Annyira, de annyira unom már, hogy egy 34 éves férfinak nekem kell állandóan szólni,hogy foltos a pólója, szakadt a zokni rajta, fésülködjön meg, rakjon rendet maga után. Már most belecsömörlöttem a kapcsolatba. Hogy lehet valaki ilyen? Ezt tanulta?

"ezek amiket leírtam,meg alap dolgok egy normális embernél. Nála miért nem?"

Normálisnak nézted, de nem az.

Tovább kell lépned.

#11 Ott a pont.

Oké, hogy van, amikor a másik ideig-óráig megjátssza magát, és nem minden derül ki azonnal, de...:

1. Nagyon meg lennék lepve, hogy az, aki ennyire igénytelen, az majd pont randikon, meg végig az ismerkedési időszakban sikeresen alakítja a megnyerő úriembert.

2. Ha netán tényleg csak közben derült ki, hogy milyen is valójában, akkor meg el lehet dönteni, hogy ez belefér-e, vagy sem. Ha igen, akkor viszont ne siránkozzon, meg becsmérelje nyilvánosan; ha nem, akkor meg hiszti helyett tovább kell lépni.

3. Azért én kíváncsi lennék a másik oldal álláspontjára is, mert elég gyakran ki szokott derülni, hogy azért az igazság nem teljesen úgy van, ahogy az egyik fél állítja.

4. Egy kapcsolat az elfogadásról is szól. Természetesen ami gyökeresen szembe megy az elvárásainkkal, értékrendünkkel, azt senki nem köteles eltűrni. De azt sem lehet reálisan elvárni, hogy a másik majd midnenben 100%-ig olyan lesz, amit álmainkban elgondoltunk. Ugyanígy az is ritka, hogy a mi magunk mindenben 100%-ig passzolunk a másik elképzelésének. El kell dönteni, hogy egy adott tulajdonság zavar-e, vagy sem? Tolerálható-e, vagy sem? Lehet-e rá megoldást találni vagy sem? És ezek szerint alakítani a jövőt akár közösen, akár külön-külön.

5. Ha pedig valami elviselhetetlenül zavar, akkor talán bölcsebb dolog nem belekezdeni abba a kapcsolatba. Annak, hogy összejössz vele, de már a kezdetektől fogva lenézed, zavarónak tartod, annak mégis mi értelme van?

"egy 34 éves férfinak nekem kell állandóan szólni,hogy..."

Persze, hogy unod. Miért "kell" neked szólni, hogy ...?

Ki ő neked? A kisgyereked? Te pedig az anyukája?