Normális ez az érzés? Úgymond elszállt a lelkesedés, nem veszem készpénznek, csak majd ha kézzelfogható lesz.

Amikor párom először szóba hozta a költözést örültem, lelkes voltam, vártam (őt sose bombáztam ezzel), aztán közbejött egy anyagi gond, nem is foglalkoztunk vele sokáig. Azóta többször került szóba, de még nem jöttünk egyenesbe, viszont én akartam tervezni, hogy mondjuk legalább egy idő intervallumot, hogy idén vagy jövőre, kb, mire számítsak (van saját net előfizetésem, ha felmondom idő előtt, nem vihető akkor igen nagy összeget kell fizetni).

Az anyagi helyzetre hivatkozva párom nem mond időt. Nekem a munkahelyem miatt is jó lett volna ha mond, de így végül kihagytam ezt a tényezőt a dologból és egyedül döntöttem(felajánlották a lakhelyemnél lévő céghez az áthelyezést és más munkarendet, elfogadtam). Ekkor jöttem rá, hogy elszállt a lelkesedés, hogy várjam, hisz nem mond semmit, eljött a: majd lesz valami, ami tényleg költözés, kézzelfogható úgymond, akkor valószínű lelkes leszek. Azóta ő elkezdett néha, hogy hú de jó lesz, de én már nem ugrálok, érdekel meg minden, de nem veszem készpénznek. :S