Akik nem akarnak gyereket, miért mentegetőznek?

Rám mind igaz az is, amit írtál, és az is, amit oda írtál, hogy szerinted ezek kifogások. Hogy tisztább legyen, felsorolom az összes indokomat.

- Utálom a gyerekeket.

- Ebbe a világba k.rva nagy felelőtlenség, a klímaváltozás már most is durván érezhető, hát még 10-20-30-40-50 év múlva mi lesz... A háborúkról, a rekordinflációról, a nevetséges euro árfolyamról és a megdönthetetlen kormányról már ne is beszéljünk...

- Nem csak a gyerekektől irtózom, hanem magától a terhességtől és a szüléstől is. A hízás, a megereszkedett mellek, a striák, a hormonális változások, a lelki gondok, a fájdalom...

- Jobb annak a szerencsétlen gyereknek, hogy meg se születik, mert amilyen szarságokat örökölne tőlem, már a születése pillantában öngyilkos akarna lenni... Nem fogom felsorolni a mentális problémáimat, de van egy pár, amik már generációk óta a családban vannak. Nem csak genetikailag örökölné a hajlamot, de mivel én sem vagyok túl ezeken, nem tudnám úgy nevelni, hogy ne jöjjenek elő nála is ezek. (Két nagyon jó könyv a témában: Hogyan szeretsz?, ami a kötődési típusokról szól, illetve Sémáink nyomában + Örökölt sors, amit még csak most kezdtem el olvasni, de ez is erről szól.)

- Szülés utáni depresszió. Ismerek olyan nőt, aki ovónőnek tanult, az a szakmája, imádja a gyerekeket, sajátot is mindig is szeretett volna. És mégis, miután megszületett a gyereke, nagyon durván depressziós lett. Na most akkor én, aki alapból depressziós és még a gyerekeket is utálja, biztosan nem kerülném el ezt se.

- Nem lennék jó anya. Főként azért, amit kettővel följebb írtam, a rengeteg mentális probléma és a megküzdés hiánya. Én is azért b.szódtam el, mert anyámnak is lelki gondjai voltak, így nem tudott velem úgy foglalkozni, ahogy kellett volna.

- Rengeteg pénz. Magamat is alig tudom eltartani, önzőség lenne ezek a körülmények közé még egy gyereket is szülni. Ha lesz is valaha plusz pénzem, jó fizetésem, azt magamra szeretném költeni, pl egy világkörüli útra.

- Nem csak rengeteg pénz, de rengeteg idő is. A mindennapokból is, amikor fogllakozhatnék a hobbimmal, vagy a pihenéssel, az éjszakából is, amikor aludhatnék, és hosszútávon mindenből is, amikor utazhatnék, szórakozhatnék.

- Plusz ezermillió okom lenne a szorongásra és a bűntudatra, de jogosan is, hiszen valóban nem lennék ó anya.

- Egy örök életre szól, nem lehet visszacsinálni, nincsen free trial, hogy ha meggondolom magam, visszamondom. Szó szerint életem végéig vállalnom kéne érte a felelősséget.

- Sokkal nagyobb esély lenne a szakításra. A fentebb említett könyvek egyikében (a Hogyan szeretsz?-ben) olvastam, hogy egy kapcsolatban mindig az első gyerek születése utáni első 1,5 év a legkritikusabb, akkor vagy amiatt szakít a legtöbb pár. Ha nem is akkor, akkor később, de az akkor szerzett sebek miatt.

- A pasi bármikor elhagyhat és még gyerek tartást se fizet, és a nyakamon marad egyedül a gyerek. Apám is 12 év után hagyta el anyámat, amikor terhes lett, és még gyerektartást se fizetett, hiába járt anyám a bíróságra állandóan, volt, hogy szó szerint éheztünk évekig.

Ezt a listát még akkor szedtem össze a telefonomon egy jegyzetben, amikor szintén felb.szott valami idegen a neten, hogy "Há' mi az, hogy nem akarsz gyereket? Az a világ csodája, az élet értelme, anélkül senki vagy...". Örülök, hogy most is hasznomra válik.

Én nem mentegetőzöm, de nem azért nem vállalok gyereket, mert lusta vagyok.

Szimplán gyűlölöm őket, mint a büdös szart és hányhatnékom van már attól is, ha más terhes hasát látom, nem kell, hogy rajtam legyen az a hatalmas hólyag.

Mennyivel jobb, ugye?

Elmondom neked szívesen, miért nem akarok gyereket.

A legelső és számomra legfontosabb ok, hogy introvertált vagyok, és nem bírnám, hogy valakivel össze vagyok zárva. Nem bírnám a folyamatos zajt. Mikor bevásárlás közben látok anyukákat a gyerekekkel, akik vagy nyávognak, vagy magas, monoton hangon magyaráznak valami hülyeséget, nem értem, hogy bírják ki, hogy ne ragasszák be a gyerek száját, vagy ne boruljanak sírva térde, hogy "könyörgöm, 5 percre fogd be a szádat, mert az agysejtjeim belehalnak". Én megőrülnék, ha nem lenne csend itthon.

