Soha nem mondom el a páromnak (vagy csak nagyon ritkán), ha orvoshoz mentem. Legtöbb esetről nem is tud. Ez nagyon sértő?

Hasonló voltam, mint te. Akkor mentem el pszichológushoz, amikor a mindenféle elfojtás és titkolózás belelökött egy frankó depresszióba.

Nem azért kell, hogy képes legyél az érzéseidet és a gyengeségeidet a helyén kezelni, hogy a párod jobban érezze magát, ez ilyen szempontból irreleváns, TE magad nem vagy képes kezelni a téged érintő stressz faktorokat, érzéseket és olyan egyébként természetes dolgokat, amiket a személyiség fejlődésével el kellett volna sajátíts. Ez nálad kimaradt, és hidd el, előbb vagy utóbb, de kamatosan megbosszulja magát, és egyáltalán nem arra gondolok, hogy dob a csajod emiatt. Az egy mellékes hozomány lesz.

Nyugodtan fordulj szakemberhez, ők technikákat is tanítanak, hogyan kezeld jól az ilyen szituációkat.

Idióta vagy, már bocs.

Egyszer volt egy hozzád hasonló párom, egyszer kórházba került, és ötéves módjára hisztizett, hogy eszembe ne jusson őt meglátogatni, a szüleinek is megtiltotta, mégis mit képzelek magamról, mert ő férfi és őt nem lehet gyengének látni.

Szerintem ez baromi gáz hozzáállás. Nőként sértőnek érezném, mert ez azt jelenti, hogy nem tartasz elég fontosnak ahhoz, hogy beavass az életedbe. Egy kapcsolatnak része, hogy a rosszabb pillanataiban is támogatjuk a másikat. Te pont ezt a lehetőséget veszed el barátnődtől.

Nem attól leszel erős férfi, hogy sose vagy szarul, és nem attól leszel gyenge, hogy meglátnak rosszabb pillanatodban. De amit csinálsz, az pl. már gyengeség. Érzelmileg, lelkileg.