Néha elbizonytalanodom a kapcsolatomban, de eszembe jut, hogy talán csak telhetetlen vagyok. Más is szokott így érezni?

Szóval első komoly párommal vagyok együtt már 10+éve. Együtt élünk persze nyugodtságban, nincsenek viták és hasonlók, mondhatni minden oké.

Néha viszont elbizonytalanodok, hogy biztosan ilyen-e egy jó kapcsolat, mint amilyen a miénk.

Gondolok itt arra, hogy régebben sokkal több programot csináltunk, intimitás is több volt jóval és nem csak a szexre gondolok.

Csók teljesen kikopott, meg a kézen fogva séta. A nyelves csók nem is annyira hiányzik, de valahogy mégis zavar, hogy már nem is vágyom rá.

ölelés, szájrapuszi, puszik vannak, szex is, bár már nem annyira sűrűn persze, mint az első években.

Természetesen akkor még diák voltam, nem éltünk együtt, teljesen máshogy láttuk a világot, mint most, mostanra meg egyre jobban a szürke hétköznapokat éljük. Mind a ketten sokat dolgozunk, ez sem könnyíti meg a helyzetet, de azt érzem, hogy a párom valamilyen tekintetben el is lusult, régebben sokkal több aktívabb programot csináltunk, bár lehet, hogy akkor is csak miattam, de mostmár pl bicajozásra sem vágyik, mondván nincs már bicaja. Pedig 1-1 napra bérelni is lehetne, nem feltétlen kell ezért vásárolni.

Hétvégente persze ha van közös szabadnapunk, akkor csavargunk, feltaláljuk magunkat, de valahogy már nem olyan minőségiek ezek a programok, mint régen és néha én többre vágynék (pl egy hosszabb túra), de ő meg nem vágyik már ilyesmire. Persze vannak barátaim, akikkel szoktam még programozni és velük ezeket valahogy kiélem, csak nem tudom, hogy ezt csak én élem meg problémának, vagy tényleg az?

Házasodni egyikőnk sem akar, ebben egyetértés van szerencsére. De a gyerek téma is kicsit elbizonytalanít, mert egyelőre mind a ketten úgy érezzük, hogy nem szeretnénk, viszont én még mindig nem tudnék rá egyértelmű választ adni, hogy csak most nem szeretnék még az elkövetkező 2-3 évben, vagy soha. Ő is bizonytalan a témában, de talán mégkevésbé hajlik a talán felé, mint én.

Ami még kicsit zavar, hogy nekem mindig van valami aktuális célom, amit el szeretnék érni és teszek érte, de ő fele annyira sem törekvő, mint én. Amikor ő mondja, hogy mire vágyna, vagy mit szeretne elérni éppen, csak a beszél a levegőbe és nem tesz érte, hiába próbálnám benne támogatni, a kifogásokkal jön csak, hogy most miért nem tud éppen az adott dologra koncentrálni. Ugyanakkor tényleg rengeteget dolgozik, sokszor hajnaltól éjszakáig, így nem tudom okolni azért, hogy nem vágyik egy hosszabb túrára velem szabadnapján, vagy így nem vág bele semmi újba.

De amúgy meg a munkáját nem is szereti ezek miatt, simán válthatna mert van egy jó szakmája, de abban meg nem akar többé dolgozni és maga sem tudja, mire válthatha, amivel kiegyensúlyozottabb élete lehetne és örömmel is csinálná.

Azt érzem, hogy hiába próbálok neki segíteni és támogatni bármiben, hogy belevágjon valami másba, ami jó lenne neki is meg a kapcsolatnak is, valahogy megelégedik azzal, ami éppen van.

Értitek, hogy mi a bajom?

Valahogy nem tudom eldönteni, hogy velem van a baj, amiért ezek a dolgok zavarnak, vagy ez normális velejárója egy hosszú kapcsolatnak?

Néha önzőnek érzem magam, amiért elégedetlennek érzem magam, de néha meg belegondolok, hogy lehet mással meg máshogy lenne, aztán emiatt a gondolat miatt is rosszul érzem magam, hiszen szeretem őt és nagy problémáink sincsenek, csak engem zavarnak valahol ezek a dolgok, és ez nyomaszt egy ideje..