Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Hogyan lehetne kezelni ezt a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehetne kezelni ezt a lehetetlen helyzetet?

Figyelt kérdés

Elég bonyolult a helyzet, úgyhogy előre elnézést, mert bonyolult lesz.


Szóval, március 26.án lesz az esküvőnk.

Az én szüleim elváltak, nem igazán tartom a kapcsolatot apámmal, anya nevelt minket, apa a gyerektartáson mást nem adott nekünk, sőt azzal is voltak gondok,hogy nem akarta fizetni, csak a bíróság kötelezte, szóval nem önszántából tette. Az apai nagyszüleimmel sincs valami jó viszony a válás óta, haragszanak anyára, amiért kilépett abból a házasságból(apa alkoholista, és ezt ők is tudják, csak most nekik intézni a dolgait). Szóval apai részről az egész család haragszik anyára és anya családjára, semmi kapcsolat nincs köztük, még köszönő sem.


Egyszerűen nem tudjuk eldönteni,hogy kit hívjunk meg az esküvőre, mert félek,hogy balhé lenne, de ha nem lenne akkor is nekem azért nem lenne olyan jó, nem érezném jól magam, hogy látom azt az undort a másik felé. De ha nem hívom meg a nagyszülőket akkor meg sértődés lesz. Nem tudom mit tegyek, nagyon bonyolult, pedig most már el kell dönteni, mert nincs olyan sok idő addig. Szólni kellene nekik.

Már belebolondulok, lassan ott tartok,hogy inkább nem megyek férjhez. Ja egyébként kis esküvő lenne, max 30 fő.

A másik megoldás, hogy csak a szülők és testvérek lennének ott.

Bocsi,hogy hosszú lett.

Köszi a válaszokat.


2011. febr. 10. 16:58
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem tartjátok a kapcsolatot, miért kellene meghívni őket? Szard le, ha megsértődnek. Neked abból se hasznod, se károd nem fog származni. Különben is a szűk családi körbe nem hiányzik egy utálkozó nagyszülő, és egy gyerekével nem törődő, alkoholista apa.
2011. febr. 10. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ez a te napod, és ne engedd hogy bármi is elrontsa. Ha megsértődnek, akkor megsértődnek. Minket anyummal azóta utál apum rokonsága mióta ő meghalt. Pedig azelött nyalták a seggünket. Szerintem ne hívjátok meg őket
2011. febr. 10. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
75%

Ha csak a szülőket és testvéreket hívnátok meg, így elegánsan ki lehetne kerülni a kellemetlen kérdést.

De ha mégis meghívnátok apukád családját, nagyszülőket, akkor szerintem kell lenni bennük annyi tapintatnak, hogy legalább az esküvőn, a TE napodon ne balhézzanak. Akármennyire is rossz a viszony, ennyi emberség bennük is kell lenni.

Nem lehet, hogy esetleg már most elkezdeni felvenni velük a kapcsolatot, de csak úgy szépen, csöndesen. Vagy vmilyen úton-módon kipuhatolózni, jelenleg hányadán álltok egymással, és abból következtetni, hogy az esküvő milyenre sikeredne ilyen szempontból.

Bár szerintem tiszteletben tartanák a TE nagy napodat. Legalábbis nekem még megvan az emberekbe vetett hitem... de nem ismerem apukád családját.

2011. febr. 10. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat.

Igen, ezért terveztük csak a szülőkkel és testvérekkel, hogy elkerüljük a kellemetlen helyzetet, mert az a baj,hogy ha még nem is balhéznának, én akkor is kellemetlenül érezném magam, mert én tudom,hogy milyenek a viszonyok, és akkor mi értelme a jópofizásnak. Valószínű,hogy csak szülők és testvérek lesznek. Másik nagy gondom a szülőköszöntő. A vőlegényem szülei és édesanyám is nagyon normális, segítőkész szülők, természetes a virág, de ott lesz apám is, mert azt eldöntöttem,hogy oda azért meghívom, de másra ne számítson. Szóval neki nem nagyon tudok mit megköszönni,hiszen nem érdemelné meg. Hezitálok a lehetőségeken: félre teszem a "gyűlöletet" és ő is kap virágot, vagy édesanyám és párom szülei majd a vacsorán kapják meg a virágot, mikor apám már nem lesz ott. Esetleg más ötlet?

2011. febr. 10. 18:55
 5/10 anonim ***** válasza:
50%
Így is elég sértettek, nem? Szerintem ne az esküvőn kezdd a békítést.
2011. febr. 10. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
76%

A március 26 nagyon szép nap, én pl. akkor születtem!:))

Nézd én azt csinálnám (szókimondó ember lévén), hogy elmennék a nagyiékhoz, közölném, hogy esküvő lesz, ahova szeretnéd őket is meghívni, de kizárólag úgy, ha nem lesz fujjogás, ellenségeskedés, mert ez a te napod és nem szeretnéd, ha elrontanák ezzel. Ezt vagy megértik, vagy ha nem tudják félretenni a haragot, akkor inkább ne jöjjenek el. Ezután rájuk bíznám. Te megtetted a kötelességed!

A szülőköszöntést meg én úgy csinálnám, hogy vagy mindenkinek a szertartáson adnék virágot, vagy senkinek. Elég hülyén jönne ki. Volt már esküvőm, ismerem ezt a részt!:) Meg kell kérni az anyakönyvvezetőt,hogy vagy teljesen hagyja ki ezt a részt, vagy csak szóban ő köszönje meg a szülőknek. De az tényleg furi lenne, hogy felállsz, apudnak adsz egy szál virágot, anyudék meg anyósodék meg csak ott ülnek!

2011. febr. 11. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
76%
utolsóval egyetértek. menj el hozzájuk, mondd meg nekik, hogy te szeretnéd meghívni őket, de csak azzal a feltétellel, hogy nem lesz haragoskodás
2011. febr. 11. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
76%
Sajnos a nagy családi eseményeken gyakran újulnak ki a régi sérelmek, így sajnos szinte elkerülhetetlen a veszekedés. Szerintem olyan lenne az egész, mintha cigarettával a kézben egy puskaporos hordón ücsörögnétek... Mi nem hívtuk meg a "kellemetlen" rokonokat...
2011. febr. 11. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm,hogy írtatok.

Eldöntöttem véglegesen. Nem hívjuk meg csak apámat és őt is csak a szertartásra, a vacsorára nem. Virágot is adok neki, nem akarom a párom szüleit ilyen helyzetbe hozni miatta. Remélem jól sikerül majd :)

2011. febr. 11. 20:34
 10/10 anonim ***** válasza:

A ti napotok, jogotok van hozzá, hogy azokkal ünnepeljetek, akiket szerettek, és békésen, boldogan töltsétek el :)

Gratula

2011. márc. 7. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!