Aki hosszabb ideje jól működő, boldog kapcsolatban él - mit gondol, mit tett ő maga azért, hogy ez így legyen? Kötött-e kompromisszumot, változott-e a kapcsolat fenntartása érdekében?

Mindketten hûségesek vagyunk, figyelmesek, nem akaszkodunk rá a másikra. Számíthatunk egymásra, támogatjuk a másikat és szólunk ha téved!Természetesen nekünk is kellett pár kompromisszumot kötni de nem okoztak problémát. Viták nincsenek szinte soha még a távolság ellenére sem romlott meg a kapcsolat.Azért mûködik jól a miénk mert mindig õszinték vagyunk akkor is ha bántó és míg én kicsit gonosz vagyok addig õ a megtestesült jóság. Kiegészítjük egymást

18,5/L 21/F

(Márciusban leszünk 4 éve együtt)

Tudom, hogy alapvetően 4 és fél hónap nem számít hosszúnak, de megéltünk annyi mindent, amennyi jópár évre elegendő lenne... Annyi a szituáció röviden, hogy a barátom papírforma szerint még házas volt, de már hónapok óta be volt adva a válóper, és a bíróság nyári szünet miatt csak szeptemberre adott időpontot, így úgy döntött, egy idő után, azért elkezd randizgatni. És ezt a második randin közölte is velem - és ez a korrektség volt az, ami miatt adtam egy esélyt a dolognak. Nem éltek együtt, nem volt köztük semmi kapcsolat, később láttam is a papírt, ami után kétségem sem lehetett, hogy igazat mond.

Mind a ketten folyamatosan változunk, fejlődünk egymás mellett. Amit én a kapcsolathoz adok, az rengeteg figyelem, kis "személyi edzőség". Pedig ehhez aztán semmi affinitásom sincs, nem szeretem piszkálni az embereket. De mivel a barátom egy csúnya adósságból lábal ki éppen, jól fenékbe kell billenteni néha. És elég sokszor le kell adnom az igényeimből is emiatt, és fapados programokat szerveznem. A magam színházjegyét, kajáját, stb. tudom fedezni, de kettőnkét nem. És fontosabb az, hogy ő rendbe tegye magát anyagilaf. De megéri, mert új állása lesz középvezetői pozícióban, és jóleső érzés, hogy ebben az én kezem is benne van, mert én motiválom. Sokszor a saját problémáimat a háttérbe helyezem. Nem mindig sikerül, de sokszor igen.

És ugyanezt kapom vissza tőle. Én sem vagyok egyszerű eset. Ugyanúgy türelemre, motivációra és figyelemre van szükségem,

Muszáj feladni dolgokat önmagunkból. Például, nem részletezem, miért, de egy hatalmas ostobaság miatt majdnem szakításra került sor, akkor természetemből adódóan két hatalmas pofont adtam volna, aztán angolosan távozom. De visszafogtam magam, hogy kettőnk közül legalább én gondolkozzam reálisan, és próbáljam helyrerakni a kissé szétesett lelkét. Meg is lett az eredménye. Úgyhogy kontrollálnia kell az embernek az érzéseit, ne legyen valami marhaság a vége.

Mindemellett mindkettőnk önmagát adja, őszinték vagyunk egymással, mert csak így lehet megoldani a problémákat. Ha magunkba folytanánk, akkor kitörne. És inkább a deffektjeinkkel együtt szeressük egymást, mint egy "megjátszott" szerepet.

És nincs hiszti :). Csak normális hangvételű kommunikáció. Ami baromi nehéz néha, és van, hogy nem sikerül. De az is csak rövid időre.

Bocsánatkéréssel és megbánással megfűszerezve.

Meg poénra vettem, amikor a jegygyűrűjét a kezembe adta, hogy ne felejtse el elvinni eladni. Pedig nem esett jól :D. Aztán ő is rájött, h baromságot csinált. :D