Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ez jelent valamit, vagy csak beképzelem?
1 éve és 3 hónapja vagyunk együtt a párommal, és nagyon jól megvagyunk. Tervezgetjük a közös jövőt, ház, kocsi, gyerekek, minden, ami kell. A párom viszont nem egy esküvőpárti srác, de tudja, hogy én szeretnék.
Pár hete/hónapja egy beszélgetés alkalmával megjegyezte, hogy 1-2 év múlva akkor feleségül veszlek és jöhet a baba. Azóta csak a babáról van szó, 2 év múlva szeretnénk.
Tegnap viszont 2x is úgy hívott, hogy "az én kis feleségem"
Ez csak kedveskedés vagy poénkodás lehetett vagy komolyabb dolog lehet mögötte?
A következő dolog szintén tegnap történt:
Bejelentette, hogy valamelyik hétvégén bemutatjuk egymásnak a szüleinket! Mindketten ismerjük a másikét, és jóban is vagyunk, de ezen nagyon meglepődtem :)
A harmadik pedig szintén tegnap: elmondtam neki, hogy én mennyire félek attól, hogy esetleg majd próbálkozunk, és nem akar összejönni a baba. Erre az volt a válasza, hogy "nem baj, ő akkor is boldog lesz velem"
Ezek alapján szerintetek lehet valami komolyabb terve vagy csak én szeretném, és beképzelem?
35éves férfiról van szó :)
Miért pont két év múlva? Esetleg sulit fejezel be, vagy más oka van?
Csak mert egy barátnőmnek volt egy palija...ő a "majd 3 év múlva"...amíg el nem telt akkor hosszabbított "majd 3 év múlvára":)
Szerelemes :)
Szerintem itt mindenki másnál jobban ismered a párodat, te tudod, hogy mikor poénkodik, kedveskedik vagy mikor beszél komolyan. Írod, h. 35éves előbb-utóbb ő is beérik már :) Sok boldogságot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!