Akinek a barátnője már megkérte a kezét, vagy utalt a házasságra az leírná, hogy hogy fogadta?

Nálunk talán harmadik kategória volt. Soha nem volt ráállva a házasságra, amolyan "mindegy" szinten kezeltem. Ha lesz, örülök neki, ha nem, akkor se történik semmi.

Amikor a férjem lakását felújítottuk, sokszor én mentem oda a mesterekkel beszélni, megnézni a munkát, stb. Bár barátnőként lettem bemutatva, szinte mindegyik úgy hivatkozott rám, hogy "a feleségével megbeszéltük, hogy...".

Eleinte kínos volt neki, utána röhögött rajta, aztán rájuk hagyta.

Majd jött egy lehetőség, hogy külföldre költözhetünk, de alanyi jogon csak nekem járnak kedvezmények, állampolgárság, stb. Ő is rákattant, hogy menjünk. Átnyálaztam a törvényi rendelkezéseket, mondtam neki, hogy mik a feltételek, többek között azt is, hogy a fenti jogokat csak 1 éve fennálló házasság esetén kaphatja meg.

Fél évig gondolkozott, majd egyik reggel kézen fogott, hogy most bemegyünk időpontot kérni. (Ez volt a lánykérés...?)

Egy hónap múlva házasok voltunk. A vicc, hogy a végén ő jobban belelovallta magát az esküvőbe, mint én. Kifejezett kérésem volt, hogy minél egyszerűbbet szeretnék. Nem szeretem a nagy felhajtást. De néha kérdezte, hogy ezt+azt nem szeretnék-e, mi lenne ha lenne....

Gyűrűt is kérdezte, mondván nem hord ékszert és nem bírna el a kezén gyűrűt (tényleg ékszermentes, még a nyaklánc is idegesíti), de nekem vegyen-e?

Viccesen mondtam, hogy ékszer ellen soha nem fogok tiltakozni, de nem ezen múlik.

Az esküvő napján kaptam egy nagyon szép gyűrűt tőle, direkt a középső ujjamra méretezve, mert a gyűrűs ujjamon meg én nem viselem el a gyűrűt.

Az esküvői fotókon csak vigyorogva sikerült lekapni. Utána boldogan ismételgette, hogy de jó, most már a felesége vagyok, de örül neki :)

Végül jól sült el, mert igazán erőltetve sem volt, de mindenki boldog volt a végén.