Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Hogyan örüljek így neki, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan örüljek így neki, ha majd megkéri a barátom a kezem, és hogyan legyek boldog az esküvőmön?

Figyelt kérdés
Két éve vagyunk együtt, már együtt is élünk. A barátom szeretné megkérni a kezemet a közeljövőben, és ezt el is mondja a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, hogy készüljenek, mert nemsokára esküvő lesz. És mindenki azt mondja neki, hogy hülye, elsieti, meg fogja bánni. Szegényemet úgy elkedvteleníti, meg engem is. Igaz, hogy még fiatalok vagyunk (ő 23, én 21), és ez az első komoly kapcsolatunk, de mi tudjuk, hogy mi együtt szeretnénk leélni az életünket. Boldogok vagyunk együtt, szeretjük és tiszteljük egymást. Kiállunk egymásért, és támogatjuk mindenben a másikat, és ezért is szeretnénk egy éven belül összeházasodni, hogy mostantól törvényesen is egymáséi lehessünk. Erre mindenki jön a negatív tapasztalatokkal, és próbálják lebeszélni róla. Mondjuk eddig elég sikertelenül, mert tudja, hogy mit szeretne, és tudja, hogy szeret engem. De belegondoltam, hogy hogyan fogom így jól érezni magam az esküvőn, amikor az fog járni a fejemben, hogy akik ott vannak, mind azt jósolják, hogy nem sokára úgyis elválunk, hülyeséget csinálunk stb. Igazából nem értem az embereket, hogy miből gondolják, hogy ez lesz a vége. Minket nem láttak veszekedni, nem volt megcsalás a kapcsolatunkban, nem volt szünet, semmi. Tényleg harmóiában élünk egymással. Már azon gondolkodom, hogy titokban kellene összeházasodnunk, és csak két tanú lenne, és akkor nem lennénk a gonosz pletykák céltáblái. De az meg mégsem lenne az igazi. De nem tudom mi legyen. Mert vannak, akik örülnek a boldogságunknak (szüleim, testvéreim, pár barátom, a rokonság egy része is), de nem hívhatok meg úgy egy házaspárt például az esküvőre, hogy a feleséget meghívom, mert ő azt mondja, hogy boldog, hogy egymásra találtunk, de a férjet nem, mert szerinte hülyeséget csinálunk, és fiatalok vagyunk, vagy például a barátom egyik testvére is támogat minket, de másik nem, akkor csak az egyiket hívjam meg, mert csak őt látom szívesen? Ehhez meg nincs pofám. Mit tennétek a helyemben? (Jah még annyit, hogy mindenki azt mondja, hogy persze a szüleim pénzét akarom elverni lagzira, pedig nem így van, mert gyüjtögetünk a barátommal a nagy napra, hogy ne a szülőknek legyen ez anyagi megterhelés, de ezt is hiába mondom, mert mindenki azt mondja, hogy annyi pénzt nem lehet összespórolni tanulás mellett (mert még tanulok, de mellette dolgozok, és több ösztöndíjat is kapok, a barátom viszont dolgozik), és majd úgyis a szülőkhöz fogok menni kérni, és előre sajnálják a szüleimet, hogy erre kell költeniük.)
2011. máj. 25. 16:28
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
oh mit mind okoskodtok?mar az is baj ha valaki oszinten es batran elmeri mondani az egesz nagy idiota rokonsagnak h igenis boldogok egyutt es egyut akarjak a jovot?tisztellek h el mertetek mondani,mert mi is pont ugyanebben a helyzetben vagyunk,pont ennyi evesek es felunk elmondani mert tudjuk hogy mindenki rogton fog kommentalni. nem kell veluk torodni, sem veluk se a baratokkal. ahelyett h orulnenek hogy tiszta szep szerelem, meg meg merik szolni. irigyek h a ti kapcsolatotok szebben indult,mint az ovek? CSAK a ti boldogsagotokkal torodjetek, es senki massal! hazasodjatok ossze batran,es szivbol kivanom hogy nagyon boldogok legyetek! mi is jovore eskuvot tervezunk,aztan akinek nem tetszik,uljon otthon es fogja a legyeket es egye meg oket hatha meg jobban besavanyodik. sok sikert!
2011. máj. 29. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Nem lesz szép, amit mondok, de annál érzékletesebb: aki mindenkinek megfelel, az örömlány.


Lehet, hogy még nincs itt az ideje a házasságnak, lehet, hogy a vészmadaraknak lesz igazuk. De azért 50% az esélye annak is, hogy koppannak. Az esélyt csak Te és a párod növelhetitek úgy, hogy nem törődtök velük.


Sokan a saját életüket próbálnák újraélni jobban, helyesebben, mikor nektek kért és kéretlen tanácsokat osztogatnak. Csakhogy ők nem a te cipődben járnak.


Ha házasodni akartok, és azt meg tudjátok védeni, tegyétek.


Ha gyermek-módra a felnőttek tanácsát akarjátok hallgatni, akkor még nem kell új családot alapítani.


Egyszerű, mint egy pont.

2011. jún. 6. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!