Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért viselkedem így az első, nagy veszekedés után?
Múlt héten elmondtam a dsérelmeimet a páromnak, aki hajlani kettőkor sem kímélve a szomszédokat (panel) kegyetlen hangosan ordítozni kezdett velem, majd hörögve és sírva olyanokat kiabált, hogy "takarodjak amerre akarok, húzzak vissza anyámhoz". Mindezt azután, miután én csendesen mondtam neki, hogy ha nem változtat azon, hogy nem foglalkozik velem, és a barátait helyezi előtérbe, akkor én bizony nem fogok tovább tűrni, költözök.
Azóta próbál változtatni (bár pár nappal a kiakadása után is egy rokon előtt kezdett cukkolni a múltbéli hibáimmal), de én mintha elhidegültem volna. Magam sem értem, mi történt. Talán ez egy védekező mechanizmus nálam, hogy nem akarom ismét átélni azt azt ordítozását... Ma szóvá tette, hogy miért nem csicsergek folyamatosan, mint ahogy szoktam. egyszerűen magam sem tudom miért. Talán egy világ dőlt bennem össze, mikor ordítozott a szomszédok füle hallatára hajnalban, és az elég lett volna, hogy kiszeressek belőle? Szerintetek újból lesz még jó kedvem a társaságában? Ő tényleg igyekszik jóvá tenni, de tudat alatt is távolságtartó vagyok. (Hozzá kell tennem, hogy 8 éve együtt vagyunk)
Hát, elég csúnya dolgokat vágott a fejedhez, nem csodálom, hogy még nem sikerült megemésztened. Egyébként az nem túl jó jel, hogy amikor te normális hangnemben szeretnéd megbeszélni a problémákat, akkor ő elkezd támadni és üvöltözni. Nekem is volt ilyen párkapcsolatom, ahol a másik fél egyszerűen nem volt nyitott a kommunikációra, hanem besértődött, bevágta a durcát, olyanokat mondott, hogy "persze, megint én vagyok a hibás", meg "jó, akkor többet nem mondok semmit". Szakítás lett a vége.
A másik meg, hogy 8 év együttlét alatt ez volt az első ilyen? Talán le kellene ülni higgadtan átbeszélni, lehet, neki közben volt valami más baja is, és rajtad csattant. Neked pedig hangsúlyoznod kellene, mi esett ebben annyira rosszul, és nem szeretnéd, hogy ha bármilyen probléma felmerül, az ilyen értelmetlen üvöltözésbe torkolljon, hanem legyen nyitott a megoldás megkeresésére.
Ez volt az első nagy kiakadása, de hát ilyenből egy is elég tud lenni, de az oka azért mélyebben van: " hogy nem foglalkozik velem, és a barátait helyezi előtérbe," - így aztán a nyolc év inkább súlyosbítja a dolgot.
Még nyolc év???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!