Lányok, ti mit gondoltok, vagy nektek mit jelent ha a párotok lelkileg terrorizál?

[link]

Pár példa.

De azt azért hozzátenném, hogy csak azt lehet terrorizálni, aki hagyja. Ha azt tapasztalod, hogy bántalmaznak, akkor teljesen mindegy a "brühühü-de-aaaannyira-szeretem" (ami a leggyakoribb és egyben leggyengébb kifogás), az egyetle okos kiút megszakítani ezt a kapcsolatot.

ez csak rosszabb lesz a későbbiekben.

arra ne is gondolj,hogy ó majd megváltozik.

ez önámítás!

lelépni-de igen gyorsan.

ha ehhez nincs erőd(hiszen terrorizál ergo ezt sem fogja engedni)akkor fordulhatsz segítségért-és a szakember esetleg irányt mutat neked-mit kell változtatnod önmagadban.

ne cseszd el az életedet ebből csak egy van.

KIFOSZTÁS

"Hogyan éled az életed? Vessünk egy pillantást a vérszívókra akik néha „barátok”, olykor rokonok de sokszor csak egyszerű ismerősök vagy munkahelyi személyek.

Kinek adsz magadból? Kit engedsz be a teredbe? Kit emelsz fel, tartasz érdemesnek az aurádban lenni? Te döntöd el.

Ha nem tudod megítélni ki milyen hatással van rád, hunyd le a szemed és érezz rá arra a személyre. Vizsgáld meg mit érzel, esetleg meg is látod a vélt vagy valós szálakat köztetek. Emel, erőt ad? Vágd el ha nem. Fejezd be a vérszívó, élősködő kapcsolatok „ápolását” avagy tűrését.

Általában akkor tűrünk el egy ilyen viszonyt, ha alkut kötünk egy helyzetre. Az alkut mi magunk kötjük, vagyis a tűrés mögött a személyes döntésünk húzódik meg. És alkuk. Önmagunkkal.

Az életben nagyon nehéz azt elérni, hogy 101%-ban „vegytiszta” építő, emelő kapcsolataink legyenek, de ez az írás is azért íródik, hogy időnként zárjuk le a nem építő viszonyaink egyik-másik részét. Haladni lehet, emelkedni fog az élet nívónk már 1-2 ilyen szál teljes elvarrása azaz eloldásával, mivel annak a „helyére” a mágneseink új „viszonyokat” szerveznek.

Elvégre civilizációban élünk, „zsúfolt helyeken”, végtelen a fejlődés lehetősége. Csak el kell indítani önmagunk s bevonzani, hagyni megjelenni aki épp „ráér” velünk lenni, mesélve tanítani avagy kérdezni, hogy a saját már megélt bölcsességünkből számára adhassunk. Időnként mást is „cserélhetünk”. A fejlődésünk része az interakció.

Sokan az ilyen terhelt kapcsolatokat a fejlődés részének veszik, „feladat” – mondják, és ebben van is igazság, hiszen tükrök tengerében élünk. Azonban időszakosan eldönthetjük, hogy na akkor most rendet teszek a „szálaim”-ban, a kapcsolatrendszeremben. Sokszor ezt már a felettes én elindítja mikor pl. elveszítjük a telefonunk, vagy benne a számaink, a noteszünk, vagy amikor ráveszed magad hogy töröld a facebook ismerősöket, akiket nem is ismersz.

A héten két ember is azt mondta nekem, hogy van egy barátom aki ismer téged. Kérdezem a nevüket és soha az életben nem halottam róluk. Tehát nem vagyunk ismerősök. Az hogy hallott a másikról, látta a videóját az nem ismerés. Én pl. nem ismerem Obamát csak mert elolvastam a könyvét. Nemde? A közösségi oldalad ismerősei tényleg ismerősök? Jó hogy ott vannak veled? Vagy alkut kötöttél magaddal mert kellenek hogy ott legyenek neked? Mihez is?

Időnként töröld ki a régi leveleidet vagy ne hívj fel valakit akit már rég nem akarsz. Sms-t se írjál. Hagyd az egészet a csudába. Ne játsszad tovább az idétlen malomkereket. Mert kifosztod magad. Mások segítségével.

Minden egyes lépés a terhelt viszonyok zárása felé, életminőség javulást eredményez és itt messze nem párkapcsolati szálakról beszélek hanem ezerféle mást.

A civilizáció előnye vagy épp hátránya, hogy megannyi emberrel interakcióba kerülhetsz elég hamar. A közösségi média erre rá is segít vagy épp rá is játszik. 1 milliárd Facebook tag akkora energia tömeg, amivel egy államot fenn lehet tartani. Tudati vagy más energiaminőséggel.

Végső soron az életünket nem tudjuk inkubátorban leélni. Részünk van a sorsban, a közösségben és az internet világában is. Ez van ma és itt. Igy kerek a világ. De azt időszakosan megtehetem hogy felismerem, ha egy „kapcsolat” szál nem szolgálja a fejlődésemet s ekkor erő kell, hogy legalább önmagam előtt ezt felismerem, aztán talán képessé válok arra is, hogy ezt a másik tudatára is hozzam. Meg kell beszélni a dolgainkat. És nem kell jó fejnek lenned, olyan áron semmiképp sem hogy közben elnyomod magad igazát. A lelked szavát. Áldozati bárányból nem lesz senki jó fej. Maximum mártír. Annak is kell lenni, de most nem hozzád szólok.

