Hogyan szabaduljak edesanyam erzelmi zsarolasatol? Hogyan ertessem meg vele h dontokepes felnott no vagyok aki lassan maga is anya lesz?

Ne törődj vele, maximum sajnáld az anyukádat. Abba gondolj bele, hogy minden bizonnyal ő boldogtalan ezért van szüksége arra, hogy a te életed is megkeserítse, leszólja. Elhiszem, hogy fájdalmat okoz és szeretnéd a viszonyotokat megváltoztatni, de - rövid távon biztos - reménytelen vállalkozás. Most foglalkozz egy kicsit magaddal, magatokkal. Húzz egy vonalat és próbálj a baba várásának örömére gondolni, gondolkozz a jövődről a pároddal. Próbálj minél kevesebbet beszélni anyukáddal szem előtt tartva, hogy ő elkeseredésében beszél így veled (ami eredhet irígységből, önzésből, eltúlzott szeretetből a fia iránt) és ahogy azt érzed, hogy a beszélgetés fájdalmasra fordul számodra, ha nem vidám dolgokról szól azonnal fejezd be. Ne magyarázkodj, ne reagálj szemrehányásokra. Próbálj a jövőről, tervekről beszélni, ha a múltra fordul a beszéd hagyd abba. Nem most van itt az idő, hogy kibeszéljetek sok mindent, és végtelenül rágni ugyanazokat a gumicsontokat nincs értelme. Lehet, hogy évek múlva, amikor lecsitulnak egy kicsit a kedélyek tudtok majd rendesen beszélni egymással. Említetted a nagynénédet. Ha vele továbbra is jó viszonyban vagy, akkor tekints őt a családodnak, akivel megbeszélsz dolgokat, akinek elmeséled mi történik. Előre nézz, ami volt azon már változtatni nem lehet, akkor sem, ha százszor elmondjátok egymásnak ugyanazokat a mondatokat.

Boldog babavárást!

Anyukád mellől hiányzott a férfi, ez egyértelmű. Nem volt mellette az apa, és így mindkét szerep (az anya és az apa is) rá maradt, nem írtad, hogy újra házasodott volna, vagy egyáltalán lett volna élettársi kapcsolata is, úgyhogy nekem elsősorban ez jön le. Így persze bár nem normális, amit tesz, de ez egyik magyarázata lehet, hát ezt talán neki is észre kéne vennie. Egyébként hasonló történhet akkor is, ha ugyanígy egyik szülő egyedül marad, és bár nem ő, de az egyik gyerek veszi át a másik szülő szerepét, és akkor az a gyerek lesz hasonló. Ezt azért mondom, mert a nagyanyám járt így, szóval 5 lánytestvér, és apjuk korán meghalt, mama vette át dédmamám mellett a másik szülő szerepét, csak kicsit furcsán, de gyakorlatilag kimaradt a gyerekkor, és hamar felnőtt. Emiatt így viselkedett anyukámmal, ahogy a te anyud veled. Sőt, sokáig velem is így viselkedett a nagyim (a másikat nem ismertem, mert meghalt korán, már anyu se ismerte).

Szerintem próbálj anyukáddal keresni egy nyugodt időt, és átbeszélgetni dolgokat, mint 2 felnőtt nő. Nem kell előhozakodni a gyerekkori sérelmekkel, elég csak a mostani helyzetet átbeszélgetni. Szerintem biztosan szeret, csak nem azt az életet éled, amit ő szánt neked. Dehát te nem ő vagy. Az én nagymamám már nem fog változni, mert 70 éves, bár amióta én megmondtam neki, hogy van kettőnk kapcsolatában "egy kis probléma", fél év haragtartás után megbékült, és azóta jobb a kapcsolatunk, bár így se tökéletes, de legalább mindenbe nem köt már bele. Remélem, nálatok is megoldódhat a helyzet, sajnos nekem mindkét szülőm ilyen, és ráadásul ők együtt vannak, és egymást is bántják, és nem tudok megoldást találni, csak, hogy elköltözzek.

Azt írod, hogy külföldön élsz, és közben mégis úgy mesélsz anyukádról, mintha mindennap ott ülne a sarkadban, és mondaná a magáét. Próbáld csökkenteni, korlátozni a kapcsolattartásodat, talán leginkább így tudod megmutatni, hogy valóban felnőtt, önálló nő vagy!

Ha olyan "meg se hall" típus anyukád, akkor írj neki levelet. A gyerekkorodat, meg eddigieket ne hozd szóba, csak hogy te a párodat választottad, és együtt, örömmel várjátok a babátokat. Ha szeretne ebben melletted állni, akkor örömmel fogadod, de az eddigi felzaklató beszélgetésekre a továbbiakban nem vagy vevő. Ha ezt megteszed, akkor a továbbiakban következetesen viselkedj is így, vagyis ha pl. a telefonban elkezdi a "régi lemezt", akkor udvariasan köszönj el, és tedd le a telefont.

