Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak ha kvázi nincs kit meghívni az esküvőmre? Voltatok már ilyen helyzetben?
Alapjában véve 2 tanús esküvőt szeretnék csak, ugyanis nem szeretem a felhajtást, nem szeretek szerepelni sem és nem igazán szeretem a hagyományokat. Több száz fős esküvő és lagzi gondolatától kiver a víz, bár vendégként szívesen részt veszek rajta. :D
A vőlegényem ezzel szemben nagyobb felhajtást szeretne, bár nyilván egy pár + 2 tanús esküvőnél minden nagyobb. :)
Ő a szülőkön, nagyszülőkön testvéreken kívül nagynéniket, nagybácsikat, unokatesókat, néhány jóbarátot is meghívna. Minimum kb. 30 főt + néhány ember, ha valaki esetleg hozna párt magával, de ha akarna akkor akár 100 embert is el tudna hívni az esküvőnkre. Lagzihoz ő sem ragaszkodik, egy ebéddel/estebéddel bőven megelégedne.
A helyzet az, hogy túl sok embert nem tudnék meghívni. Rokonaim persze nekem is vannak, de nem mindegyikükkel vagyok annyira jóban, hogy meghívjam őket az esküvőmre. Nem igazán tartom velük a kapcsolatot sem, valakikkel már évek óta nem is találkoztam/beszéltem, nem beszélve arról, hogy néhányuk vállalhatatlan. Ezenkívül nekem nincsenek nagyon barátaim, összesen van 1 jó barátnőm, őt kérném fel a tanúmnak.
Kicsit szégyellem is, hogy 0 szociális kapcsolattal rendelkezem, őszintén szólva nem érezném jól magam, hogy az én oldalamról lenne 5 fő, az ő oldaláról pedig 30-35 vagy akár még több.
Tudom, a vírus miatt most amúgy sem lehet nagy eseményt tartani, de mi csak 2021 szeptemberében esküdnénk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

1. Meghívsz random távoli rokonokat (a vállalhatóbb fajtából).
2. Szerzel addig barátokat.
3. Nem törődsz ezzel és örülsz a jövendőbelid barátainak és rokonainak, elvégre úgyis egy család lesztek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

A ki eskuvonkon (4 eve) az en reszemrol csak a szuleim voltak ott (a mi csaladunk ennyire picike, mindenki egyke, a nagyszuleim nem elnek), a ferjem reszerol 30-an. Meg a tanum is a huga volt.
Senki sem akadt fenn ezen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ja, es nem vagyok baratkozos sem, szoval baratnok sem voltak ott.
Hosszu tavon aaaaannyira nem szamit az ilyesmi...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ha lesz esküvőnk, akkor páromnak a szűk családja 10 fő. Nekem 2.
De hát mit csináljak, ha nekem ennyi van? :))
Szerintem fölösleges ezen agyalni, én esküvőn sosem néztem, hogy vajon a résztvevők hány %-a a vőlegény és hány % a menyasszony rokonsága.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!