Otthon terrorban tartottak, nem lehettem önmagam,nem csinálhattam amit akartam,nem állhattam szóba akivel akartam. Most,hogy van barátom,másik ház,környezet változás most meg a régit sírom vissza,de miért?

Otthon mindig megmondták mit tehetek,és mit nem,irányítottak, nagyanyám volt a családban a mozgatórugó úgymond. Karácsonykor ha díszítés volt,én nem rakhattam fel díszeket a fára, csak adogathattam neki.Ha nem így tettem,utánam igazított, és lecseszett,hogy nem úgy kell,és ne csináljam inkább. Most, hogy a saját magam ura lettem, állandóan azon siránkozom,hogy otthon mennyivel jobb volt,nem volt felelősség rajtam,nyomás,hanem csak másod hegedűs voltam valaki irányítása alatt. Hogy szabad lettem,nem tudok vele mit kezdeni,úgy érzem nem állom meg a helyemet az életben,és a párkapcsolatban is nekik akarok megfelelni. Tehát, állandóan azt érzem,hogy akivel vagyok, szöges ellentéte annak, amilyen illetőt ők elképzeltek mellém. Nem kellene ezzel foglalkoznom,és örülnöm kellene,hogy megszabadultam tőlük de nem tudok. Állandóan visszasírom őket, esténként is, nap közben is elkeseredem és van,hogy pánikrohamot is kapok,hogy nem otthon vagyok,hanem 100 kilométerrel arrébb tőlük. Miért nem tudok egyszerűen elszakadni,és élvezni az életet,mikor ezt akartam? A kapcsolatomban is azt érzem,hogy magányos vagyok, és az ünnepek, programok sem olyanok amilyennek szeretném.Mindig azt mondtam,ha majd külön leszek tőlük,milyen szép karácsonyom lesz, olyan díszt teszek fel amilyet akarok,olyan fám lesz amilyet szeretnék. Megvalósíthattam, és ennek ellenére nem örültem. Üresnek,silánynak találtam az ünnepeket, hiába formálhattam a saját ízlésem szerint mindent. Ez miért van,mit tudok tenni ellene? Visszasírom az egész otthon töltött időt, pedig zsarnokok voltak velem, messze menőkig és lelépni is úgy léptem le, hogy valójában azt sem tudták,hova megyek.