A társadalmunk szenved egy olyan tehertől is, hogy halottakkal tart fenn kötelékeket ami betegesen viszi az életerőt, nemcsak tőle hanem a környezetétől is. Helyesen kell szeretni a meghalt őseink emlékét. Nehogy előbb érjünk mi is a sírba minthogy éltünk volna helyette.

(Koglin törvénye a Koktél c. filmben: „A halottat el kell temetni, mert büdös lesz”.) Ha egy halottal szálat tartunk fenn először a bőrünkön lesz valami kiütés, aztán a szerveink adnak erőt másnak s nem ennek az életnek. Küzdeni kell ezen multi dimenziós kapcsolódások ellen. A társadalmunk lelki (és szervi) bajainak ezer oka ebben áll. "Őrizzük" ill. rajtunk lógnak a halottaink. A jó édes anyjukat élősködjenek az élőkön. A mai itt élő társadalmon. Házakban, pincékben, aluljárókban, metróban, tárgyakban, hullák mindenütt az országban. Virgonc hullák.

Az időutazó ezért felejti el azt a dimenziót amit maga mögött hagyott. Nem cipel sem emléket, sem vágyat, ami mágnesesen kötné oda, s nem ragaszkodik élő, pláne ott meghalt emberhez. Nehéz karma idő utazni, de nem emberietlen. Szabad! Idő utazni szeretet nélkül nem lehet. Szeretet mely mindent elenged. És el is tudja engedni, nem csak duma.

Ismertem egy embert, előadó volt. Az volt a szavajárása, hogy „széthordanak”. Vagyis az aurád, az erőd, a tered, a lelked, a szíved darabjait elragadják tőled: rajongásból, vágyból, önzésből, hiányból, gonoszságból, akármiből. De végülis csak elrabolják tőled. Ilyenkor csinálj olyan szert az oltárodnál, hogy „minden részemet minden időből, minden térből, minden lélektől kérem vissza! MOST AZONNAL!” Majd meglátod milyen hatékony ez. Aki másnap összeesik arról megtudod, hogy belőled élt. Inkább járni tanítsd meg.

Ha széthordanak, neked kárt okoznak. Nemcsak pénzt lehet lejmolni, hanem figyelmet, infót, érzelmet, ígéretet stb. Mennyi „kis” csapda igaz?

Légy szabad! Vagy legalábbis szabadabb, s ne építs hidat olyan személyekkel akivel te nem akarsz. Az a baj az emberekkel, hogy tudják hogy valami büdös, érzi is a fanyar szagát már, de az istenért se szól rá a másikra, hogy „te apám, szagold ezt egyedül, jó”, vagy „takarítsad el előbb a dolgodat aztán majd gyere vissza.” Ehelyett „jófejek” vagyunk és tűrjük a sz**t. Igen. Tűrjük. Inkább mi is büdösek, kicsit sárosak leszünk, mert ez még mindig „könnyebb” mint változtatni avagy felvállalni hogy a másikat megbánthatom.

A társadalom egy játéktér. Interakció, ahol ha pl. mindenki biliárd golyó akkor bizony ütközni kell, hogy pont legyen. Természetesen Isten a játékos, nála a dákó (ő hinti a lélekmagokat is.., vö. Siva lingam) de te meg nem mersz a játék szerint haladni?

Egyszer egy ember azt mondta nekem (foci példa), hogy „a labdáért néha csinbe kell menni”. Azaz, ahhoz hogy a játékszer hozzád kerüljön, s esetleg az életben pontot is elérj oda kell tenni a lábad, a sípcsontot se kímélve. S ez nem a társadalmi könyöklés példája akar lenni, a másik legyűrése, hanem annak felismerése, hogy merev múmiaként nem leszünk közösség. Élő semmiképp.

Igen is meg kell mondani ami van. Igyekezve őszintén. Önmagunk szíve szerint. Ha igazat szólsz a másik meg fogja érteni. Egyszer. De ez kell, hogy haladjunk. Ez előre visz. Nem kell cipelni jó fejségből a csomagokat. Amit meg karmából muszáj azt úgysem tudod letenni, de ne vigyünk már olyan programokat ami senkit sem emel, téged legfőképpen nem.

Itt a tavasz. Krisztus épp elmenni készül. Bár feltámad de előtte itt hagyja a kereszten az összes kötődését. Tedd te is ezt. Dobd le a francba az egész batyut. S kezdjél egy új életet.

ui: Ez várhatóan nem lesz könnyebb mint az eddigi életed volt, de a változás gyönyörködtet. S ráadásul még fejlődhetsz is. Szabadulj meg a vérszívóidtól, mond meg nekik mit gondolsz róluk. Írd meg akár levélben, tedd ki a lapokat, s legyen új osztás. Hagyjuk már az ezeréves lapok cipelését.

A halottak pedig menjenek halottnak. Vége van. Teríteni kell. Veszteni biztos nem fogunk. Csak a múmiák dőlnek ki a szekrényből. Amik mi magunk vagyunk." Kozsdi Tamás