Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az eljegyzés után mennyi időre házasodtatok össze?
igen, egész konkrétan engem is szétszedtek amiatt, hogy várunk még két évet. :( Elég csúnya osztásokat kaptam, hogy a párom akkor nem is gondolta komolyan, minek húzza az időmet...stb.
Szeretnénk előtte befejezni a házunkat, és aztán tudnánk csak összegyűjteni a rávalót. Mindent sorjában és főleg fontossági sorrendben, nekünk a ház az első. Persze tudom, hivatali időben ingyenes..stb, de azért szeretné az ember megadni a módját, és egy kis lagzi is sok pénz.
Viszont mivel annyian megtámadtak már, szerettem volna tudni, h tényleg ez az általános vélemény/tapasztalat?
Köszönöm mindenkinek a választ!
Napra pontosan 2 év.
Az eljegyzés napján kitűztük a dátumot, és tartottuk is hozzá magunkat. Nem bánom, hogy így alakult, mert az eljegyzés után csak 1 évvel kezdtük el szervezni a bulit, addig csak infókat gyűjtögettem, és kellett is, mert majdnem 1 év után jöttem csak rá, milyen is és hol is lenne jó az álomesküvő.
Közben a párom még lediplomázott, sok minden egyszerűbb lett így, hogy vártunk. Meg a pénz is összegyűlt rá.
Az eljegyzés egy elhatározás az esküvőre.
Ezen nincs nagyon mit vitatkozni.
Az adok egy gyűrűt mert tökre szeretlek nem eljegyzés.
Egy év
Kedves Utolsó!
Köszönöm a választ, bár itt nem volt vitás h szándék az esküvőre, a hangsúly azon volt h nem mindenki teheti meg h hamar házasodjon, ismertetem a kérdésem újra, idézet: "sokan nem házasonak rögtön csak néhány év után, addig pedig gyűjtenek" ----ez alatt az esküvőre való gyűjtést, v egyéb élethelyzeteket értettem.
Nálunk 17 hónap telt el a lánykérés és az esküvő között. Több oka is volt, nevezetesen a kapcsolatunk korai szakaszában történt a lánykérés, még suliba jártunk, az összeköltözés is csak később jött, miután végeztünk és lett munkánk, de ettől eltekintve határozott terveink voltak, hónapra pontosan megvolt az esküvő dátuma végig.
Nincs baj azzal, ha nem azonnal házasodnak össze mert a közös otthon fontosabb, vagy mert nagyobb bulit akarnak rendezni az esküvőjük alkalmából és kell rá a pénz. Nem ez a probléma.
A gond ott van, (illetve nem gond, mert leszarom mások magánéletét, csak épp nevetséges) amikor megtörténik a lánykérés, de a párnak semmi elképzelése, semmi célja ezzel kapcsolatban, semmi konkrétum nincs. Ez így komolytalan. Kb olyan szint, mint amikor a pasi odavág a nőnek egy gyűrűt, hogy egy pár évre befogja, és ne nyaggassa a házasság témával.
Vagy ami még szánalmasabb, hogy lánykérés van, de összeházasodni nem terveznek egyáltalán. WTF???? Akkor minek volt eljegyzés? Remélem érthető.
"...mert leszarom mások magánéletét, csak..."
Mesélsz még?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!