Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Miért jön mindenki nekem az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért jön mindenki nekem az eljegyzéssel?

Figyelt kérdés

Korábban volt már komoly kapcsolatom, most érzem viszont azt először hogy tényleg megállapodnék, és tudom kivel akarom leélni az életem.


Korábban párommal sokat beszélgettünk a terveinkről,-esküvőről és család alapításról is. Egyezett a véleményünk.


A nyáron volt egy balesete. Az édesanyja külföldön volt, az apja pedig már idős ahhoz vele menjen a kórházba. Hirtelen jött, én pedig mellette voltam a gondban, és ott voltam amikor felébredt a műtét után. Én ezért nem vártam el semmit, azért tettem mert szeretem.


Lábadozott, épült, próbáltam róla meg az édesapjáról gondoskodni amennyire tudtam, hisz tudtam a párom most nem tudja ellátni a feladatait.


Akkor hozta szóba, hogy születésnapomon elszeretne jegyezni, hirtelen nagyon megörültem neki, de amikor nem történt meg,utólag beláttam magamban hogy talán korai.

Vágyom rá, mérhetetlenül, de tudom mennyi az anyagi probléma most hogy nem telne rá. Nem mintha nem örülnék akár egy 3000ftos gyűrűnek is.


Pár hete összeszólalkoztunk, nem szokásunk marakodni de hosszú volt a hét mindkettőnknek. Apróságon ugyan, de azt hiszem túl lőtt a célon azzal hogy azt mondta sok mindenre nem áll készen velem.


Nem veszekedtem rajta, csak fájt. Nem azzal kellett volna bántania amire a legjobban vágyom magamban.

Sírtam, rengeteget. Kellett egy hét összeszedtem magam. Annyiban zártuk le a dolgot hogy nem hozzuk többet szóba.


Másnap bocsánatot kért, de nem éreztem azt jobb lenne. Most kezd picit leülepedni.

Utána azt mondta menjünk el adventi vásárba, legyünk picit együtt, de nem tudom a csodának határos módon, miért egy ékszerboltba citált be, és kérdezte meg melyik gyűrű tetszik.


Miért jön az édesanyja azzal, hogy az ő horoszkópja azt írja eljegyzés lesz a családban? Ha nem a 16 éves unokája,akit tuti nem fognak akkor engem fognak.


Az édes apját, azt mondja apósom. Aztán tegnapi nap folyamán is felhozta xy eljegyezte ezt, a párom pedig rákontrázott hogy én nem nem is akarok a felesége lenni?


Igazából valahol magamban szeretném, nem olyan áron akarom ezt hogy tudja fájt amit mondott, és mint megbánás gyanánt tegye meg.

Félek attól is hogy beleélem magam aztán csúnyán meglepődök.


Mi a véleményetek?


2018. dec. 16. 19:46
 1/8 anonim ***** válasza:
29%

Ugy latom te az a fajta lany vagy aki onsanyargato kapcsolatban el es agyilag 15 eves szinten rekedt. Ilyet irsz:


" most érzem viszont azt először hogy tényleg megállapodnék"


aztan meg hogy:


"Sírtam, rengeteget. Kellett egy hét összeszedtem"


Mondok neked egy ujat kislany! Egy normalis kapcsolatban sosem siratjuk meg a masikat 1 heten keresztul. A tied nem normalis kapcsolat. Meg ha be is meseled magadnak az ellenkezojet akkor sem.

2018. dec. 16. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Összeségében mi jól megvagyunk,és nem állítom azt én nem mondtam neki sértőt mérgemben, de tudom azt, hogy most először volt ilyen vitánk,csak ami leginkább fájó hogy tudta jól nekem nem adatott meg olyan család, ami neki megvan. És ez fájt! Az hogy belegondoltam milyen az enyém. Érzékeny pontom.
2018. dec. 16. 19:53
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

2 verzió van:

- vagy tud valamit az anyós, hogy el akar jegyezni

- vagy csak szeretné az anyós, hogy a fia már meglépje ezt, ezért célozgat nektek.


Majd kiderül. Egy kis időt még hagyj neki. Magától hozta fel neked a balesete után. Ez nagy lépés azért és a férfiaknak meg pláne, simán beparázhatnak ezen. Én nőként paráztam be, nem pedig a párom, szóval megértem. Türelem. :)

2018. dec. 16. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Köszi a választ akkor majd kiderül,em akarok úgy járni hogy nem azt kapom amit hiszek. :)
2018. dec. 16. 20:13
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha el akar jegyezni, jegyezzen... Ne cèlozgasson...ez nagyon gáz szerintem... Főleg, hogy egyszer már elmaradt...
2018. dec. 16. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 Rockarc ***** válasza:
100%

Szerintem mi mar jobban tisztaban vagyunk a vagyaddal, mint a parod. Es ez nem jo. Tobbet kene beszelnetek a "jovo" temakorrol. Kellenek a tervek, az otletek, vagyak, hogy egyutt tudjatok megvalositani. En azt latom te csak az eljegyzesig latsz, o meg meg addig se. A kozos jovokep legyen meg eloszor, hol fogtok elni? mikor lesz gyerek? mennyi? stb.


Ertem, hogy neked az eljegyzes a celod, de azert ne mindenaron, konnyen megegetheted magad, te pedig szimpatikus nonek tunsz a kicsit kusza, de kedves leirasod alapjan. Az ilyenek hatvanyozottan serulnek, ha kihasznaljak oket. Nekem meg a parod nem tunik elkotelezettnek a te altalad leirtak szerint, te igy latod ot a sajat szemeiddel.


42F

2018. dec. 17. 01:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Lépj ki a fejedből és ne gombolyítsd, bonyolítsd az eseményeket a fejedben, mint valami tinikomédia hősnője. Őrületbe kergeted saját magadat.

Amúgy mi a kérdés? A párod családja egyértelműen szeret, értékesnek tart és lobbiznak érted a fiuknál. Let it go és meglesz az eljegyzés, nyugi. Ne várd, hogy na majd szenteste, na majd szilveszterkor, mert ez a napokat számoló várakozás mindig megkeseríti az élményt. Nyugi, célegyenesben vagy, próbáld meg jól érezni magad a szeretteid körében. :)

2018. dec. 17. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
A többiek leírták, amit gondolok. Annyit tennék hozzá, hogy én átbeszélném vele, nyugodt hangnemben ami bánt és véletlenül sem engedném, hogy bármelyikünk is vagdalkozzon. Ez a tüske benned fog maradni, ha most nem beszélitek ki.
2018. dec. 18. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!