Miért gondolok mindig rá?

Érettebb vagy legalább 10 évvel a korodnál.

Más oka nincs, egy kicsit hozzáöregedtél a társadhoz.

Szerintem ilyen gondolkodással egyáltalán nem korai a házasság gondolata, hisz ez nem kor függő, van aki 30 évesen sem tudja elképzelni, hogy lekösse magát... A másik pedig, hogy egy kapcsolatnak fejlődnei kell, különben unalmassá, üressé válik, s ahogy íro, ti már jóideje együtt éltek, tehát a következő lépés a házasság, s majd idővel gyerek - teljesen normális, hogy igényled a továbblépést!

Sok boldogságot Nektek!

Mindenki hozzáöregszik egy idősebb társhoz, én nem problémaként írtam. Azt kérdezted, hogy miért érdekel a téma, azért mert egy idősebb nő fejével gondolkodsz.

Az egyik rokonom 28 évesen egy 60 éves férfival élt együtt öt évig, egy kicsit ő is hozzá öregedett.

Engem 19 évesen a házasság gondolatával ki lehetett volna kergetni a világból. Volt akkor egy 29 éves udvarlóm, aki feleségül kért, de én nemet mondtam. Most is úgy érzem, hogy jól tettem, csak 33 évesen házasodtam, és szerettem szabad lenni.

(Én sem ittam soha, mindig tanultam, így nem volt időm és kedvem bulizni.)

Engem érdekelne, hogy vagy Te az apukáddal? Milyenek a viszonyok a szüleidnél, a családotokban? Sok olyat láttam, hogy a magyarázat ott lapul abban a családban, ahonnan jöttél.

Nem mintha a kérdés önmagában problémás lenne, csak te kérdezted, én meg tippelek. :)

Épp most írtam ki egy hozzád hasonló kérdést, ami pontosan ebből adódik, hogy vágyom a házasságra. Pár évvel idősebb vagyok mint te, de nem sokkal, a párom velem egy idős. Mindketten nagyon házasság pártiak és család-centrikusak vagyunk, fiatal korunk ellenére. Már kapcsolatunk első évében felmerült az eljegyzés kérdése, már akkor együtt gondolkodtunk. Nem hiszem, hogy ez feltétlenül gond lenne.

Én így úgy vagyok vele, hogy korai, másrészt pedig vágyom rá. A páromnak még van 4-5 év egyetem úgyhogy egyenlőre tényleg nem aktuális a téma:D

Ilyenek vagyunk, ez nem gond szerintem:)

Érdekes dolog, köszi, hogy válaszoltál!

Én 18 évesen is pontosan annyira vágytam a családra mint most, szóval nekem is ez egy ilyen örök dilemmám.

Már tudom a valamikori gyerekeim nevét, minden el van tervezve, amit közösen a párommal ellehetett, mindent megterveztünk, ház-tól a városig ahol majd lakni fogunk. Sokan dilisnek mondanának bennünket emiatt, én egyszerűen csak álmoknak nevezem:)

A párom szerencsére partnerem ebben, tudja, hogy korán szeretnék gyereket, a húszas éveimben, és harminc előtt lehetőleg 3-at, de legalább kettőt:D

A sors fintora, hogy neki olyan hosszú az egyeteme, hogy gyakorlatilag "megvénülök" mire kijárja, de hátha lesz valahogy azzal is:)

(még később reagálok ha írsz, most megyek el a géptől)

ami meg amúgy közös bennünk, a barátnőim engem is teljesen idiótának néznek, mikor az eljegyzés, család, házasság szóba kerül:D :)

"Gondolom,mit akarsz nekem írni,de nem hinném hogy teljes mértékben apukámat keresem a páromban :D"

Nagyon előre szaladtál. Nem ezt akartam írni. :P

Ha tovább tippelnék, akkor inkább az lenne a tippem, hogy te tudat alatt meg akarod mutatni a sorsnak, hogy a te házasságod jobb lesz, mint a szüleidé; mintha ezzel megmenthetnéd az övéket, mintegy megjobbítva utólag a saját gyerekkorodat, és talán benne van a vágy is helyreállítani a kapcsolatodat az apukáddal. Ezért lehet a figyelmed középpontjában ilyen fiatalon a házasság intézménye. Ehhez persze egy érett társa van szükséged. Ez már csak logikusan adódik a szituációból. Ez nem sima apa-komplexus, ez annál bonyolultabbnak tűnik nekem. De nincs benne semmi beteges. Ha neked ez nem okoz problémát, akkor semmi gond nincs vele. A korkülönbség sem az. (Ha meg tévedek, akkor így jártam. Ez csupán egy tipp, az alapján, amit te elárultál magadról.) ;)

Ui.: Nem kell rá semmit mondani. Vagy így van, vagy nem, vagy bevallod, vagy nem. Vitatkozni úgy sem fogok veled arról, amit neked kell legjobban tudnod. Tudat alatt biztosan tudod is erre a választ. A jó kérdés: Mi az, ami miatt ez a válasz most még nem jöhet fel tudatos szintre? :)