Nem érzitek ezt kicsit ellentmondásosnak?

Nincs ellentmondás.

Egyrészt a többség nem másoknak akar örömet okozni, hanem a szerelmének, és mindenki vèlemènyére tojik.

Másrészt ritka, hogy 18 évesen 3-4-5 éve együtt vannak, de még semmi háttér.

Ahogy az is, hogy 7-8 év kell, hogy ketten együtt annyit el tudjanak érni legalàbb, hogy van végzettség és munkahely.

A legtöbb esetben valóban arról van szó, hogy elvileg minden adott lenne a közös életre, de egyik hitegeti a másikat, hogy majd lesz eljegyzés, ha..., de az még X év, és türelem.

1. Neked talàn ennyire volt igényed, viszont vannak olyanok akik màs jellegű kapcsolatra vàgynak. Arra, hogy a hàzastàrsukkal éljék az életüket, ne a pasijukkal/ csajukkal. Ez teljesen alap igény.

Amúgy meg Pasit, baràtnőt, menyasszont, vőlegényt, férjet, feleséget, anyàt és apàt is elhagyhatnak. Az emberek igényein ez nem vàltoztat.

Kérdező: A legtöbb esetben nem azokat szóljàk le ilyenkor akik még tanulnak és csak x év múlva tudnak munkàt keresni , összeköltözni stb Bàr szerintem ez az ítélkezés is sokszor butasàg. Mert szerintem egy életet együtt is fel lehet építeni...Nàlunk pl a suli, tanulàs nem volt akadàlya a lànykérèsnek. Az utàna következő 17 hónap alatt megvolt az iskola befejezése, a munkahelytalàlàs, az összeköltözés, az esküvőszervezés és az esküvő is. Simàn összehoztuk, mert a szàndék mindkettőnkben megvolt.

Azokban az esetben ha megszóljàk az embert azért szokott lenni, mert a legtöbbször màr minden adott a hàzassàghoz, de a pasi csak hülyíti a nőt amit az rendszerint NEM AKAR észrevenni. Ilyenkor a pasi mellőle vàrja az igazit, és amint megvan lép. Ilyenkor a legtöbb pasi 1-2 év múlva össze is hàzasodik az új nővel. Nem egy ismerősöm jàrt így. 6-8-10 évet dobhattak ki a kukàba a fiatalsàgukból mert a nagy semmire vàrtak.

Ha másoknak akarsz megfelelni, akkor felejtsd el, hogy valaha is boldog leszel. Olyan nincs, hogy sosem szúrod senkinek a szemét valamiért.

Akkor jegyezzétek el egymást, amikor nektek jó és úgy házasodjatok össze, ahogy nektek jó.

Én személy szerint az egyetem végén történő leánykérést és esküvőt tartom ideálisnak. Addigra elég kiforrott már az ember személyisége, kiismerik egymást a párkapcsolatban és tudják, mire számítsanak, de még elég fiatalok, hogy jól szórakozzanak a házasság elején, aztán lenyugodjanak és úgy jöjjön a gyerek. Ráadásul ha az ember már pár éve tanul egyetemen/főiskolán, akkor tud állást is találni, dolgozni, gyűjteni a lakásra, összeköltözést tervezni vagy meg is tenni, utána meg már az esküvő a szülők segítségével könnyen összehozható.

Sok olyan párt ismerek, akik húszévesen osszeházasodtak, aztán beindult a munka, dőlt a pénz, mentek a világban mindenfelé nyaralni, pihengetni, most meg ott tartanak, hogy lassan 40 évesek és nincs még gyerekük, mert túl hamar összeházasodtak és akkor még nem terveztek babázni, később meg már ott volt nekik a munkájuk. Persze vannak, akik meg három gyerekkel élnek boldog élettársi kapcsolatban, szóval ez tényleg egyénfüggő. :)

Ez szerintem függ attól, hogy ki milyen élethelyzetben van. Tanul, vagy dolgozik.

Én tanulok, párom is, de mindketten dolgozunk. Kikötöttem, hogy az első az egyetem, majd és közben gyűjtögetés, lakás, felállítani egy élhető körülményt és utána.

Ismerős pár, nagyjából akkor történt az eljegyzés, ahol mi most állunk párommal: mindkettő évek óta befejezte a középfokú tanulmányait, dolgoznak, nem tesznek félre, de az eljegyzés és házasság megvolt.

Melyik logikusabb ebben a helyzetben?

Ugyanúgy szülőknél élünk mindketten, de más-más pályán vagyunk az életben.

Én még szeretnék tanulni, már amúgy is évek óta önfenntartó vagyok (lakhatás kivételével, de ott is segítünk persze), így teljesen hátul van prioritásban a házasság, manapság már nem ugrálnak annyira a fiatalok ezért talán, hát 23 évesen még egyetemre járnak jó esetben. Hova házasodjunk? Albiba vagy Anyuhoz? Kicsi az a réteg, ahol kapnak házat (ami tök jó, nem irigykedésből) és megtalálja párját, akinél lehorgonyozna.