Fréfia / Srádcok vagytok ti is így ezzel páran?

Oké, most így érzel, feltételezem, hogy eleged lett az egymás hegyén-hátán lakással.

Majd elmúlik, ha már nem ennek leszel kitéve. A rossz emlékeke megfakulnak és nosztalgiává válnak. Aztán kezded unni az egyedüllétet.

Aztán remélhetőleg találsz egy olyan lányt, akivel olyan jól kijössz, hogy akár minden reggel szívesen kelnél mellette.

Ne kezeld a saját hangulataidat ennyire véglegesen, és ne vedd magad ennyire komolyan.

Szerintem egy nyugodt gondolat jó lenne neked. Nos, abszolút elképzelhető, hogy ezt gondolod, s ez a helyes.

26/F

Figyelj, én nő vagyok és sosem kellett ilyen pokolban élnem, nem is lennék hajlandó bírni egy napig sem, de mégis azt gondolom amit te. Szerintem ez egy jellemvonás. Van aki szeret másokkal együtt lakni, van aki annyira nem.

A mondandód második fele viszont kicsit vicces. Úgy tűnik nekem mintha a család és a barátnő számodra valami kipipálandó pont lenne a listádon, hogy megfelelj a társadalomnak, a szüleidnek vagy a szomszédnak... Nem pedig egy őszinte vágy. Eleve az élet nem egy program amit előre be lehet osztani, hogy akkor 50 nap múlva elköltözök, 67 nap múlva beszerzek egy barátnőt... Ha nem akarsz együtt lakni másokkal, akkor ne lakj. Igen, ez ilyen egyszerű. Hol itt a probléma? Ha nagyon akarnál családot, akkor nem zavarna, hogy együtt kell lakni velük. Ha később meggondolod magad, akkor majd változtatsz.

Amúgy meg a barátnőddel nem kötelező együtt lakni. Szerintem egy kis rugalmasságot és találékonyságot kellene találnod magadban, mert úgy látszik nagyon ilyen merev sémák szerint gondolkozol.

Ez annyira nem all nekem csak ossze, hogy a csalad kellemes szereted oket, a koleszban meg idegesito pasikkal laksz..

Akik nem mosnak foznek vasalnak, szexelnek neked/veled es nem szulnek szep gyereket!

A megoldás: nagy lakás/ház. Akkor el tudsz vonulni, ha úgy érzed.

Nem kell egyedüllétre kárhoztatnod magad, csak megfelelő körülmények kellenek neked.

Hajrá!

Józsi, Fré fia