Negatívan hathat rám az anyóssal való együtt élés?

Egy ideje anyagi okokból közös telken élünk az anyóssal, ő a sajátjának gondolja az egészet. Lényegtelen, hogy mi a jogi helyzet, mert úgy is bele fognak egyesek kötni, tehát úgy mondom, hogy az övé a telek.

A lányával élünk itt, természetesen az engedélyével, ő gyakorlatilag nem nagyon használja az ingatlant, folyamatosan romlik, pusztul le, bizonyos részeit és épületeit mi kezdtünk el helyre hozni, hogy használható legyen.

A gond az, hogy hiába teremtünk értéket, nem igazán tudjuk magunkat megvalósítani, mert az anyósnak mindig van valami problémája. Ha lefestjük a rozsdás kerítést az a baja, hogy miért nem zöld, ha csinálok egy kis lugast a sufni végében ázó régi korhadt gerendákból akkor azzal jön, hogy ő abból 15 éve tervez valamit.

Ha saját gerendát veszünk egyszerűen csak hümmög, hogy minek az oda a kertbe.

Tudom tipikus anyós hozzáállás, de most őszíntén.

Én úgy érzem, hogy ezzel csorbul az önmegvalósításom, az anyósnak örülni kellene inkább, hogy ahelyett, hogy itt hagyjuk a fenébe felvállaljuk az együtt élést, és egy édenkertet teremtenénk a lepusztult telkéből.

Ehelyett azt érzem, hogy egy csomó hasznos és klassz, fontos beruházást nem tudok úgy végig csinálni, hogy ne szóljanak bele.

Viszont anyagi okokból mi bevállaltuk ezt az egészet.

Egyébként a ház közös tulajdon, az anyós haszonélvező, a párom, és két testvére tulajdonosok, így igazából a beruházással még két másik ember is jól jár, mi ezt is vállaljuk. De mégis, akkor miért ugat le minket az anyós mint a 12 éves kisgyerekeket, ha építünk egy rózsalugast, kivágunk, vagy épp ültetünk egy fát, urambocsá betonozok valamit, vagy építek egy fa tározót valahova. Esetleg rendet raknánk a műhelyben, ahol már kétujjnyi por áll a régi szerszámokon....