Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » A párom 5 év után sem hajlandó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom 5 év után sem hajlandó megkérni. Nekem a házasság fontos! Ti mit tennétek?

Figyelt kérdés

Az 5 évből 2 éve együtt élünk, mindketten dolgozunk, van félretett pénzünk is. A lakás amiben élünk az én nevemen van. A nagymamámtól örököltem, ebben élünk. Nem szeretnék nagy esküvőt, elég egy kisebb kb 20 emberrel, csak szűk család és a barátaink, és egy vacsora tortával.

A párom azt mondta félt, hogy mikor kerül elő ez a téma megint. Összeköltözéskor beszéltünk róla, arról volt szó, hogy ha minden rendben megy és tudunk együtt élni, akkor 1 éven belül megkér. Nekem soha egyszer sem jelezte az elmúlt 2 évben, hogy problémája lenne velem, ezért nem értem.

Most azt mondja , hogy a házasság hülyeség, csak papír, jó neki anélkül is, nem akar soha megnősülni. Nem akarja eldobni a szabadságát, a függetlenségét. Becsapva érzem magam. Én nem ezért vártam rá 5 évet, hogy életem hátralévő részét egy sima barátnőként éljem le. Engem nem így neveltek. Házasság nélkül pedig nem szülnék semmiképpen sem. Ő gyerekről még 10 évig hallani sem akar, azt mondta. Ha ezeket tudom, össze sem költöztem volna vele. Nagyon csalódott vagyok.


Ti szakítanátok ilyen esetben? Én 25 éves vagyok, a párom 30.


Kérem csak olyanok válaszoljanak akiknek a házasság fontos, és nem nézik le, és engem sem ítélnek el amiatt, mert nekem fontos!


2016. jún. 7. 15:21
1 2 3 4
 11/38 szöxi89 ***** válasza:
90%
szia ne is haragugy ,de belöled hülyét csinál a pasid,mert ha valoba szeret akor gond nélkül elvett volna feleségül és nem kifogásokat keres....nálam az ilyen pasik a szélhámosok csoportjába tartozzik
2016. jún. 7. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:

Dobnám!

Főleg gyerekkérdésben biztos nem engednék .Egy idős vagyok veled, biztosan nem 35 éves korom körül kezdenék el egyáltalán gyereken gondolkozni. Ráadásul mi ez ,hogy 10 évig hallani se akar róla ...csak ő na és a Te igényeid hol vannak? Hallott már a nők biológiai órájáról ami a 30-as évein túl azért már ketyeg?

Nagyon nem egyeznek a vágyaitok, ő nem akar felnőni, felelősséget vállalni. Legyen ilyen de akkor olyan való mellé akinek hasonlóak az igényei. Ráerőltetni se szabad, inkább legyen 2 év az életedből mint ,hogy rápazarolj még 10 évet arra, hogy csak várj rá (valószínűleg feleslegesen, mert csak az időt húzza). Még azt is eltudom képzeni ,hogy csak tetszik neki az ingyen lakás (lehet félre rakni kényelmesen)és vár az igazira akivel aztán házasságot, családot akar.Ne akarj így járni,mert az lesz csak az igazán borzalmas érzés :(

2016. jún. 7. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
100%
Szia! 26n vagyok. 8 ev utan tettem ki a baratom szuret mert hitegetett hogy elvesz. Együtt laktunk, minden szép volt es jó de ez sajnos nem jott el, en pedig későn jottem a rs a játékra.
2016. jún. 7. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
100%

Elhiszem, hogy csalódott vagy. Sajnos én is csak azt tudom tanácsolni, amit a többiek itt előttem már leírtak.

Vess véget a kapcsolatnak, 5 év ide vagy oda.

Nem akar házasodni, gyereket "Majd 10 év múlva" szeretne, vagyis semmikor.

10 év múlva már 35 leszel, nem gondol bele hogy ebben a korban már kockázatosabb az egész terhesség és szülés, mint mondjuk 27-28 évesen?


Lehet, hogy ha szakítasz vele, 2 hét múlva gyűrűvel rohan utánad hogy elvegyen, mert rájött arra, hogy milyen fontos is vagy neki :)


Ha meg nem, akkor annyit is ért.

2016. jún. 7. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
100%
Mi 6 év után szakítottunk. Engem is hitegetett. Kár, hogy nem előbb jöttem rá. Ráadásul nem kevés hiányosságát elnéztem és tettem a kapcsolatért. Megcsalt, most meg már egy másik nőt vett el. Szélhámos kategória. Hogy, ne legyen rossz a történet vége elmesélem. Én a szakítás után pár hónappal találkoztam valakivel, aki tökéletesen olyan volt, mint akire vágytam. Fél év után eljegyzett. Mára már friss házasok vagyunk. :) Dobd a szemétbe azt a férfit, oda való! Hazug és önző alak.
2016. jún. 7. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
100%

Nekem a házasság nem fontos, de semmiképpen sem nézem le, és válaszolnék, ha nem gond. :)

Igazából az én agyam ott dobta le az ékszíjat, hogy "Nem akarja eldobni a szabadságát, a függetlenségét." WTF??? Ez mégis mit jelentsen?

