Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha még sosem éltem együtt férfival és évek óta egyedül élek, akkor mennyire lesz nehéz kompromisszumot kötnöm most egy ilyen helyzetben?
Szerencsére az élet úgy hozta, hogy megtaláltam azt, aki velem tervez, akivel én tervezek és akivel össze tervezünk költözni. Viszont én évek óta egyedül élek. Sosem kellett alkalmazkodnom senkihez 18 éves korom óta. Nagyon előtte se, mert a szüleimmel nem kellett kompromisszumokat kötnöm, magától jött, hogy “elviseljük” egymást. Na most tudom, hogy a párkapcsolat nem az elviselésről szól, hanem a szeretetről. És akit szeretsz, azt nem nyűg elviselni. Én szeretem a páromat és jelenleg azt érzem, hogy őt úgysem fogom nyűgnek érezni. Alig várom, hogy ezt meglépjük.
Viszont, ha visszaemlékszek, ha bármi okból kifolyólag napokat együtt kellett töltenem másokkal, a végén az idegeimre mentek a puszta jelenlétükkel is. Igaz, beléjük nem is voltam szerelmes.
Szóval, ez van. Nagyon megszoktam a kényelmes életemet, de most a páromért és magamért is változtatni fogok. Szeretem őt és szeretnék közös életet vele.
Nagyon nehéz lesz az elején? Nem akarom, hogy ilyenek miatt bukjon el a dolog. Neki már volt 3 hosszú kapcsolata. Kettővel együtt is élt. (Az elsővel azért nem, mert még gimi, egyetem alatt volt neki).
Nekem sosem volt kapcsolatom. Vagyis, olyan komolyabb. A leghosszabb az egy 4 hónapos kapcsolat féleség volt, de ott sem éltünk együtt.
18 éves korom óta egyedül élek. Az egyetem miatt albis lettem, egy ideje meg a saját lakásomban. Gyakorlatilag idén lesz 10 éve, hogy nem kell senkihez alkalmazkodnom.
Én kb 8 évig éltem egyedül. Nem is bírtam nyitni csak laza kapcsolatokban voltam és ugy hogy senkit nem hoztam soha haza, csak a pasimnál voltunk. De volt aztán valaki aki nem hagyta azt, hogy csak laza kapcsolatban legyünk. Ledominált, fel akart hozzám jönni, kialakította a bizalmam hogy egyaltalán beengedjem, velem akart aludni, otthonosan mozgott nálam ezzel nem alakitott ki bennem görcsöket sem, biztosított arról hogy szeret es válóban szeret, szóval 8 év után az első együtt élős kapcsolatom lett.
A bajaim teljesen más jellegűek lettek mint amiket hittem volna.
Olyanokból lett nekem problémám, hogy ő pl másik műszakban van neha es megesik hogy pl hajnal 2 kor jön haza, ďe még éjfélkor hajnal 1 kor is néha hív, üzenget, onkine kell vele lenni, mert neki a hajnal 1-2 is mint másnak a du 16 mert rá van állva. Csak épp én nem..aztán megbeszeltem vele hogy ilyenkor hagyjon aludni. Hagyott annyiban hogy nem hívogat, de mikor hajnalban hazajött fel kellett kelnem neki, vele enni beszélgetni es szexelni. Es ebből lettek problémák is késöbb.
Valamint pl hogy gyulladásaim lettek a néha vad szextől vagy ujjazásaitól, nem egyszer fájt a szex es rohangálhattam orvoshoz is.kezdett elegem lenni a szexből mert ilyen tortúrakkal járt folyton hogy folyamat hüvelyöbkítsek, probiotikumozzak meg minden macera es még akkor is baj lesz.
Talán a kialvatlanság vezetett oda hogy kezdjek tönkremenni. De ezt megoldottuk azzal hogy nem mindig alszunk akkor együtt. De a hülye akkor meg hajnalokig akart velem telefonálni videocsetelni.tehát megint nem aludtam soha.
Aztán végre hétvége mikor pihenhetnék de neki meg: végre együtt vagyunk, megyünk programokra bulikra, nem egyszer mentem vele félálomban hogy szerintem az első pohár után le fog esni a fejem az asztalra de menjünk hajrá. Akkor mondjuk magamon is meglepődtem, hogy hogyan csinálom én azt, hogy hulla fáradtan mégis, én vagyok a szórakozóhelyek "sztárja" és végigvigyorgom végigpörgöm végigbulizom az egészet?
Erre még ma sem jöttem amugy rá.
De igazábol az lett az egészből hogy nem együttélve működik csak nekem vele. Az összes indokom meg annyi volt hogy mert én aludni is akarok...:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!