Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Az mennyire zavar titeket, ha...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az mennyire zavar titeket, ha a barátnőtök nem mindig "tip-top"?

Figyelt kérdés

Ha megyek valahová, akkor mindig szépen, alkalomhoz illően felöltözök, finoman sminkelek, megcsinálom a hajamat, ékszereket is hordok és úgy indulok el otthonról, hogy úgy érzem, hogy egyben vagyok, számomra ízlésesen nézek ki. Ugyanakkor otthon nem szoktam túlzásba vinni, felhúzok egy pólót, pulcsit, melegítőt (de az is előfordul, hogy egész nap pizsiben vagyok), a hajamat összekötöm, nem teszek fel semmi sminket. Otthon is tiszta, vállalható ruhákat hordok, tehát nem koszosat/rongyosat/szakadtat/kinyúltat stb., de tény, hogy nem úgy nézek ki, mint csinosabb ruhákban, kisminkelve. Ápolt is vagyok, rendszeresen tisztálkodok, ugyanakkor pl. a hajmosást néha szeretem elhalasztani, ha éppen már nem találkozom senkivel és ugyanezen oknál fogva előfordul, hogy a szőrtelenítést is elnapolom... (ez nem azt jelenti, hogy ha pl. két-három hétig otthon vagyok, akkor addig pl. végig nem mosok hajat, hanem szimplán néhány napról beszélek, ami alatt azért már elkezd zsírosodni a hajam, lelapul, fénylik és a szőr is elkezd visszanőni). Azért nem hagyom el magamat, nem vagyok koszos, nem vagyok büdös, nem csöpög a zsír a hajamból, nem vagyok szőrös, mint egy medve stb., de azért nem úgy nézek ki, mint ahogyan egyébként szoktam.


Jelenleg nincsen senkim, úgyhogy ezt nyugodtan megtehetem úgy, hogy senkit nem zavar, de egy barátnőm szerint ezt egy párkapcsolatban már nem engedhetném meg magamnak, mert ez már zavarná a pasikat. Ti mit gondoltok?


2017. dec. 29. 19:24
1 2 3
 21/23 anonim ***** válasza:
100%

Fiúk/Pasik/Férfiak!

Annyira jó olvasni ezeket a válaszokat :)

2018. jan. 3. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
100%

Ha az alapvető tisztálkodási normák nem maradnak ki (fürdés, mosakodás, fogmosás, tiszta ruhák) akkor reggel kócosan, pizsamásan is rárabolok(tam) a páromra, hogy csak pislogott. Nem a ruhájáért szeretem, otthon meg minek kiglancolni magadat? Nálam ez okés lenne amiket leírtál, nyugi! DE ugye mások vagyunk. :-)


Fharminconteteje

2018. jan. 3. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 L1lla ***** válasza:

22-es!


Abszolút igazad van, de nem lehet, hogy depressziós volt a feleséged? Aki elhanyagolja magát otthon, annak az önbecsülése van a padlón általában. Persze lehet, hogy tévedek. Vagy az is lehet, hogy ez puszta agresszió, hogy a te valamilyen, neki nem tetsző viselkedésedre így válaszoljon. "Én neked nem fogom magam produkálni." A házasságban disznó módon elhízó fiatal nőknél pl. mindig az az érzésem, hogy a férjüknek üzennek, úgy akarják távoltartani maguktól, hogy undorítóak lesznek testileg.

Persze ez mind csak konyhapszichológia, de ha a szex működik, és lelkileg is jól megérti egymást egy pár, akkor otthon a lazaság simán belefér.

Egyszer olvastam egy novellát, ahol a nő mindig a férje előtt kelt, hogy kisminkelje magát, mert a férje nem láthatja "csupaszon" az arcát. Hát ennél kevés szomorúbbat lehet elképzelni...

2018. febr. 22. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!