Közös kassza vagy nem? Miért?

Nálunk sajátos közös-külön kassza van. Összeszámoltuk a felmerülő költségeket, ezeket fizetés arányosan szétosztottuk a maradék pénzével meg mindenki azt csinál amit szeretne. Ha nagyobb dolgot vásárolnák, akkor pedig általában megbeszéljük és az veszi, akinek van rá vagy összedobjuk. (pl az ágyunkat és a szekrényünket én "vettem", a karácsonyra kapott pénzekből. - szülők pénzt adnak mióta összeköltöztünk, hogy döntsük el mire kell. A konyhai kisgépeket - mikró, vízforraló - a karácsonyi pulykapénzéből vettük.)

Nem akarunk közös számlát, mert nekem pl ezzel anyu anno megszívta mikor apa meghalt és hiába volt apunak külön számlája a fizetése miatt és anyu számlájára csak azért került a neve, mert anno valami miatt kellett neki anyu kártyatípusa (mastercard volt, ami kuriózum volt akkoriban) és hogy saját névre legyen olyan kártyája, ezért ráírták a számlára a nevét... na hagyatékinál zárolták anyu számláját. Rokonoktól kellett kölcsönkérni, hogy kaját tudjunk venni, mert a jegyző nem akarta felfogni, hogy semmilyen bevétel nem származott arra a számlára aputól, tehát az nem a hagyaték része, 2-3 hónapig zárolva volt mire felfogta a csökött agyával (és a legszebb, hogy előtte évben érkezett rá milliós összeg, mert nagyszülők meghaltak és anyu örökölt.. na azt a pénzt is zárolta... plusz a zárolás miatt anyu következő 2-3 havi fizetéséhez sem lehetett hozzáférni, ennyi idő alatt nem tudta hirtelen készpénzes kifizetésben kérni.) Na ott akkor megfogadtam, hogy nekem soha a büdös életben nem lesz közös számlám senkivel sem.

Na de mivel együttélünk már az elején megbeszéltük, hogy nem fogunk forintosan felezni, mert ez nem lenne fair. Mármint olyan szempontból, hogy ha véletlen úgy alakulna, hogy mégse tudunk együttélni, akkor az egyikünk anyagilag jelentősen megtépázva lépne ki a kapcsolatból. Arányosan viselve a "terheket" viszont nem lenne rossz szájíz, mert mindketten össze akartunk költözni, felnőtt emberek is vagyunk így nem fogunk a másikra mutogatni, hogy miattad nem tudtam x összeggel többet spórolni havonta. (ami egyébként különélve nem ment volna, külön-külön összeadva többet fizettünk csak egy-egy szobáért, mint most ketten egy lakásért.) Viszont marad "zsebpénzünk" is, amivel azt kezdünk amit akarunk. Ha én most ruhát akarok venni ruhát veszek, ha ő spórolni szeretne spórol. Mind a ketten félreteszünk havi 20 ezret, mint megtakarítás (fundamenta), saját néven fut, így ha külön mennénk mindenki vinné magával a megtakarítást. Ha maradunk pedig majd összedobjuk és veszünk belőle lakást, egyszer majd... :)

Nálunk közös kassza van már az összeköltözésünk elejétől. Valahogy a külön kassza fel sem merült bennünk, egyértelmű volt, hogy minden közös, olyan egyértelmű, mint hogy kék az ég. Talán mert a családjainkban is ez működik. Soha nem hallottam a szüleimtől, hogy "az én pénzem", "a te pénzed".

Nem vagyunk filléreskedő típusok, amit kell, megvesszük, kifizetjük közösen, aztán amire még marad pénz. Soha nem veszekszünk pénzügyeken.

Egy másik kérdéshez korábban már kifejtettem erről a véleményemet, szóval ha nem haragszol, átmásolom ide is.

Mi is közös kasszán vagyunk. Első sorban azért, mert gyakorlatilag csak közös kiadásaink vannak és nem akarunk olyan piti dolgokon civakodni, hogy ebben a hónapban ki vegye otthonra az ennivalót, és ki fizesse be a számlát - mivel ezek mind olyan közös dolgok, amik egyformán érintenek mindkettőnket -, hiszen mindketten ugyanazt a tejet isszuk és ugyanazt a kenyeret esszük reggelire, ahogyan ugyanazt az áramot használjuk akkor is, amikor este tévét nézünk vagy felkapcsoljuk a lámpát a fürdőszobában fogmosás előtt. Soroljam még?

Tehát mi úgy gondoljuk, hogy nincs igazán értelme mindig mindent felezgetni, meg ilyen piti dolgokon fennakadni, ha egyszer mindent közösen használunk és közösen kell fizetnünk is. Meg hát egyikünk se ennyire fillérbaszó, hogy minden forintot a fogához verjen és napról napra számon tartsa, pontosan hány forinttal is költött többet az egyikünk, mint a másikunk. Mivel közösen gazdálkodunk a pénzzel, nincs is erre szükség.

Nem, semmi szín alatt sem. Én nem akarok a pénzügyekből problémát.

Így teljes a harmónia köztünk ilyen téren: mindenki arra költ, annyit, amennyit akar, egy szó nélkül.

Nekem nem hiányzik az, hogy ha egy nyomorult táskát akarok venni 10.000 ft-ért, akkor a férjemet hívogassam, hogy szabad-e. Nemár. Van keresetem, nem kell senkinek az engedélye. És engem sem érdekel, hogy ő mennyit költ egy sportcipőre és mikor. Magánügy.

Na jó, de miért kellene ehhez engedély?

Mi közös kasszán vagyunk, a hónap elején befizetjük a számlákat meg az aktuális albérleti bérleti díjat, de aztán slussz. Jó, persze a nagyobb kiadásokat (hűtő, mosógép, stb.) meg szoktuk beszélni, de ha én veszek 5000 ft-ért egy kondibérletet vagy egy új könyvet, ahhoz éppúgy nem szükséges senki engedélye, mint amikor a párom vesz magának 5000 ft-ért egy pólót vagy bármit. Otthon esetleg elújságolom, hogy képzeld, szívem, ma vettem egy új könyvet, vagy jaj, hazafelé beugrottam a konditerembe, megvettem a havi bérletemet. Ennyi. Nehogy már engedély kelljen a másiktól, ugyanúgy mindketten megoldoztunk azért a pénzért, természetes dolog, hogy mindkettőnknek joga van azt venni, amit szeretne - de csak AZUTÁN, hogy a havi kötelező kiadásokat (számlák, bérleti díj, stb) letudtuk! Ezt viszont nem szoktuk megkerülni, mindketten betartjuk, hogy szórakozásra, erre-arra csakis akkor lehet szórni a pénzt, ha már minden mást elrendeztünk. Arra is figyelünk, hogy mindig maradjon annyi a számlánkon, hogy ha valami miatt megszorulunk, a következő hónapra is ki tudjunk még fizetni mindent. De azért egyikünk se olyan olcsójános, hogy minden filléren spórolgatunk.

Gondolom, ez nálunk csak azért működik, mert hasonló típusok vagyunk, mindketten nagyon hasonlóan gondolkodunk a pénzügyekről is. Ezért nálunk ebből nincs semmilyen gond.