Nem akarok gondoskodni senkiről, akivel ez nem kölcsönös, illetve nem szeretem, ha szükség van rám "aljamunkára". Ha valakinek azért van rám szüksége, mert biztonságban érzi velem magát, vagy mert megnevettetem, az nagyon jólesik, a világ legjobb dolga. De ha valakinek azért van rám szüksége, hogy etessem, kivakarjam a szarból, az megalázó és értelmetlen lenne az életem tőle.

És van a terhesség, ami számomra egy szánalmas állapot. De nem rossz értelemben szánalmas... van angolban a pathetic és a pitiful szó, és mindkettő szánalmast jelent, de utóbbit használnám erre. Mikor nincs benne lenézés, hanem csak tiszta sajnálat egy embertársad iránt, mert olyan fizikai állapotba került, amiben lehet neki is gondja van a méltóságával. Pl. ami mindannyiunkkal megtörténik, hogy megöregszünk, és fizikailag leépülünk, vagy ha valaki kerekesszékbe kerül. Nekem a terhesség ugyanilyen. Nem a külsőről szól, hanem hogy egy dolog nő benned, átrendezi a szerveidet, a vázrendszeredet, tönkreteszi az izmaidat. A szoptatás is olyan megalázó. A tested nem fog utána 100%-on működni.

Neked amúgy nem a gyereked mellett lenne épp a helyed, mesét mesélve/fürdetve/álmában arcát simizve a "nagy nap" (sulikezdés) előtt ahelyett, hogy hülye kérdésekkel provokálsz itt?

Vagy nem tudom, én csak egy lusta semmirekellő gyerektelen vagyok, nem érthetem ezt.

Szerintem meg az a lusta és önző, aki bár jól tudja magáról, hogy alkalmatlan szülőnek, azért a társadalmi nyomás miatt bevállal egy gyereket, aztán baszik törődni vele. Ennél sokkal, de sokkal, de sokkal nemesebb hozzáállás, ha valaki megvizsgálja a jellemét, az élethelyzetét, a perspektíváit, és ha nem találja őket megfelelőnek, akkor nem vállal gyereket.

Amúgy meg SENKINEK nem kell magyarázkodnia amiatt, hogy nem akar gyereket. Senkinek semmi köze hozzá. Ha mégis elmondja az okát, akkor tessék tiszteletben tartani. Pont.

Én ugyanezeket az okokat szoktam felsorolni + még amiket a többiek is írtak, mégis jön utána a magyarázkodás, hogy de a gyerek áldás meg teljes az élet tőle, stb baromságok. Bármilyen hihetetlen ezeket pont olyan emberektől szoktam megkapni, akiknek van vagy 5 gyerekük 3-4-5 nőtől és mindegyik gyerekük gyűlöli őket + gyerektartást sem fizettek soha életükben. Érdekes mindig ilyen szaréletű emberek szoktak okoskodni nekem a gyerekvállalástól, aki meg meg van elégedve az életével, el tudja tartani a kölkét és harmonikus a kapcsolat, az meg full megérti, hogy nem akarok, nem is kezd neki a felsorolásnak, hogy miért kéne szülnöm.

De ha nagyon erőszakoskodnak (mert szoktak...) , akkor azzal szoktam lezárni, hogy nekem minden egyes gyereksírástól meg hisztitől görcsbe rándul a gyomrom és felmegy vagy 150-re a pulzusom, annyira bestresszelek és felb*sz (pedig rendkívül jó a stressztűrő képességem, olyan munkáim voltak, ahol a legtöbb ember elsírta magát, én mégis bírtam). Egyszerűen nem bírom elviselni és hidd el, hogy a sajátomnál sem lenne másképp. Már ennek a mondatnak a leírásától is begörcsölt a gyomrom...Ezt vedd úgy, hogy ha kell vennem valamit a boltban és elkezd visítani egy gyerek, akkor inkább szépen otthagyom a kosaramat és eszek valami mást aznap, ami van otthon vagy bemegyek egy másik boltba... Nekem az az 5 perc hiszti nem ér annyit, hogy főtt kaját egyek aznap...

Erre nekem van egy szuper taktikám, és szerintem próbáld ki te is! 100% bevált!

Mikor esetleg, netán, véletlenül szóba kerül, hogy valaki nem akar gyereket, akkor nem kezdek rá fluimucilábelezni, hogy de miéééért? Nem érdekel. Pont letojom, hogy miért nem akarja, sőt igazából az se érdekel, hogy valaki akar-e vagy sem. Magánügy. Majd én szülök helyette még egyet, ha ennyire aggaszt a nemzet kihalása.

Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy nekem három van, imádom őket, értük élek. De egészen pontosan meg tudom érteni, hogy valaki miért nem akar gyereket. És nagyon is egyetértek azzal, hogy aki nem akar, annak ne legyen!

Miért nem lehet elfogadni, hogy ő így boldog?