Úgy érzem, nincs "szüksége" rám. Hogyan tudnék többet adni?

4 éve vagyunk együtt. Én 28 éves vagyok, a férjem 36. Boldogok vagyunk együtt, kisebb természetes súrlódásokat leszámítva a kapcsolatunk felhőtlen, általában az én (régről fakadó) önértékelési gondjaim jelentik a konfliktusforrást, de már ez is javul.

Visszahúzódó, introvertált vagyok, csendes, passzív, követő típus, de látom ennek a vonásnak az árnyoldalait, és eléggé zavar a dolog. Mindig is szerettem egyedül lenni, az emberi kapcsolatokat nem hiányoltam túlzottan, inkább egyedül voltam, ha nem volt kellően igényes barátságra kilátás. Komoly belső életet élek, de ez kívülről ugye nem látszik, szóval valószínűleg dögunalmasnak tűnök.

A férjem is teljesen jól elvan magában, önálló, aktív, alkotó, intelligens ember, aki pontosan tudja, mit akar az életben, tisztában van az értékeivel, de ő is nagyon igényes a kapcsolataira. Egyikünknek se voltak soha futó kalandjai, sőt komoly kapcsolata sem sok.

Nagyon sok mindent kaptam a férjemtől, gazdagabbá tette az életemet, segít az önbizalomhiányom leküzdésében és a befordultságom csökkentésében. Viszont mivel ő sokkal kezdeményezőbb nálam, sok tekintetben ellustultam mellette, mert pl. ő szokott javaslatokat tenni, hogy mit csináljunk hétvégén, vagy ilyesmi. Én akár hetekig se mozdulnék ki, ha ő nem cincálna.

A minap rádöbbentem: én alig valamit, vagy épp semmit nem adok hozzá a kapcsolatunkhoz, amit bárki mástól is ne tudna megkapni. Úgy érzem, sehol nem szerepel a kapcsolatunkban a személyiségem. Szeret engem, tudom, a bogaraimat is, szeret boldoggá tenni, de én nem adok hozzá semmit az életünkhöz az egyéniségemmel. Ha jönne a jótündér és varázsütésre kicserélne engem random Kis Mariskára, aki kb. azokkal a kvalitásokkal rendelkezik, mint én (többé-kevésbé hasonló dolgokat szeret, mint ő, kinéz valahogy, nem egy IQ-light cicababa, tud kávét főzni....) vele is valószínűleg ugyanolyan boldog tudna lenni, nem lenne hiányérzete. Ezzel a gőzzel kutyát is tarthatna.

Elég ijesztő érzés. Tudom, hogy nincs szüksége rám a szó hagyományos értelmében, mármint nem függ tőlem, és ez nem is baj. De az én értékrendem szerint egy jó kapcsolat kölcsönösségen alapul, egymás kiegészítésén, egymás fejlesztésén, adáson és kapáson.

Szeretnék többet adni neki, nem akarok belesüppedni a "jó asszony" szerepbe. Nem akarok unalmassá válni, gazdagítani szeretném az életét, az életünket. Aktív részese szeretnék lenni a házasságunknak.

Hol kezdjem? Hogy csináljam, hogy közben ne kelljen megváltoznom?