Párommal egy éve vagyunk együtt, most költöztük össze. Neki van 3 gyereke, nekem pedig volt egy nagyon rossz gyerekkorom ami most, mikor a gyerekekkel vagyok újra előjön. Szabad akarok maradni, de mégsem tudtam otthagyni. Mit tegyek?

Én 26 vagyok ő 39. Kéthetente összesen 4 napot vannak nálunk a gyerekek. Most voltak nálunk a héten először és a karácsony miatt 3 napt egyfolytában együtt leszünk. Mivel új, ismeretlen ember vagyok nekik ezért folyamatosan próbálgatják a határaikat ami abból áll hogy összevissza kiabálnak rohangálnak egymást bántják és engem is. Tudom hogy ez miért van, és számítottam is rá de most hogy megtapasztaltam a valóságban is ezt a gyereknevelés dolgot rájöttem miért nem szültem még senkinek. Arról nem is beszélve hogy mindenki aki gyereket nevel a környezetmben szenved, kortól a gyerekek számától és anyagi helyzettől függetlenül. Nekem ez nem kell, a testvéreimet is részben én neveltem, nem volt jó gyerekkorom és azt hiszem most akarom bepótolni. Ha nem szívből jön ez az egész akkor úgy érzem nincs értelme. Viszont valamiért mégsem léptem ki. Valahogy azt érzem hogy ez egy nagyon jó tanulás nekem és alapvetően minden rendben van a párommal, az exével is jól kijövök nem megy az utálkozás. Vannak közös céljaink és szeretjük egymást. A családomnak ez nagyon fura, nekik nem veszi be az agyuk hogy miért vagyok egy háromgyerekes férfival, és igazából én sem tudom. Csak sodródom? Vagy nem vagyok elég határozott? Ott kéne hagynom? Nagyon sokat tanultam az elmúlt egy évben (amióta vele vagyok) magamról, a világról, emberi kapcsolatokról. Mégis menekülnék.