Lányok, szakítanátok?

Elég különleges helyzetben vagyok a barátnőmmel. Mindketten 35 évesek vagyunk.

Neki ez az első kapcsolata, ahol összeköltözött a párjával. Eddig úgy érezte, hogy nincs senki akiért feladná a függetlenségét, szabadságát. Beszéltem a barátnőivel is, ők is mondták, hogy ez nagy dolog, hogy “betörtem” - pedig nem -, de hogy most legyek vele türelmes, ahogy ők mondták ő most a Maugli, aki a dzsungelből kijött a civilizációba. És persze mi is beszéltünk erről sokat, fél éve együtt is élünk, sokat tanul: pl. eleinte azt érezte, hogy el kell számolnia mindenről és kontrol freak vagyok azért, mert ő random feláll a kanapéról filmezés közben és beül egy kád vízbe. Nem sértődésből, hanem mert megunta a filmet és máshoz volt kedve. Ezt eleinte számonkérésnek vette, de már érti. Meg sok ilyen dolog van. De még mindig, így is vannak ütközési pontok, olyankor pedig egyre gyakrabban mondja, hogy elege van, neki nem való normál párkapcsolat, hiába szeret, ez neki sok. De közben meg (és ez fura a számból), de a kapcsolatunk szinte tökély, tervezünk, szépen élünk, utazunk, szórakozunk, tényleg rohadt jó minden.

Mégis néha félek, hogy bedobja a törölközőt, mert mégha fura is, nem ezt szokta meg, nem biztos, hogy erre van szüksége és csak valami normának akar megfelelni (vagy az anyjának, aki mindig beszólogatott neki, hogy soha senki nem fogja elviselni). Vagy lehet csak azért csinálja, mert tudja, hogy nekem viszont szükségem van arra, hogy így legyünk együtt, együtt lakva, stb.

Szóval a kérdésem introvertált lányokhoz, nőkhöz szól: ha tudod, hogy “normális” életet is élhetsz olyan valakivel, akivel jól megvagy, de gyakran van eleged az ezzel járó kötöttségekből, akkor előbb-utóbb megszoktad, vagy kiléptél? Akár konkrét sztorikat is mesélhettek, érdekelne :)