Először azt gondoltam, hogy nálatok is az a szitu, hogy mivel igazából már házaspárként éltek, a párod nem érzi a késztetést a házasságra, ami nem változtat semmin, csak a mostani életetek papíron is látszani fog (amire egyébként azt szoktam mondani, hogy ha a nőnek fontos, akkor miért nem lehet ezt megérteni és megtenni, ha már tényleg semmin nem változtat, csak azon, hogy a nőt boldoggá tenné vele... hát kinek nem éri meg, hogy kb. egy aláírásért "cserébe" láthatja a boldogságot a szeretett nő arcán?) de ez a mondat - szerintem - nagyon súlyos, és durva. Konkrétan azt jelenti, hogy "meg akarom tartani a kiskaput arra az esetre, ha... (pl. jön egy jobb, megunlak, le akarlak majd cserélni egy fiatalabbra stb... tetszés szerint behelyettesíthető.)" Tehát ő nem gondolja annyira komolyan ezt a kapcsolatot, egyáltalán nem biztos benne, hogy együtt fogtok megöregedni, és úgy gondolom, jogosan érzed magad becsapva. Sőt. Konkrétan becsapott téged:

"Összeköltözéskor beszéltünk róla, arról volt szó, hogy ha minden rendben megy és tudunk együtt élni, akkor 1 éven belül megkér", most meg "a házasság hülyeség, nem akar soha megnősülni."

Egy ilyen mondat után (még a szabadságos-függetlenséges dumán lovagolok) egyébként mi történt? Szépen lefeküdtetek aludni, mintha minden rendben lenne?

Az sem normális, hogy 5 év után derül ki, hogy még 10 évig nem akar gyereket. Ez viszont nem csak az ő hibája, a nem megfelelő kommunikáció mindkét fél felelőssége... de ettől függetlenül nem is értem, hogy gondolja, hogy majd 35 évesen szülsz neki. Már ha komolyan gondolja, és nem az van mögötte, hogy igazából nem is akar gyereket.

Az a nagy helyzet, hogy igen, én szakítanék. Lassan 7 éve vagyok együtt a párommal, át tudom érezni a dolog súlyát... (annyi különbséggel, hogy működik a kommunikáció, tudjuk, mit akar a másik, stb.), de ha benyögne nekem egy ilyen szabadságos-függetlenséges agymosott dumát, és kiderülne, hogy még 10 évig hallani sem akar gyerekről, nagyon valószínű, hogy szakítás lenne a vége. És nem azért, mert "x évig vártam rá", meg "pocsékolta az időmet", szó sincs ilyesmiről. Hanem azért, mert hazudott, átvert, és - a Te esetedben - egyáltalán nem gondolja olyan komolyan ezt a kapcsolatot, mint ahogy azt éveken keresztül elhitette veled... innentől mégis mi értelme...? :(

Mindenképp tennék egy utolsó próbálkozást, leülnék megbeszélni vele a dolgokat, hátha kiderül, hogy csak a h.ü.lye haverjai átmosták az agyát, vagy kapuzárási pánikol, vagy nemtom...(bár már akkor is a tény, hogy ennyire nem biztos bennünk, és ez megtörténhet, hogy ilyen szinten befolyásolja bármiféle külső tényező, elég sokat elárul).

Ha nem sikerül megbeszélni a dolgokat, akkor pedig szépen összepakolnám a cuccait (bármennyire fáj is), és közölném, hogy akkor megkapod tőlem a szabadságot és a függetlenséget, vigyázz rá nagyon, és kívánom, hogy legyél boldog vele...

2016. jún. 7. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
100%
Csak azért van veled mert így van hol laknia. Milyen szabadság meg függetlenség? Hisz párkapcsolatban éltek nem? Nem kellesz neki, majd ha talál jobbat elveszi, addig is van lakás, mosol, főzöl. Ha van egy kis eszed dobod, 5 év ide vagy oda. 10 év után se lesz könnyebb, sőt....
2016. jún. 7. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
100%

Én látok egy kis haszonlesés részéről emögött. Van ahol élhet, van kaja, aki mos rá, mint a mamahotel, csak itt még szex is van. Ha talál egy jobbat indok nélkül is leléphet. Persze elköteleződni nem akar, 40évesen már nem akarja majd gyereket, nehogy elhidd.

Ő éli a kis legényéletét, bármikor lelép és semmilyen gondja nem lesz.

Én kitenném. Hitegetett, átvert. Nekem is fontos a házasság, nem akarok barátnő lenni akit bármikor szó nélkül lecserélhetnek, nem fogok én se szülni házasság előtt.

2016. jún. 7. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
100%
16-os hozzászolóval teljesen egyetértek. Itt nem egyszerűen a házasság-ellenességről van szó. Ez a pasi szabadnak, függetlennek gondolja magát annak ellenére, hogy párkapcsolatban él. Ha 5 év kevés volt neki, hogy megszülessen benne az elköteleződés érzése (papírral vagy papír nélkül), akkor ez soha nem fog már benne megszületni. Ilyen kapcsolatba gyereket sem szabad szülni. Igen, engem is ez a szabadság-függetlenség duma zavar a legjobban. Ez a pasi vár a nagy ő-re. Még nem találkozott vele.
2016. jún. 7. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 anonim ***** válasza:

nekem nem ilyen fontos a házasság, de elfogadom a nézeted.

viszont te itt h.lyére vagy véve, de nagyon.

30 éves a párod, 10 évig gyereket se akar. amúgy milyen függetlenség? együttéltek, a házasság ezen nem sokat változtat.


ha te akarsz gyereket 40 előtt és házasságot, akkor szakítás

2016. jún. 8. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!