Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Kiderült, hogy hazudott,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kiderült, hogy hazudott, merre tovább?

Figyelt kérdés

A párom 24 éves én 25. 2 éve járunk és 1.5 éve élünk együtt.

Még a kapcsolatunk elején mondogatta, hogy majd el akar venni, gyereket szeretne tőlem, de mire én lelkes lettem, ő viszkozni kezdett.

Kb fél éve beszéltük meg, hogy én pár éven belül gyereket szeretnék (az anyagi háttér adott) ő ezt támogatta, ahogy a házasságot is a diplomaosztója után.

Tegnap ahogy beszélgettünk, kibukott, hogy mindez hazugság volt, csak azért mondta, mert tudta, hogy ezt szeretném hallani, nem gondolt bele, hogyha ez kiderül, azzal megbánt engem. A kapcsolatunk a szeretetre alapszik, bár ő az első pillanattól elmondtam, hogy nem szerelmes belém, de nagyon szeret.

Nagyon tanácstalan vagyok, várják éveket, hátha változnak a vágyai, vagy szakítsunk?

A kapcsolatunk egyébként egész jó, nincs közöttünk gyakori súrlódás.


2018. ápr. 6. 09:31
 1/10 anonim ***** válasza:
73%
'elég jó'? Hogy tud valakinek egy elég jó kapcsolat jó lenni? Tök mást akartok az élettől, már a pasival is csak megalkuszol. Az egész életed erről fog szólni?
2018. ápr. 6. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ennek így nem szabadna folytatódnia.

Felfogtad, hogy nem szerelmes beléd?

Nem kiszeretett, hanem sose szeretett beléd. Így nem nehéz súrlolódás mentesen együtt lenni.

2018. ápr. 6. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
94%

Felvazolom a jovodet, es ha tetszik, akkor maradj vele. Egyutt lesztek par evig, te magadat meg az onbecsulesedet meg a mostaninal is jobban megnyomoritva teperni fogsz par szeretetmorzsaert, neha mar el is hiszed, hogy "na, talan most mar picit mintha szeretne", de kozben az emiatt ketsegek belulrol lassan felemesztenek. Korulottetek mindenki halad, nalatok mindig lesz kifogas, hogy most epp miert nincs eljegyzes, uj lakas, hazassag stb. Neha kapsz majd ilyen elhintett morzsakat, hogy kussban maradj, pl. "Persze, en is gondolkozom rajta.", "En is szeretnem, de pl. jovore szeretnelel elvinni nyaralni valami szep helyre." Stb. De nem tortenik semmi. Az egesz fiatalsagodat elvesztegeted kozben szepen egy faszira. 27-28 evesen sem leszel elorebb mint most, aztan egyszercsak... hopp. Parod kijelent valami olyasmit, hogy "ez igy nem jo, nem a te hibad, te mindent megtettel, jobb nekunk kulon...". Kozben neki mar elore meglesz a tovabblepes, es fel even belul hazasodik, tronorokos meg mar a pociban lesz. Te meg ott fogsz allni nullan kozel a 30-hoz, olyan faszikat kergetve, akik 23-24 eves nokkel kepzelik el a jovojuket, hogy legyen kenyelmesen ido ket-harom gyerekre is akar.


Szerintem becsuld magad picit ennel tobbre. Nagyon lenezheted magad, ha egy ilyen senkihazival is megelegszel, aki annyira megalazhat teged, hogy meg azt is siman kimondja neked, hogy nem szeret, mert tudja, hogy a huseges labtorlo es idotolto alsogatya mosoda-ingyen punci ugyanugy megmarad.

2018. ápr. 6. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Veled van mert nincs jobb. Ha jön neki az igazi szerelem az első alkalommal dobni fog. Ha eddig nem szeretett beléd akkor azután kicsi az esélye.

Ha azért mond neked golgokat mert azt szeretnéd hallani és ezt te elfogadod akkor meg is érdelmed hogy hazudnak neked.

Vedd már ki a fejed a homokból.

2018. ápr. 6. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Lépj tovább. Már nem fog beléd szeretni, ha eddig nem történt meg, még fiatal is, majd jön elég hamar egy másik, akibe beleszeret. Nincs értelme ezt megvárni, hiszen addig se lesz számodra érzelmileg jó ez a kapcsolat. Kiderült, hogy vele nem tervezhetsz, ha fontosak neked a jövőt illető vágyaid, akkor be kell látnod, hogy a jelenlegi pároddal ezeket nem válthatod valóra. Magyarán a választás, hogy elpazarolsz-e pár évet azért, mert annyira szereted, de sajnos a végkifejlet borítékolható.
2018. ápr. 6. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy nincs súrlódás, mert szarik ő bele a kapcsolatotokba.


Ha szeretne, bizony lennének vitáitok időnként, mert a kompromiszum nem megy csak úgy, BESZÉLNÉTEK fontos! olgokról, amik nézeteltérésekhez vezetnek, stb.


Ő veled van, mert addig is tud kit dugni, de semmit nem jelentesz neki. Meddig akarod még húzni?

2018. ápr. 6. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Az elég gáz, ha sosem volt beléd szerelmes.

Mindenesetre én úgy látom, hogy a problémád általános a mai világban. Na nem a hazugság, hanem az, hogy a fiatalok ilyen idősen nem vágynak házasságra és családra (főleg a férfiak). Főleg az nem, aki egyetemen töltötte addig az életét. Az én párom 33 és még mindig nem nőtt be a feje lágya, azt mondja kell neki 1-2 év, hogy megbarátkozzon a gondolattal és ez nálam is pontosan így van.

Összességében nem érezném én ezt hazugságnak, ha nem mondaná ezt egyenesen az arcomba. Ha valakit meg akarunk szerezni, sokan alakítjuk úgy a sorokat, hogy pozitívnak lásson a másik. Ez és a hazugság között van némi különbség. Neked kell tudnod és látnod, hogy ti melyik kategóriába tartoztok.

2018. ápr. 6. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem lehet, hogy azért nem akar gyereket, mert nem szerelmes. Amikor valaki rátalál az igazira, sokszor megváltoznak benne ezek a dolgok.
2018. ápr. 6. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Önámítás...

"A kapcsolatunk egyébként egész jó, ' - nem ver, az mondjuk szép tőle valóban Igaz nem is szeret, és gátlás nélkül hazudik a jövőtökről.

Szerintem ez nem jó, és nem is kapcsolat.

2018. ápr. 6. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
34%

Hagyd ott a fenébe. MInden pasicska dugni akar, semmit mást. Akit elvesznek azt is csalják max nem tud róla.

Minden pasi görény.

2018. ápr. 8. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!