Miért nem adnak időt a nők arra hogy kialakuljon a szerelem vonzalom?

Én is úgy vagyok vele, hogy célzott társkeresésnél, randizgatásnál, ha nincs meg a rohadt nagy vonzalom, akkor az "inkább nem" dominál bennem. Nincs kedvem találkozgatni hetekig, hónapokig valakivel, hogy "hátha", ezt időpocsékolásnak tartanám.

Sokkal jobb az a helyzet, amikor semleges közegben ismerek meg valakit apránként és alakul ki lassan a vonzalom, érdeklődés egymás iránt. Mert ott nincs az a nyomás, hogy na akkor lassan dönteni kell, vagy hogy ha sokáig randizgatunk, akkor azzal áltatom, és mi van, ha mégsem... Akkor egyszerűen mindenfajta megfelelési kényszer és elvárás nélkül adjuk magunkat és kiderül, hogy az kell a másiknak, vagy sem!

Én a párommal így jöttem össze, semleges közegben, társaságban 5 hónap alatt beszélgettünk sokat, és amikor már jól ismertük egymást, akkor alakult ki a vonzalom. Ennyit biztos nem randizgattam volna senkivel...

Egyébként nekem voltak olyan direkt (társkeresős) ismerkedéseim korábban, amikor nem volt meg a szikra, de kapcsolatban maradtunk, baráti, haveri szinten. Egyikből sem lett semmi. Tehát nálam ez a módszer nem működött, de a semleges közegben történő ismerkedés igen.

Nekem egyszer volt társkeresőről kapcsolatom, de nála egyből megvolt az a plusz. Majdnem egy évig tartott, csak nem úgy alakultak a dolgok, hogy életre szóló legyen. Egyébként nem bántam meg, mert sokat adott hozzá, hogy most az vagyok, aki, hogy felvállaltam magam, nagy szerepe volt abban, hogy határozottan kiléptem a láthatatlan szerepből. Mellettem állt, bízott bennem, senki más nem látott (nem akart látni) olyannak addig. De talán neki ez volt a velem kapcsolatos életfeladata. Egyébként ő teljesen másképp állt hozzá, mint a többség, akikbe belebotlottam, nem éreztem vele azt a nyomást, amit általában társkeresőkön, minden alakult magától, nem kért visszaigazolást magáról, egyszerűen csak beszélgettünk mindenféléről és azonnal egymásra tudtunk hangolódni. Talán ezért is figyeltem fel rá jobban és lett egy randinál több. Soha nem sürgetett semmilyen téren, nem voltak kínos csendek.

Jobban preferálom a semleges közeget, sokkal inkább az én terepem, mint egy társkereső, ahol többnyire azt éreztem, hogy egy vizsgán vagyok, ahol teljesíteni kell, utálok pontozni, osztályozni.

Egy kapcsolatom volt anno még főiskolás időmben a suliból így semleges közegből, valahogy összejöttünk. Meg aki most a legnagyobb hatással van rám, szintén semleges közegből ismerem, munkahelyről.

Igazából akárkivel is alakult eddig bármi, soha semmi nem volt direktben kimondva, nem nagyon tudnám megmondani, melyik kapcsolatom melyik ponton kezdődött vagy végződött ténylegesen, mert nincs egyértelmű éles határvonal, mindig egy folyamat volt, még a társkeresős is.

Csak azzal randiztam anno 1 alkalomnál többször akinél úgy éreztem, hogy elsőre vonz, és ez fordítva. Én úgy vagyok vele, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ami az első benyomást illeti.

1 randiból bőven el tudtam dönteni, hogy érdekel e a pasi vagy nem. Volt olyan, hogy 3-4 hét múlva abbamaradt a dolog, mert mégsem passzoltunk össze, volt, hogy rögtön tudtam, hogy nem tudnám elviselni, és olyan is, akinél elsőre éreztem, hogy ő az igazi:)

Olyan viszont soha nem volt, hogy elsőre valaki teljesen közömbös volt, és később alakultak érzelmek. Ha elsőre nem éreztem semmit, akkor abból nem is akartam semmit. Időpocsékolás.

A vonzalom vagy megvan az első pár óra alatt, vagy nincs. Akihez rövid idő alatt nem kezdesz el fizikailag vonzódni, azzal nem illetek egymáshoz biológiailag egyáltalán.

Ha emberileg megismeritek egymást és jól kijöttök, még lehet belőle ilyen langyos húgy jellegű kapcsolat, de sosem hasonlíthatod a valódi szerelemhez.

Adtam, 2x (kb fél év volt mindkettő) tudod mi történt? Ők szerelmesek lettek én nem. 10x jobban megkínoztam őket. Megéri? Nem.

Vigyázz mit kívánsz. Ha valaki jó lehet neked azt azonnal érzed. Időt kell adni ha bízol a sikerben és türelmes vagy, de nem akkor mikor tudod ez döglött dolog.