Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan védekeztek az ellen, hogy a barátnőtök ne használjon ki?
Röviden 1-1.5 éve nem volt kapcsolatom. 30 éves vagyok és olvasván a sok fórumot, illetve hallván egy-két történetet, az a félelmem van, hogy jó pár nő igen csak kihasználhatja a barátjukat, párjukat?
Találkoztam annó olyan emberrel, még anno raktárosként aki hajléktalanná vált, miután elvált az asszonytól, a nőé maradt a lakás illetve a férfinak 30-40%-ot kellett fizetnie a fizetéséből(2 gyermek után), plussz albérlet, ami Pesten lehetetlen, és előbb utóbb az utcára került.(albérlet 100-as kb, plussz a kaja 40-50 ezer minimum, illetve 45-50 évesen nem te vagy a legkeresettebb ember a munkaerő piacon, könnyen rossz minőségű vagy semmilyen munkát se találsz) Amikor vele együtt dolgoztam,akkor már felállt ebből a helyzetből, és volt már albérlete és dolgozott is.
Ti hogyan védekeznétek az ellen, hogy ne kerüljetek az utcára? Milyen mondokon szokták a nők "kizsákmányolni" a pasijukat, mit lehet ez ellen tenni? Inkább férfiak véleményét várom.(a normálisan kell választani választ is elfogadom, de ezen kívül se ártana egy-két tipp, hogy mivel szokták lenyúlni a nők a pasijukat/férjüket)? Mit lehet tenni ez ügyben? Légyszi a kérdésre válaszoljatok, és ne engem minősítsetek!
Annyit adj bele, arányosan, amennyit te is kapsz. Ha az asszony keres 200 ezret, de összegyűjtött neked egy 50 ezres ajándékra, akkor a 409 ezres fizudból adhatsz neki valamit 50-100 ezer ft között. Ugyanez vonatkozik arra, ha valaki több fizetetlen munkát végez (házimunka), és emellett kevesebb a fizetése. Kevesebbet tud rád szánni, de a szabadidejéből megfőzi a kedvencedet.
Nálunk a párom főállás mellett másodállást vállal, elhiheted mikor hazaesik este 8-kor, egy tányért nem kell hoznia magának. Cserébe nem sajnál rám költeni.
1. A hajléktalan pasik királydrámának elmenő tragédiáit nem feltétlen kell mindig elhinni a helyiértékén... ismerek egy-két ilyet, aki mindenkinek elmondja, hogy a csúnya felesége elvitte a lakást meg stb, akiről a korábbi ismeretség okán tudtam azt, hogy csak épp azt felejti el megemlíteni, hogy a nőé volt a lakás, vagy hogy a nő kivásárolta, ő meg elköltötte piára az összeget... csak neki a lelkének könnyebb, ha talál valakit, akivel elhitetheti a kamut, hogy legalább egy kicsit utálja más is az asszonyr.
