Előfordult már valakivel, hogy ultimátumot kapott a párjától? Hogy kezelte a helyzetet?

Én adtam. Az nem igazságos, hogy pl ha összeköltözésről van szó: az egyik vár a másikra éveket mert még az nem kész rá, aztán kiderül a végén, hogy később se és elment a sok év a várakozásra. Az normális dolog? Akkor csak az egyik fél akarata érvényesül. Én adtam neki időt, de mikor azt láttam ő csak halogatná, megmondtam ne raboljuk egymás idejét, ha nem akar mondja meg, ha akar tegyen érte. 3 év épp elég szerintem eldönteni, hogy szeret e annyira vagy se. Nem? Nekem senki ne mondja, hogy nem így van!

Tudni kell kompromisszumot kötni, s van hogy másképp nem megy, valahogy löketet kell adni a dolgoknak.

"Na, és azzal, hogy megzsaroltad, berángattad a közös lakásba? Ne haragudj, de szerintem ha valakit ultimátummal kell rávenni, hogy költözzön veled össze, az egyből meg is adja a választ, hogy van-e értelme az egésznek. Aki önszántából nem megy, azt minek erőltetni? Így nem csak az egyik fél akarata érvényesül szerinted? Vagy akkor az rendben van, ha a te akaratod?"

Nem értem mi ezzel a baj. Mi is úgy költöztünk össze máshova, hogy "ultimátumot adtam" egészen pontosan megmondtam neki, hogy márpedig, ha nem megyünk, akkor vége, mert én itt, így nem tudok tovább élni, mert olyan szar, hogy engem az már nem kompenzál, hogy de nagyon szeretsz engem. Elköltöztünk két hónapon belül. Holott addig évekig vártam, hogy akkor bólintson már rá, mert mindig mérlegelt, meg szenvedett, hogy hogy lehetne megoldani, meg hogy lesz, mint lesz, meg hova, meg hogyan, meg stb. Megmondtam, hogy kész vége, én nem bírom tovább, nem várok tovább, ha nem megyünk, akkor ennyi volt, mindjárt meg lett a motivációja arra, hogy ne csak tervezgessen, meg majdozzon, mert rájött, hogy nincs rá többé idő.