Ha a nők elvárják, hogy a férfiak mind partnerként, mind emberként egyenlő félként kezeljék őket, miért háborodnak fel azon sokak, hogyha nekik is bele kell tenniük valamit a közösbe? (Akinek nem inge, nem veszi magára. Bővebben lent. )

Természetesen ez nem minden nőre igaz, megjegyzem, én is az vagyok. Sokszor hallottam már olyasmit, hogy a nőnek degradál kielégítenie orálisan a párját, de fordítva persze elvárja, házasság/gyerek után nem hajlandó lefeküdni a másikkal, hiába nem okoz ez neki fájdalmat/nincs egészségügyi oka, aztán a férfi a szemét, ha elhagyja, szívességekre sem hajlandó, de a párjától elvárja, hogy egy szóra ugorjon. Sokszor elzárkóznak, felesleges feszültséget generálnak, az egyenlőségnek csak a pozitív részeit hajlandóak felvállalni. Olvastam a napokban itt egy kérdést, ami eléggé nevetséges volt: a hölgy fel volt háborodva, hogy a párja megkérte rá (ahogy ő fogalmazott, elvárta tőle, de a válaszai alapján kiderült, hogy a férfi nem kezdett el vele veszekedni, se semmi, amikor kapott egy nemleges választ csípőből), hogy rajtuk kívül az édesapjára, aki egyedül maradt is főzzön. Persze jött a "3 főre túl sok idő főzni, a nőnek nem kötelessége mindenkire főzni, nem cseléd" jellegű hozzászólások, akik szerint pedig nem nagy ügy plusz egy adag étellel többet készíteni, élből el lett küldve a bánatba, holott elvileg a kérdező kedveli is a párja apját. Komolyan kíváncsi vagyok a véleményekre, számomra ez szimpla femin*cizmus, nem egyenlőség.