2. Amit tehetsz az ügy érdekében:
ne felszínesen válassz barátnőt, és ha 100%-ban el akarok kerülni, ne válassz olyat, aki egyértelműen sokkal szebb nőben, mint te férfiban, és ne hidd azt, hogy a gyönyörű lelkedért beléd szeretett a 10/10-es bombázó, ahogy annak "az igazság szerint kell lennie"
odafigyelsz az apró jelekre... ha ezeket látod ismerkedés alatt, illetve kapcsolat első heteiben, hónapjaiban, valószínűleg golddiggerről van szó:
- fintorog olyan randijavaslatokra, amik nem puccos helyre szólnak
- ha ő választ randihelyet, mindig nagyon drága helyre akar menni
- undorító módon beszél az olcsó dolgokról, szegény emberekről
- korán pénzt kér, kölcsönkér
- nagyon hamar nyomatja az összeköltözés témát (kivétel, ha az ő lakásába)
alapvetően fejleszted magad annyira, hogy a pénzed nem az egyetlen pozitív tulajdonságod (és nemcsak ismerkedésig, hanem végig a párkapcsolatban!) - és nem, az, hogy "2 haverom meg anyukám viccesnek tart" nem jelenti azt feltétlenül, hogy kifejezetten jó a humorod, és hogy nem vertél még nőt, meg a nővel, amíg van nála esélyed, kedves vagy, mással meg nem, nem jelenti azt feltétlenül, hogy kedves vagy... az egy-két témán belüli szakbarbárság sem takar feltétlenül tájékozottságot vagy intelligenciát... szóval érdemes tényleg önkritikusan végignézni magadon
a kapcsolatban tiszteld a nőt, ne kényelmesedj bele a kapcsolatba "már elcsíptem / meggyűrűztem" jeligével - akkor kevesebb eséllyel akar elválni, mintha úgy érzi, hogy házicseléd lett belőle / nem hallgatod meg a véleményét / elhanyagolod... az sem árt, ha az igényességet is ugyanolyan szinten tartod, vagy legalább teszel azért valamit (pl. ha rákapsz az alkoholra, és szólnak érte, elmész a detoxba... ha felszedtél némi túlsúlyt, legalább kivizsgálásra elmész, ha zavarja a nődet)
Köszönöm 14-es, ilyenekre gondoltam, idősebb/ tapasztaltabb férfiaktól, hogy mit kell csinálni, hogy elkerüld a válást. Illetve, hogy hogyan lehet megelőzni azt, hogyha lelép a nő akkor ne kerülj olyan anyagi helyzetbe, ahonnan már nagyon nehéz felállni.
12-es hát igen, nagyobb félelmem bennem, hogy lenyúlnak anyagilag, mint a vágy, hogy egy szép nővel randizzak. Lehet a hosszú magány az oka. Köszi a válaszokat.
" A hajléktalan pasik királydrámának elmenő tragédiáit nem feltétlen kell mindig elhinni a helyiértékén... ismerek egy-két ilyet, aki mindenkinek elmondja, hogy a csúnya felesége elvitte a lakást meg stb,"
Én is ismerek ilyent. Dettó a feleség elvitte a lakás mellett még a nyaralót is a pénzéhes qurvája, csak azt felejtette hozzátenni, hogy a lakás eleve a feleségé volt, a nyaralót meg közben örökölte.
16
annyira tud lenyúlni a nő, mint amennyire te őt.
A férfiakat sem kell ám félteni. AZ igaz, hogy randizós időszakban talán ők fizetnek többet, de aztán később semmivel nincsenek lemaradva a lehúzásban.
16: ami a nem lenyúlást illeti:
- olyan lakást, amit az ismerkedésetek előtt vettél, ne írass a nevére - azt nem fogja tudni tőled elvenni... tudom, vannak ilyen rémsztorik, hogy a nő viszi ilyenkor a lakást, de az mind KAMU. Jogilag nem teheti meg. Ilyenkor vagy a pasas hótt hülye, vagy kamuzik, mert nem olyan fincsi bevallani, hogy a nőé volt a lakás vagy hogy elitta a pénzét
- ne pénzzel, ajándékokkal próbáld egy nő szeretetét megvenni... és ha olyan nővel hoz össze az élet, aki elvárja a drága ajándékokat, azzal szakítani, nem magad mellett tartani, mert "hát ilyen jó nőm csak így lehet", kitartva az aranyp..cit
- addig nyújtózkodni az életed többi területén is, amíg a takaród ér... van, aki nem azért veszíti el a lakást, mert a nő elveszi, hanem mert kénytelen eladni válás után, mert másképp nem tud megélni, a nőtől függetlenül. potencialitásként kell kezelni, hogy lehet válás, lehet, hogy meghal a nőd, lehet, hogy balesete lesz és le kell százalékolni... ezért nem iszod el az összes pénzed, nem mész el olyan drága nyaralásokra, ami mellett nem tudsz félrerakni vészhelyzetre, nem veszel magadnak luxuscuccokat, a gyereknek sem veszel luxuscuccokat, rendesen vezetsz költségvetést, és igenis lenyestek a kevésbé szükséges költekezésből
- ha nagyon parázol, akkor legalább gyerekvállalásig keresel olyan nőt, aki benne van a külön kasszában (de akkor tőle sem várod el, hogy a megbeszélteken felül fizessen bármit is, akkor sem, ha ő keres jobban)
Aranyásni ott szoktak, ahol ez az egyetlen motiváló tényező.
