Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan nő, akinek a párja nincs rákattanva a számítógépes játékokra?
Kettőnk közül én vagyok a gamer (a lány), de nem értem, a játék hogy állhat egy kapcsolat közé. Imádok játszani, de a barátommal ugyanúgy eljárunk ide-oda, mozi, séta, billiárd, iszogatás barátokkal, aktívan sportolok, dolgozok, és vezetem a saját háztartásomat is. Attól még, hogy valaki játszik, nem feltétlenül lesz egy életképtelen fos, csak tudni kell egyensúlyt tartani.
Barátom amúgy programozó, szóval ugyanúgy a gép előtt ül sokat, de mint írtam, így is jut időnk egymásra.
én párom se játszik
hazajön utána:
- beszélgetünk
- főzünk/eszünk
- dvd/film/mozi
- néha színház
- edzünk együtt/sétálunk egyet a városban
- külön is elvagyunk, de nem a játékkal kötjük le magunkat
én barátom is nagy gamer, de mióta dolgozik, nem viszi túlzásba, max esténként 2-3órát, ha nincs egyéb fontosabb dolog, emellett együtt is vagyunk, főzünk, filmezünk, emellett ő szeret olvasni is, a neten meg mindketten szeretünk szüttyögni, akár egymás mellett is.
23n
Az én férjem nincs rákattanva játékokra. Nyáron kártyázni szokott járni, ha hétköznapra kap szabadnapot. Amúgy 1 internetes játék van amit mindketten szeretünk, de azt együtt szoktuk játszani.
Vannak közös programjaink de max pénteken illetve hétvégén. Hétköznap annyira későn ér haza munkából, hogy már sehová nem tudunk elmenni. De nincs is minden hétvégén kedvünk, energiánk csavarogni.
Amikor itthon vagyunk az úgy néz ki, hogy elmegy bevásárolni, én addig elindítom a mosógépet, majd teregetek. Nap közben animéket néz vagy olvas, én sorozatokat nézek/olvasok, vagy a hobbimmal foglalkozom, vagy társasozunk, kártyázunk együtt, és van olyan sorozat is amit együtt nézünk. Esetleg filmezünk. Sütit is szoktunk együtt csinálni időnként.
Az én férjem. Mondjuk mindketten szeretünk játszani, a PS4 is közös döntés volt, de egyikőnk sincs belebolondulva...
Ha hazaér,általában főzünk közösen vagy felváltva, eszünk, együtt fürdünk, este én sokszor olvasok egy könyvet vagy nézelődök az interneten, néha filmezünk. Sokszor elmegyünk sétálni vagy biciklizni, fagyizni, 1-2 hetente étterembe.
Az én barátom is szeret játszani, de ha megkérem, hogy segítsen vagy tényleg munka van (pl nagytakarítunk) akkor egyből jön és teszi, amire kérem.
Meg sokszor együtt játszunk, beülök az ölébe, nyomom az irányító gombokat, ő meg kattintgat :D
De ettől függetlenül sokszor átjönnek a barátaink, vagy mi megyünk hozzájuk, eljárunk azért ide-oda billiárdozni, meginni valamit, ilyesmi. Szóval egyáltalán nem gátolja a kapcsolatunkat.
Nincs abszolút, sőt mindig mondja, hogy sose fogja befejezni az adott játékot mert annyira nem izgatja, vannak régről játékok a gépén, xboxon de havonta 2x ha leül, ha igen akkor is legtöbbször együtt játszunk.
Helyette dolgozik, sokat, és jól keres, otthon is foglalkozik vele, mert szereti. Autót vagy motort szerel ha úgy van, velem van, együtt csinálunk programot, pihen, filmet néz, olvas.
Mondtad már neki hogy ez így nem oké? Mert nem sok terve lehet akkor ha nem akar ezen pl változtatni.
én"pár" vagyok, pasi... a sakk az egyetlen, amit gyakran játszok, pont addig, míg azt nem mondja hozzak egy pohár vizet... akkor felállok, és max lejár az időm, és bukom a partit.
Mit csinálok otthon,
Elég sok háztartási munkát, mert viszonylag kötetlen a munkaidőm, a főzés az enyém, mert én értek hozzá, a reggeli kávé is, mert én kelek korábban.
Nagyon elmászkálós programunk kevés van, mióta meghalt az autó, de nemsokára ez megoldódik, és kisebb-nagyobb kiruccanások...
De ha csak heverünk egymás mellett, az is tök jó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!