Kitartás és következetesség, ezekhez legyen erőd - ha folyamatosan lepattan a zsarolási kísérleteivel, akkor kénytelen lesz változtatni a hozzád-állásán, vagy megszakad végleg a kapcsolatotok.

Maximálisan megértelek és együttérzek veled, a helyzet ugyanez velem. Anyám érzelmileg zsarol, a bátyámat, az ő kicsi fiát imádja, ő az első, a mindenható, az isten. Azért vagyok kénytelen még itthon lakni mert még van 2 évem az egyetemből hátra, de a cérnám kezd elfogyni....

Ráadásul bátyám új barátnője kilett okosítva hogy én hülye vagyok és velem nem szabad foglalkozni csak lenézni.

Nem bírom sokáig már, sajnos nem tudok elköltözni sehova, nagymamám 100 km-re lakik innen, oda költözhetnék de nem lenne pénzem kollégiumra meg utazásra.

Ez maradt nekem: tűrök tűrök tűrök aztán úgy elmegyek innen hogy soha többé nem látnak!

Azt javaslom neked, ne foglalkozz vele, ne hívd fel, ne gyere haza, ne vedd fel a telefont neki! Akkor talán elgondolkozik!

"Miert kell anyamnak engem allandoan zsarolni h egyedul maradok az eletben?"

Szerintem anyukád ezzel a mondatával elárulta, hogy igazából ő az aki fél attól, hogy egyedül marad az életben.

Te külföldön élsz, eszedben sincs hazamenni, a tesód meg ahogy olvasom nem az a fajta, aki segít másokon.

Én a helyedben biztos hogy megmondanám anyukádnak, hogy a jövőben csak akkor fogok vele kommunikálni, ha

1: meghallgat engem is

2: megpróbálja megérteni amit mondok.

Ha erre nem képes, akkor ne állj vele szóba. Vagy írj neki levelet, hogy már előttem tanácsolták.

Ne hagyd magad zsarolni, légy határozott, különben sosem lesz vége.

Szia, ha anyukad nem el kulfoldon, akkor konnyebb a helyzeted, mintha a szomszedod lenne! Ez mar igy, hogy te kint, o Magyarorszagon, nagyon jo, ennek kulon orulj.

Ne foglalkozz anyukaddal, tudom, hogy konnyu mondani, de nincs igaza neki. Azert kulfoldre koltozni, es ott megallni a helyedet, nem konnyu dolog. O nem tudom, megtudta volna-e ezt csinalni? Megtalaltad a parodat, babat vartok, ez csupa-csupa jo dolog, anyukadnak nagyon buszkenek kellene lenni rad!!!

A testverednek pedig peldat kellene venni rolad!

Anyukadat finoman, de igenis probald meg leallitani, es ne hagyd, hogy ilyeneket mondjon neked, hogy te egyedul fogsz maradni? Megis mirol beszel?

Olvastam mar egy korabbi leveledet, ott a tesodekrol irtal, orulok, hogy sikerult elkuldened oket. Hat ha ok megvannak sertodve, azon csak mosolyogni lehet. Hiszen nalad laktak:)))

Fel a fejjel, nagyon ugyes vagy te, anyukadnak mindig csak azt mondjad, hogy -"nemhogy buszke lennel ram, egyfolytaban sertegetsz!" Probald minimalisra csokkenteni a telefonokat vele, es ne hallgasd meg amit mond, mert nincs igaza!!!

Jo egeszseget nektek, szia.

Hát, nehéz dolog ilyet írni, mert az édesanyádról van szó, és az ember nem válogathatja meg a szüleit de..... sajnos nem tudsz mást tenni, mint hogy nem veszel tudomást a negatív megnyilvánulásairól.

Időnként már én is azon gondolkodom, hogy nem hagyom magam tovább elnyomni, érzelmileg zsarolni. Velem is ezt csinálja az anyám. Én nyugodtan szeretek élni, szeretetben. Persze gyerekkoromban elhitette velem, hogy ő a húdejó anya... most kezdek ráébredni, közel 41 évesen, hogy nagyon nem így van.

SZóval bármennyire is fájdalmas, de el kell engedned.

Szerintem egészen nyugodtan megmondhatod neki, hogy Neked fájdalmat okoz azzal, hogy így viselkedik Veled, mondd meg neki, hogy nagyon szereted mert az édesanyád, de amíg nem tud elszakadni ettől a gondolkodásmódtól, addig nincs beszélnivalótok. Mindezt higgadtan. Ha ő erre nem képes, hát Ő járt így.

Azt hiszem természetes lenne, hogy minden anya azt akarja, hogy a gyereke boldog legyen, nem pedig saját maga tegye boldogtalanná a gyerekét.

SZóval, erősnek kell lennedd, de meg kell tenned ezt a lépést, mert különben a mostani boldogságodat is tönkre teheti, és ezt ne hagyd!