Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Összeköltözés után minden...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Összeköltözés után minden házimunka nektek jutott, vagy valamit átvállalt a párotok?

Figyelt kérdés
Arra gondolok, hogy én pl. eddig a munkahelyemen ettem, így otthon nem főztem, legfeljebb valami vacsit, és a hétvégi ebédet. A páromnál nincs ilyen lehetőség, így elvárja, hogy napi szinten főzzek, ehhez ugye be kell vásárolni, utána mosogatni, ráadásul két napig nem szívesen eszi ugyanazt. Akárhonan is nézem, több a mosnivaló, gyakrabban kell takarítani, pakolni utána, inget vasalni, és így tovább. Őszintén szólva eddig fel sem tűnt, de ma szóvá tette, hogy korábban az esték és a szabadnapok csak a miénkek voltak, most pedig folyton pakolászok (eddig mindent akkor intéztem, mikor hazament). Kértem, hogy segítsen, de azt mondta, hogy egy tisztességes asszony ezt egyedül végzi, ráadásul akár több gyerek mellett, szóval ne panaszkodjak. Kicsit vicceskedve mondta, de akkor is megbántott. Amúgy is többet dolgozok nála, szerintem nem lenne túlzás, ha néha kivinné a szemetet, felsöpörne, vagy elindítaná a mosógépet. Érdekelne, másoknál is így működik-e, vagy csak én vettem túlságosan a lelkemre.
2015. aug. 20. 17:08
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%

Jogosan veted a lelkedre! Tisztességes asszonynak valóban ez a dolga, ameddig a párja éppen mamutot vadászik a családi asztalra, vagy éppen oroszlánokkal birkózik.

De mivel egyiket sem teszi, a testét nyugodtan hozzá tehetné a házimunkához. Nem megkérni kell, hogy segítsen! Ő is ott lakik, szemetel, mosatlant csinál, ő dolga is.

Nem szállodában lakik, hogy megcsináljanak HELYETTE mindent!! Állj a sarkadra!

2015. aug. 20. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Ilyet mondana a barátom, többet nem látna :D Kb fele-fele arányban végezzük a házimunkát és semmi nincs ami csak az egyikünk feladata lenne, ő is tud mosni, főzni, mosogatni, bármit meg tud csinálni, mivel nem egy életképtelen béna.
2015. aug. 20. 17:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

"hogy egy tisztességes asszony ezt egyedül végzi, ráadásul akár több gyerek mellett, "


Ez régen így volt, csakhogy egy tisztességes asszony akkor nem dolgozott ugyanúgy napi 8 órát, mint a férj. Jesszus, és a pasid mit csinál mialatt te robotolsz? Sörözve TV-t vagy pornót néz, nem? Eltaláltam ugye?

2015. aug. 20. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
89%
Igaz, hogy a pasid béna és életképtelen, de te még jobban az vagy, ha ezt hagyod.
2015. aug. 20. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
100%

nemtől függetlenül annak arányában kellene kivenni a házimunkából a részt, hogy kinek mennyi szabadideje van...

itt neked van kevesebb, mégis te csinálsz mindent.


Kérdező, most rontod el. már az elején tisztázni kellett volna, hogy nem az anyja vagy (bár igazából elég gáz az is, ha valaki az anyja szolgál ki mindenben) de még most sem késő. Ő is ugyanúgy képes megtanulni ezeket a dolgokat, az nem kifogás, hogy "ő a férfi".

Nagyon remélem egyébként, hogy 10-20 év múlva már nem ez lesz az átlag..

2015. aug. 20. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
84%

En jol keresek es megvannak a barataim, hobbijaim es jol elvagyok egyedul. Ha egyutt akarsz elni, magadnak kell mosnod a ruhaid meg fozni es magad utan takaritani. Ha tobb lesz miattad a hazimunkam, mint amikor egyedul eltem, akkor azonnal kiruglak. Ha nem kapok napi egy ora szexet toled mosolyogva , akkor is kiruglak.


Ezt ezt szoktam mondani, mielott odakoltozik valaki hozzam. Aki nem tartotta be, kirugtam. Aznap, magyarazkodas nelkul.


Kedves Kerdezo, ne hagyd magad elnyomni! Felnott onallo kereso ember vagy! Senkinek ne hagyd, hogy szolgakent kezeljen. A regimodi kihasznalos pasasokat hagyd meg masnak! A pasid egy szemetlada , en meg ma kirugnam / elkoltoznek magyarazkodas nelkul.


N

2015. aug. 20. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Ezek szerint nem én vagyok túlságosan kényeskedő. Igazából nem lenne bajom a házimunkával, ha nem venné teljesen természetesnek, hogy megvan, és nem tenne úgy, mintha ez semmibe se kerülne. Viszont utálom, hogy ilyesmin veszekszünk.

3-as, míg én takarítok, általában ott van mellettem, és beszélgetünk. Ez eddig nem tűnt fel, de tényleg ugyanannyiba kerülne neki segíteni, mint karba tett kézzel állni.

2015. aug. 20. 21:22
 8/18 anonim ***** válasza:
100%

Felezünk mindent, kivétel a főzés de nagyobb munkáknál ott is besegít arpít pucol mindent megcsinál amit kérek tőle.

Nálam amúgy válóok ha a pasi háztartási robotgépnek néz munka mellett.

2015. aug. 20. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
11%

Nekem is több a dolgom, ezek a mai lányok eléggé bénák a házimunkákhoz.

Mondjuk annyira azért nem zavar, de feltűnt nekem is.

2015. aug. 20. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
55%

9-es: szerinted, ha hazimunkat vegzek, akkor tobb penzem lesz?? Nana , hogy nem. Ezert nem vegeznek a nok jol , hanem gyorsan hazimunkat, mert abbol nem elnek meg. Nem a pasikkal akarjak eltartatni magukat.

Na , igy atgondolva mar mashogy gondolod?

2015. aug. 21. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!