Mit mondjak neki vagy hogyan tehetem jobbá a napjait?

Nem tudom mihez kezdjek... találkoztam valakivel, első pillantásra ugyan azt éreztük, egy évig tartott az önfeledt boldogság. Hitegetett, hogy minden jó lesz, nem egyszer azt, hogy elköltözünk...

Én befejeztem a sulit és egy hónap múlva állnék munkába. A párom dolgozik, van hogy csak éjfél körül ér haza...egyfolytában a telefonján játszik, már egyáltalán nem szeretkezünk (orvoshoz is kell mennie) és ettől megszakad a szívem, nincs együtt elalalvás, persze mindíg mondja, hogy oda bújt csak már aludtam....Teljesen beszívja a telefon az idő meg csak elrepül melette, aztán fáj a feje, hogy már megint el...szta az egész napot..

A családi helyzete nagyon stresszes, minden napra jut valami. Itt élünk együtt.

Én egy életvidám, álmodozó vagyok, de úgy érzem minden nap csak sírni tudnék reggeltől estig. Mindíg mosolyogtam és kedves voltam mindenkivel. A párom egy roncs és hulladéknak érzi magát, semmerre sem tud tovább jutni.

Nem költözünk el, mert egyke és félti a család...ő meg épp a szülőket félti egymástól....enni is alig tud, mert rosszul nőttek a fogai, hamar eltörnek...jogsija sincs, mert mikor volt pénze valami fontosabbra kellett neki és van vagy 400.000 Forint tartozása mindenfelé, ezért autót sem tudna venni...bejelentett mukahelye sem lehet...

Teljesen össze vagyok törve úgy érzem se előre se hátra...

Azon agyalunk, hogy a hátsó kertbe kéne egy mobilház, hogy legalább saját terünk legyen. Viszont én azt ígértem a családomnak, hogy a jogsit kezdem el (hogy lássák haladok) mivel csak ennyi pénzem van. Viszont ha belegondoltok én megtehetem ezt, de a páromnak nagyon fájna....

Folyton csak sajnálkozik és idegeskedik, sorolja a bajokat, ha nincs a telefonja a kezében...nagyon rossz a helyzet mert minden a nyakába szakad, lehet, hogy a sulijából is kirúgták, mert már 2 évet halasztott vagy hármat. A főnöke sem mindíg korrekt, főleg, hogy napi fizu így félretenni sem tud.

Teljesen kétségbe van esve és rossz döntéseket hoz egy ideje...minden napja balszerencsés. Csak valaki mondjon valamit...mindegy, mert ennél rosszabbul már nem nagyon érezhetném magam. Megértő vagyok vele, mert nekem sem egyszerű a családom és tényleg szeretjük egymást. Itt a jó idő és egy percét sem tudom élvezni (a páromról nem is beszélve)..legszívesebben elmennék az erdőbe és eltévednék...

Ha pedig látná, hogy ilyen szinten kivagyok...mégis ki akar olyanra hazajönni, hogy a párja éjjel-nappal sír és meviselt az egész feje és élni sincs kedve...Segítek midenben, a háztartásban, hogy ételre érjen haza, hogy rend legyen (jó a hetekben elkövettem néhány hibát, de ebben az állapotban ez nem meglepő... ) de akkor is kő keményen igyekszem és ez mégsem változtat a párom állapotán..sőt annyira elkeseredett, hogy engem is csak okolni tud és hibáztatni. Még jó, hogy konfliktus kerülő vagyok...na de a stressz nagyrészét rajtam vezeti le én csak annyit szólok a végén, hogy jó értem, megbeszéltük. Akkor sem mehet ez így a végtelenségig.