Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Adott 2 ember akik együtt élnek, de mégis külön. Szerintetek ez normális ? A többi kifejtve lent!
A lényeg: Megismerkedtem egy sráccal, szerelmesek lettünk,sok időt töltöttünk együtt. Fizettem az albérletet hónapokon keresztül,amibe már szinte nem is laktam,és ő felajánlotta hogy költözzek hozzá, legalább félre tudom tenni azt a pénzt amit albérletre költöttem.. Ez eddig egy totál normális hozzáállás. Éltünk együtt 5 hónapot, de ahogy szokták mondani, lakva ismerszik meg igazán az ember. 5 hónap után teljesen kikészültem, gyomorideggel keltem és feküdtem,a részletekbe nem mennék bele hogy mi vezetett idáig. Elkezdtem albérletekez nézni, találtam is, kifizettem és oda elköltöztem. De itt jön a De.. Az új albérletben idegennek éreztem mindent, pánikoltam, nem akartam ott lenni. Mivel nem váltunk el a sráccal rossz viszonyban, most ott tartunk hogy amióta kivettem az albérletet szinte ott áll, dísznek van, és adok a főbérlőnek pénzt azért, hogy ott álljon. Ott folytattuk az életünket ahol abbahagytuk, együtt élünk, de folyamatosan cseszeget azzal hogy ennek mi értelme van hogy egy idegen főbérlőt gazdagítok a pénzemmel. Tudjátok, megnyugvás volt nekem az albérlet, egy olyan hely ahova tudok menni ha bekattan az agya, nem kell a híd alatt aludnom. Ennyi a funkciója, a biztonságérzet. Szerinte ez nem logikus válasz. Mikor nála laktam, feszt a fejemhez volt vágva hogy nem kötelező vele laknom, takarodjak, mástol nem sajnálom a pénzt de tőle igen. Folyamatosan veszekedtünk, hónapokon át sakkban tartva éreztem magam, aki függ a férfitól mert én lakok nála.
Ha felmondanám az albérletet buknám a kauciót, de havi 140ezerrel bentebb lennék.. Ami mind szép és jó, de nekem a nyugalmam megér havi 140-et, és az hogy van hova mennem végső esetben.
Szerinte én látom rosszul, szerintem meg ő. Egy olyan férfirol beszélünk akinek problémás a családja, nincs autója, lakása, semmije. Pénze van amit befektet, kamatozik a pénze, de mégsem stabil anyagilag , a nők többsége szóba sem állna vele.
Nektek mi a véleményetek ?
Az a véleményem, hogy nem kéne vele tartani a kapcsolatot. Nemhogy oda költözni.
Jóban váltatok el, amikor teljesen kikészített? Hallod te magadat?🤦
Az, hogy vele vagy mégis, számomra felfoghatatlan.
Havonta kidobsz (mennyit is?) kb 150 ezret?
Az nem lenne elég biztonságérzet gyanánt, hogyha eljössz tőle egy veszekedés után, akkor 20-30 kilométeren belül simán találsz egy hotelt? Ami ráadásul 10-20 ezer forint volna csak.
MENEKÜLJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ!
valószinüleg nem látsz tisztán, de az is jó jel, hogy segitséget kérsz
már most megvannaka redflag jelek
gyomorgörcs, stressz,
lenézed őt, tehát egyáltalán nem vagytok egyenrangúak, ő ezt érzi, és mindent megtesz, hogy ez be is bizonyitsa neked, mindazt amit érzel iránta
nem őt kell megváltoztatni, hanem neked kell az erődbe állni, hogy mit is akarsz valójában és tartani ahhoz magad.
valószinüleg egy bántalmazó vagy egyéb traumás családból származol és nincs egy boldog családi mintád...
van egy rossz hirem
legközelebb is ilyen kapcsolatot fogsz választani amiben igy vagy hasonlóan fogod érezni magad.
Voltam hasonlóban. Én voltam az otthon lévő.
Nos, a másik fél nagyon szépen elmondott hasonlókat, mint amit te. Viszont, semmi sem volt igaz. Egyszerűen nem tudott igazán senkivel sem együtt élni és rajtam vezette le minden frusztrációját. A legapróbb dolgokból is óriási problémát kreált, sokszor a semmiből is, csakhogy meglegyen a napi veszekedésadagja és mutogathasson másra.
Aztán, mi is szétköltöztünk. Rájöttem, hogy magán kívül igazából az égvilágon senkit sem szeret igazán.
Ez így van.
Olyanok, mint a mágusok. Az se igaz, amit kérdeznek.
Félre ne értsétek, nem vert meg. Szavakkal bántott.
De én is hibás vagyok, nem hibáztatom mindenért őt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!