Párotokkal összeköltözés/otthonról elköltözés után milyen lett a kapcsolatotok a családotokkal?

Sok múlik azon, hogy milyen a kapcsolatotok a családdal. Az én szüleim nehezen fogadták el, hogy felnőttem. Konkrétan anyám azóta, amióta megvettem a lakásomat, azzal nyúz, hogy adjam el drágábban felújítás után és bizniszeljek, de ne költözzek el... Van egy testvérem, ő nyáron költözött el munka miatt messzebbre, de azért országon belül él. Hetente sem jár haza, és nem a távolság az ok.

Átlagban negyedévente néztük meg az ősöket. A szülőknek be kell látniuk, hogy a csemeték felnőttek, és az önállóság ösvényére léptek. Most az én gyerekeim se hagyják, hogy megunjam a sűrű látogatásaikat. Igaz, esetükben a fél kontinensnyi távolság is közrejátszik, de gyanítom, kisebb távolság esetén is ez lenne a helyzet. Ez a dolgok rendje.

Én 5 éve költöztem el otthonról a fővárosba (210km a távolság) a párom szülei itt élnek Budapesten. Én minden nap hazatelefonálok, hogy mi újság, minden oké -e? Számomra megnyugtató, hogy minden nap beszélünk pár szót. Van, hogy csak 1 percet, de ha van újságolni való akkor nyilván többet. Havonta 1-szer biztos hazamegyünk 2 napra. Ez előtt egy másik városban jártam fősulira (akkor 350km volt a távolság), onnan hetente hazajártam. Apa nehezebben viselte (szerintem még ma is nehezen viseli :) ), hogy felnőttem, de hősiesen tűri, hogy a lánya kirepült a fészekből és tök pozitívan álltak/állnak mindenhez! Mondjuk nekem előtte is jó kapcsolatom volt velük.