évesen rádöbbenni, hogy a 10 éve várod, hogy a pasid elkötelezze magát, neked pedig még nincs gyereked - óriási bukta. Akkor már hiába próbálsz új életet kezdeni, időbe telik, amíg találsz egy normális pasit (mert ők már foglaltak!, akik meg elváltak, köszönik szépen, egyszer elég volt nekik a házasság meg a gyerek), és 40 felett vagy összejön egy egészséges gyerek, vagy nem, ha 2-3-at akarsz, az meg egyenesen reménytelen. (Tudom, vannak kivételek, de ritkán!)

Ha egy ilyen nőnek 30-32 évesen lett volna ereje azt mondani, hogy kedvesem, nem egyeznek a céljaink (és ez a legfontosabb!!), nincs harag, de szakítsunk, akkor sokkal jobbak lettek volna az esélyei.

(Természetesen, ha a nőnek sem célja a házasság és a gyerek, akkor nincs gond! Ezért mondom, hogy az a legfontosabb, hogy egyeznek-e a célok.)

Én azt gondolom, hogy ha valaki el akar venni valakit, azt néhány éven belül el kell tudni dönteni, ha nem tudja, akkor az nemet jelent.

Természetesen nem ugyanaz huszonévesen, harminc körül és a harmincas évek második felében.

Huszonévesen az a dolgotok, hogy élvezzétek az életet, bulizzatok, legyetek együtt, alakuljon ki a személyiségetek (fejeződjön be a kialakulás), tapasztaljátok meg, valóban egymással alaktok-e lenni, jőjjetek rá, milyen párra vágytok, legyetek egyetemisták, tanuljatok tovább, keressetek munkahelyet.

Az egyetemi évek alatt lehet házasodni, de nincs abban semmi rossz, ha megvárjátok, míg mindketten végeztek.

Harminc körül, felette véleményem szerint max. 2 éven belül el kell tudni dönteni, hogy az illető partner megfelel-e, és ha nem, akkor továbblépni. Ekkorra már van kialakult személyiség, tisztában vagy azzal, mit vársz a másiktól és egy kapcsolattól, kell rendelkezni akkora ön- és társismerettel, hogy el tudd ezt dönteni. Vagy legalábbis azt, hogy érdemes-e több energiát fektetni a kapcsolatba.

Az a baj, hogy sok nő ilyenkor - pont attól való félelmében, hogy megöregszik! - kétségbeesetten ragaszkodik az olyan pasihoz is, akihez nem kéne, mert ha van egy nem túl jó, az is jobb, mint a semmi.

Nekem sajnos a 2 legjobb barátnőm járt így. 37 évesek, az egyiket kirúgta a pasija (és ez még a jobbik eset, mert legalább megszabadult tőle, csak kár volt azért a néhány évért, amikor többet sírt, mint nevetett - és az önbizalma is lerombolódott), a másik 12 éve van egy olyan pasival, aki átlagosan 2 évente szakít vele, mondván, hogy "nem szerelmes belé", majd 2 hónap múlva (mikor rájön, hogy nem talál nőt) visszatér, a barátnőm megalázkodik, a pasi pedig nagy kegyesen megbocsát (figyelem, ő hagyta el a barátnőmet!!). A barátnőm álma pedig a család és a gyerekek, amitől 37 évesen sajnos távolabb van, mint valaha. Azért, mert nem őszinte magához, képtelen bevallani, hogy ez a kapcsolat nem működik, max. látszólag.

Mit lehet tenni? Semmit. Mindenkinek magának kell ezt tudni, érezni.

A férjem 11 év után hagyta el a barátnőjét, szintén 30 felett. Mi 2 év után összeházasodtunk. Szerintetek megérte az a 11 év?