Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Igaza van a páromnak vagy nincs?
A párom, 38 éves. Dolgozik, de viszont tanul, hogy jobb legyen a jövője.
Én 28 éves leszek, és sose volt még normális kapcsolatom. Dolgozok én is, 8 órát odavagyok de nagyon keveset keresek, éppen annyit keresek hogy kitudjak fizetni mindent.
A problémám az, hogy én ő szerinte szociál függő vagyok. Én inkább negatív ember vagyok, depressziós, nem rég jöttem ki az orvostól. Hazamegyek, az első hogy lefürdök, néha főzök de inkább együtt szoktunk. Aztán veszem elő a telefont, játszok rajta, sorozatot nézek. (Ezen a héten csak, mert váltjuk egymást a párommal és egyedül vagyok itthon).
Mondta nyugodtan vegyem ki a női munkákat otthon. Én azt mondtam hogy minden egyenlő, fele-fele. Nem értett ezzel egyet, mert én szerinte mobil függő vagyok és csak jót akar nekem...
UI: nem leszek senki cselédje!!!!
Én értem mi van.
A kérdező depressziós (volt), lusta, mint a dög, hazaér munkából, mégvárja míg a párja is hazatér és "együtt" főznek.
Miközben 8 órát dolgozik, a párja meg dolgozik és tanul ő arra nem képes, hogy kitakarítson, inkább social médiázik és a párjának már elege van a henyélésből nap mint nap.
Igaza van a partnerednek. Ne csak ő rá várj, neked jó a koszban élni?
"Én azt mondtam hogy minden egyenlő, fele-fele. Nem értett ezzel egyet, mert én szerinte mobil függő vagyok és csak jót akar nekem...
UI: nem leszek senki cselédje!!!!"
Ne akarjon jót neked, tegyen jót, csináljon valamit kettőtökért, fele-fele arányban vegye ki a részét mindenből!!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!