Ha csak a pénzed az egyetlen kiemelkedő dolog amit fel tudsz mutatni, nyilván ez lesz amire jönnek érdeklődők.
Na most ha tényleg van mit a tejbe aprítani, akkor esetleg el lehet gondolkozni azon, hogy ki az aki a pénzedért szeret, és ki az aki magadért.
De az átlag ember szerintem annyira nem pénzes, hogy ezen remegjen.
Nyilván ha olyan dolgot vállalsz valakivel közösen, ami X év elköteleződés, akkor egy válás anyagilag bukás. De nyilván ennek tudatában vállal az ember hitelt, gyereket, lízingelt autót, stb.
Ha ezeket nem engedheted meg magadnak, de ennek ellenére bevállalod, az a te rizikód.
Egy kapcsolatban nem kötelező ezeknek egyike sem.
Én direkt úgy kerestem barátnőt, hogy nekem a gyerekvállalás nem pálya, sem anyagilag sem mint felelősség, se a feszkó, se a családban lévő genetikai lottó.
Ezt az ismerkedéskor megbeszéltük, szempont volt, hogy ezen a téren az elképzelések egybe essenek.
Ilyen téren is teljesen összeillünk, nem lesz gyerek és kész.
És pontosan jól tudom, hogy nem a pénzemért szeret, mert a, nincs annyira extra sok pénzem, és mert b, élevezzük egymás társoságát, 5 év után is alig várjuk hogy haza érjünk a másikhoz.
Az internet meg olyan, hogy amit keresel, azt valszeg találsz. Ha megkeseredett lúzerként gondolkodsz, ezeket fogod megtalálni, és aztán beindul a circlejerk, mindenki ugyanazokat a búvalbacott válós sztorikat kérdődzi fel.
Az a helyzet, hogy 2022ben már pénzt keresni nem nagy vasziszdasz, és a nők sincsenek rádutalva.
Ez viszont azt is jelenti, hogy pusztán az, hogy a nőd anyagilag függ tőled, nem fogja összetartani a kapcsolatot.
Igen, a nagyszüleink generációjában még ez volt, nagypapa hozta haza a zsét, a nagymama kavargatta a rántást, és együtt maradtak még ha utálták is egymást mert hát micsoda botrány lenne válni.
Szóval apám kicsit rázd magad gatyába.
Ne azon agyalj, hogy a nemlétező nődtől hogyan fogsz elválni.
Azon kéne inkább dolgoznod, hogy kicsit helyrepofozd magadat, és a (gondolom átlagos) pénzeden kívül tudj valamit felmutatni egy kapcsolatban.
És nem, nem azt mondom, hogy gyúrd magad bikanyakú állattá, mert ez max pár órán át érdekes. Legyél aktív, de nem kell túllihegni.
Viszont a személyiségeden kéne dolgozni, hogy lehessen veled beszélgetni. Legyenek hobbijaid, érdeklődési köröd, véleményed a világról. Olvass, legyen ízlésed zene és filmek terén (nem, nem csak az, amit épp a mozi meg a rádió ad), és járj el programokra.
Manapság ami összetart egy kapcsolatot, az a pár személyisége, az érzelmi intelligencia, a közös jövőkép és a kapcsolat építésébe fektetett idő.
Az utóbbit se lehet megúszni. Életben kell tartani a romantikát, nem csak belekényelmesedni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!