Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit csináltok, ha a párotok elkezdi bemesélni magának, hogy valami baj van, pedig nincs semmi?
Általában én vagyok az, aki mindig kombinál, de az a helyzet, hogy most nem igazán tudom bevetni azokat a módszereket, amik nálam működnének fordított esetben.
A párom (férfi, 30 éves) kitalálta, hogy eltávolodtam tőle, elkezdett félni, hogy már nem szeretem, nem érdekel ő engem annyira, mint eddig. Mindezt a következőkre alapozva:
- Eddig Star Treket néztünk, minden este egy-két részt, és bár még mindig nem értünk a sorozat végére, én most szívesebben nézek vele együtt anime sorozatokat. Merthogy a Star Trek az egy közös dolgunk. Az utóbbi időben fedeztem fel ezeket az anime dolgokat, és meg is örültem neki, mert eddig tulajdonképpen az egy fedél alatt töltött időnk (együtt élünk) nagyobb részében rajta lógtam, nagyon ritkán találtam valamiféle elfoglaltságot, amiben ő nincs feltétlenül benne. Erre, hogy találjak valami ilyesmit, egyébként már nagyjából megismerkedésünk óta (lassan két éve) biztat. Most találtam, tök jó, esténként én animét nézek, ő meg játszik a gépen, programozgat, amit szeretne, és ezt eddig jellemzően mindig hiányolta.
- Most ezt is, hogy nem lógok folyamatosan rajta, egyértelmű jelnek veszi, hogy én már nem szeretnék vele lenni.
- Ismételt jel szerinte, hogy nem figyelek rá, nem érdekel, amit mond- ami nem teljesen igaz. Csak akkor van ez így, amikor a programozásról beszél (csak hogy értsetek engem is: pszichológiát tanulok, volt rá példa, hogy az asztali gépet sem tudtam bekapcsolni első próbálkozásra, ő meg ugye szoftverfejlesztőként kicsit más világban él ezen a téren), vagy mostanság akar fejhallgatót venni, és nagy lelkesen magyarázza, hogy egyik vagy másik fejhallgató miért és miben jobb a másiknál, de hogy a másik miért és miben jobb az elsőnél, és itt dilemmázik nekem már hetek óta ezen a kérdésen, és őszintén szólva, az elején sem érdekelt nagyon, de most már kb csak üveges tekintettel nézek rá, amikor erről beszél. Nem zavar, ha kocka, nyugodtan legyen az, sok esetben együtt kockulunk, de ez azért már sok nekem egy kicsit.
- Amikor összejöttünk, és még az után is egy másfél évig, fogamzásgátlót szedtem, nyár elején hagytam abba. Ami miatt ugye most nincs teljesen egy szinten tartva a teljes hormonháztartásom, nem konstans kívánom kétnaponta-naponta egyszer a szexet, magabiztos állandósággal, hanem a ciklusomnak megfelelően váltakozik, van, amikor napokon keresztül másra sem gondolok és reggeltől estig csak szexelnék vele, egynél jelentősen többször, és van, hogy pár napig, egy hétig inkább csak bújnék, nem igazán van hangulatom szeretkezni. Na, múlt héten megvolt a havim, és most meg egy ilyen libidó-mélypontban vagyok, ezért kitalálta, hogy már nem is kívánom őt. Persze, ennek ellenére valamelyik nap még szexeltünk, semmi gond nem volt, még orgazmusom is volt, csak hát, gondolom érezte, hogy az inkább kötelességből volt és nem őszinte vágyból.
Nos. Bár hosszú a kifejtés, azért remélem, valaki elolvassa, és tud segíteni. A kérdést fent láthatjátok- ilyen helyzetben ti mégis, hogyan nyugtatnátok meg a párotokat? Őszintén, mit lehet ilyenkor csinálni? Az hülyeség, hogy nem szeretem/kívánom már, és nem akarok vele lenni, ha valami változott is részemről ezügyben, az csakis pozitív irányba. Nincs gyakorlatom a férfihiszti kezelésében, én szoktam lenni, aki mindig túlgondolja a dolgokat és parázik a semmin.
Előre is köszönöm!
23/n
Szerintem azért lehet, mert eddig máshoz volt szokva, és mivel most több területen másképp működsz, igy ezt nem tudja hova rakni....
Néha egy-egy pillanatra én is vagyok így, hogy annyira megszoktam a párom mit hogy mennyit, hogy amikor nem úgy van, akkor rácsodálkozom, hogy most mivaaan? :-D
De én ezt agyban helyrerakom és őt nem is terhelem az én hülyeségeimmel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!