Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan érzem sértőnek, ha párom úgy akar közös kasszán lenni, hogy kb. harmada annyi a fizetése, mint az enyém?
Én egyébként nem vagyok oda ezért a közös kassza ötletért, de ő ragaszkodik hozzá. Így meg nyilván nincs ínyemre, hogy az én pénzemet szeretné költeni.
30-as korosztály vagyunk, és ő a férfi.
Szóltál már neki, hogy sosem akarsz férjhezmenni és gyereket vállalni?
Ha szóltál, akkor rendben van a különkassza, amúgy fogalmam sincs, mi bajod a közössel. Lesz olyan, mikor majd gyereket vállaltok, és te majd kapsz pártízezer forintnyi gyedet vagy gyest, ő meg majd dúskál a 100ezerforint feletti nettójában.
Ha terveztek gyereket, gyakoroljátok csak előre a közös pénz beosztását. Ha nem, világosítsd fel, hogy mivel sosem lesz semmilyen közös dolgotok, nem akarsz közös kasszát sem.
Ne menj bele, ha ragaszkodik hozzá, akkor nem költöztök össze és kész.
Én megértem az álláspontod, bizalom ide vagy oda, még csak most lép magasabb szintre a kapcsolatotok (az összeköltözéssel ugye), azért furcsa lenne egyből közös kassza,pláne hogy ilyen nagy a fizetésbeli különbség. Még az sem biztos, hogy így működni fog a kapcsolatotok, hisz lakva ismerkszik meg jobban az ember. Majd ha eltelik x idő együtt élve is, és jól működtök együtt, esetleg mégis lesz eljegyzés, gyermekvállalás, vissza lehet térni a témára. De egyenlőre én is korainak gondolnám a közös kasszát.
Kár volt belekevernetek a gyerek témát, nem lehet gyerekem és tud róla. Arról, hogy nem akarok házasodni, arról is tud, nem palimadárnak tartom, hanem párkapcsolatot szeretnék tőle.
Okkal írtam, hogy olyan, mint egy kiskirály, olyan kiadásokat tervez, amit ő sehogy se engedhet meg magának.
Vannak számomra meredek ötletei, venni ilyen-olyan új dolgokat, amikbe beleszáll 30 ezer Ft-tal, mert annyia van, én meg tegye k hozzá 150-et.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!