Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Anyukám túlságosan akaratos leállítsam vagy még ne?
A párommal terveben van az eljegyzés,anyukám felajánlotta hogy eljegyzés után költözzünk össze, lakjunk anyáékkal egy udvarban egy külön bejáratú kis melléklakásban!
Semmi kifogásom ellene, örülnék is sok pénzünk nincs hogy külön menjünk de olyan fél év múlva sikerülne összegyűjteni fél milliót amiből szépen berendeznénk a lakást, kifestenénk stb
Ebből még gond sincs viszont most mondta hogy nem kell nekem külön mosni, meg annyira főzni sem, meg ugyanúgy bent laknék a szobámba hiába lenne kész a lakásunk.
Azt tudni illik hogy a párom 1éve külföldön dolgozik, és ezek után is így maradna szóval olyan havonta jönne haza!
De ha már egyszer kész lenne a ház akkor ott szeretnék élni, én eldönteni hogy mikor főzök és hogy esetleg kimosok-e a saját mosógépemmel ha már mondta édesanyám hogy mosógépet vennünk kell, mert az osztozás nem jó!
1: nem még nem éltünk együtt, de édesanyámék eléggé "régimódi szokásban" élnek!Örülök hogy nem esküvő után élhetek párommal!Meg az eljegyzés sem az, hanem csak leánykérés.
2: köszönöm szépen, én is gondoltam erre hogy csak jót akar de ha már egy géppel mosunk akkor minek költsünk 70ezer forintos mosógépre???
Nem tudom, milyen az anyukád, de innen nézve nagyon élősködően hangzik. Egy csomó mindent meg akar szabni. Ha odaköltöztök, akkor is traktálni fog a "kéréseivel", és úgy tűnik, te az a típus vagy, aki engedni is fog. Ez pedig szerintem nem túl jó.
De lehet, hogy tényleg csak jót akar. Nem tudhatom. Ha így van, akkor előbb beköltözhettek, és ráértek még utána apránként megvenni a műszaki cuccokat.
Örülök hogy nem esküvő után élhetek párommal! - TE MIRŐL BESZÉLSZ? Úgy akarsz önálló családot alapítani, saját háztartást, hogy még azt is elfogadod, hogy a szüleid mondják meg, hogy mikor és kivel lakhatsz?
Kislány vagy még egy komoly kapcsolathoz, életkortól függetlenül. Nőjj fel először, merj nemet mondani a szüleidnek, kialakítani a saját szokásaid és utána, ha MEGTUDTAD , HOGY TE KI VAGY, utána keress párt. Mert ami most vagy, azt tinédzsernek hívják. Nem a mosógépen van a hangsúly! Az sokadlagos. Az elveken. ANyukád azért szervezi meg az életed előre, mert még a kicsi lánya vagy. Légy nő, anyukád meg max. a barátnőd! Ideje felnőni, sürgősen! L28
Az önállósághoz vezető rögös utat valóban elsősorban neked kell megvívnod.
Több lehetőséged van:
a) eleinte maradsz otthon, és a pároddal - ha éppen hazajön - együtt laktok. (rendszeres konfliktus várható)
b) szomszédban laksz, a konfliktusok egy része megoldódik,
c) messzebb költöztök. (pl. kipofozzátok a lakást, bérbe adjátok és ti is mentek máshova)
Akárhogy is döntesz, sok múlik azon, hogyan tálalod, és mennyire vagy következetes.
Ha ingerülten futsz neki, csak elmérgesíted a helyzetet.
Ha következetlen vagy, azzal is. Nem szabad engedni az érzelmi zsarolásnak, de ellenségként kezelni sem.
Javaslom, hogy mondj valami olyasmit, hogy annyi sok rossz anyós történet van, és te az anyagiaknál fontosabbnak tartod a jó kapcsolatot köztetek.
Ha hasznosnak tartod a válaszom, kérlek, adj egy zöld pacsit! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!