Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg nem baj Neki, hogy Ő fizet mindent?
Lassan 2 éve élek együtt a vőlegényemmel. Az elejétől fogva ő fizeti a számlákat. Egyetlen egyszer volt az, hogy én fizettem ki az egész havit. Egyszerűen nem engedi. Sokszor mondtam már Neki, hogy szóljon, ha elutalta, és én odaadom a felét. Volt, hogy leraktam Neki az asztalra, nem is egyszer, de mindig visszaadta. Ha elmegyünk vásárolni a hűtőbe, 10ből 8szor ő fizet. Maximum akkor engedi, hogy fizessek, ha kevesebbe kerül, de ha már 5ezer felett van az összeg, ragaszkodik hozzá, hogy az ő fizetéséből vegyük. Így a helyzet az, hogy szinte mindent ő fizet. Szerintetek ez gáz? Tényleg nem egyszer mondtam már neki, hogy fogadja el, amit odaadok, de nem. Szerintetek miért csinálja?
Augusztusban megyünk nyaralni Portugáliába, legalább most én fizettem a repjegyet és a szállást, csoda, hogy hagyta. :D
Nem mondom, hogy jaj nem esik jól, hogy fizet, de hát így teljesen eltart, és néha azért zavarban érzem magam.
Ti mit gondoltok erről a felállásról?
Én 29N Ő 30F
Én nem is mondom meg mióta vagyok házas és mióta vagyunk közös kasszán, de nálunk is ilyen "harcok" mentek. Néha még a mai napig is mennek. :D soha nem engedtem a feleségemnek fizetni semmit, maximum ha már nagyon kiakadt.
Én úgy vagyok vele, hogy ha vele tervezem leélni az életem, akkor nincs enyém-tied, hanem minden közös, semminek nem kell fizetni a felét mert minden közös kasszából megy.
És legalább 2 legyet ütök 1 csapásra, mert így folyamatosan félreteszi egy másik (közös) számlára a fizetése 80%-át. Én sosem tudtam spórolni, neki meg nagyon megy, szóval nálunk ez a felállás vált be. :D
Ez a FÉRFI dolga!
Ha nem tudja/akarja csinálni, akkor tedd lapátra!
Majd jusson eszedbe amikor szétmentek, hogy ne követelj rajta semmit. Egyébként pedig amíg ő ragaszkodik hozzá, és neki jó így...
De rakd félre a te részed a rezsiből egy külön számlára és amikor valami nagyobb dologra kel a pénz (ház, lakás, autó stb.) elő tudod venni és elmondani neki, hogy miből van.
Még mindig jobb, mintha kötelező jelleggel elvárás lenne, hogy ő fizessen mindent annak ellenére, hogy így nem jut mindenre amire ő szeretne költeni
Az én exemnek is mániája volt, egy kávét nehéz volt néha magamnak fizetni. Mondjuk ő az összes barátnőjét szinte eltartotta, volt aki vissza is élt vele és például évekig még fizettette az albérletet a pasival mert tudta, hogy egy gondoskodó és figyelmes típus. Én dolgozom, van lakásom így semmi ilyet nem vártam el, persze jól esett ha egy vacsorára meghivott stb. és neki ez a szeretetnyelve. De nem cipeltem plázákba, hogy vegyen nekem ezt azt vagy rágtam a fület, hogy kéne egy új laptop stb. Kaptam tőle ajándékokat, de hasznos tárgyakat, nem ékszert, órát stb.
Remélem nem hozza össze az élet egy aranyásóval mert hiába sikeres cégvezető, simán meg lehet kopasztani ha olyan valaki.
Ezt ő tudja, hogy neki mi a baj.
De hacsak ő nem klasszisokkal jobban keres mint te akkor szerintem fairebb lenne egy közös számla amire mindkettőtök utal egy bizonyos összeget amiből tudjátok a közös költségeket fedezni.
Ha nem tud spórolni akár lehet még egy számlát nyitni ami direkt ilyen vésztartalék aztán a saját kártyáitokon csak annyi pénzt hagyni ami kell a mindennapi apróságokra/saját szórakozásaitokra.
Szerintem ez olyan dolog amit meg kéne tudni beszélni, mert az szép hogy minden közös de akkor a célok és azokért tett erőfeszítések is közösek kéne legyenek, hogy mindenki tudja a kapcsolatban mi az ő szerepe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!