Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez így igazságos elosztás pénzügyben? (Külön kassza)
Párommal 1 éve élünk együtt. A másik albérletben míg éltünk, úgy osztottuk fel a költségeket, hogy ő fizette a lakást ami 100 + rezsi= kb 130ra jött ki, tv-t, telefon számláját. Én a háztartást, élelmiszerek, tisztító szerek, meg ugye a tankolás, mert nekem van jogsim akárhová megyünk én tankol ok. Kb majdnem ugyanannyira jöttünk ki.
Viszont mi meg kaptunk egy önkormányzati lakást ahol 50 ezret fizet ő a lakásra plusz a villany ami kb 6 ezer szokott lenni. Viszont a felállás maradt ugyanaz. Ő ugyanazokat fizeti és én is. Mondtam neki, (már az előző lakásban is javasoltam) hogy fizessük felesbe a lakást es a háztartást is, mert úgy igazságos szerintem es én is jobban félre tudnék tenni. De ő azt mondta, hogy nem mert így ő majd félre tesz (azóta sem tett félre semmit) közös nyaralásokra néha segít a bevásárlásban majd (nem segített még) es így jó lesz. Igaz, hogy én jobban keresek kicsivel, de akkor sem így tartom fernek, de az is lehet kicsinyes vagyok. Én 330at keresek (adómentes vagyok), ő 280at (25 év feletti).
21/L
8, ez a "minden csak kommunikáció kérdése" jó nagy baromság. Akinek ezt külön mondani kell, azt megette a fene. Van, aminek alapnak kellene lennie, mert mondjuk rendes ember vagy és belegondolsz ilyen dolgokba, rendesen neveltek, jó példát láttál otthon, tudsz számolni, plusz van benned empátia.
Eleve gáz, hogy egy felnőtt férfiban nincs annyi, hogy felelősséget vállaljon anyagilag egy kapcsolatban. De még szerencsétlen 21 éves lány könyörögjön az igazságos pénzügyekért, mert a csávó folyamatosan lehúzza. Mit kell ezen kommunikálni? Igaza van a 6-osnak, ha felesben fizetnének mindent sem volna igazságos, mert a lány már több mint egy éve folyamatosan többet tesz bele ebbe a kapcsolatba. Én is csomagolnék, az ilyen pasitól az isten óvjon minden nőt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!