Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális ez az érzés? Úgymond elszállt a lelkesedés, nem veszem készpénznek, csak majd ha kézzelfogható lesz.
Amikor párom először szóba hozta a költözést örültem, lelkes voltam, vártam (őt sose bombáztam ezzel), aztán közbejött egy anyagi gond, nem is foglalkoztunk vele sokáig. Azóta többször került szóba, de még nem jöttünk egyenesbe, viszont én akartam tervezni, hogy mondjuk legalább egy idő intervallumot, hogy idén vagy jövőre, kb, mire számítsak (van saját net előfizetésem, ha felmondom idő előtt, nem vihető akkor igen nagy összeget kell fizetni).
Az anyagi helyzetre hivatkozva párom nem mond időt. Nekem a munkahelyem miatt is jó lett volna ha mond, de így végül kihagytam ezt a tényezőt a dologból és egyedül döntöttem(felajánlották a lakhelyemnél lévő céghez az áthelyezést és más munkarendet, elfogadtam). Ekkor jöttem rá, hogy elszállt a lelkesedés, hogy várjam, hisz nem mond semmit, eljött a: majd lesz valami, ami tényleg költözés, kézzelfogható úgymond, akkor valószínű lelkes leszek. Azóta ő elkezdett néha, hogy hú de jó lesz, de én már nem ugrálok, érdekel meg minden, de nem veszem készpénznek. :S










Szerintem az érzésed normális. Mármint abból a szempontból, hogy nem pörögsz már az összeköltözésen. Ha meg akarjátok valósítani, akkor így is úgy is sikerül, anélkül, hogy ezen pörögnél.
Ha az anyagi gond nagy és még nem jöttetek ki belőle, akkor azt is megértem, hogy a párod nem mond időt. Ha pl. azt mondaná, hogy 1 év, és nem tudnátok addigra kilábalni a gödörből, akkor mi történne? Valószínűleg csalódott lennél, hogy nem jött össze. Szerintem simán csak nem hitegetni meg átverni, mert még esetleg ő sem látja a végét a dolognak.





Ha egyébként sincs most lehetőségetek rá, és az anyagi gondoknak a végét sem látjátok, nem tudom akkor mit vársz?
Azt hiszed ő a jövőbe lát? Hogy majd tudni fogja pontosan mikor lesz vége az anyagi gondoknak? Mikor lesz az amikor minden klappol?
Te sem tudod ezt megmondani, tőle se várdd el akkor.
Egyébként meg hitegetni nem akar gondolom, mi értelme van annak is hogy azt mondja idén összeköltöztök, de ha mégsem jön össze akkor meg ő lenne a hibás hogy meg merte ígérni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!