Egy önbizalomhiányos, önmarcangoló férfin hogyan lehetne segíteni?

A barátomról van szó, kb. fél éve élünk együtt, mindketten egyetemisták vagyunk (szóval csak hogy tisztázzam a helyzetet, nem évek óta önállóan élő, dolgozó felnőttek vagyunk). Mindig is tudtam, hogy nem a leghatározottabb ember, számomra ez nem is volt sosem probléma. A gond az, hogy most, hogy együtt élünk a mindennapok része lett a házimunka, a lakás rendben tartása, és így fél év után úgy érzem, hogy ennek a nagy része rám hárult annak ellenére, hogy a barátom sem lusta, se igénytelen.

Ez nagyrészt az én hibám, mert sosem szerettem volna kritizálni, ahogy ő csinálja a dolgokat, mert tudom, hogy még a jóindulatú, segítő célú kritikát is sokszor úgy éli meg, hogy ő "sz#r" és "semmit nem tud jól csinálni". Viszont engem sokszor zavart, hogy bizonyos dolgokat nem úgy csinált, ahogy én megszoktam (pl. a szárítóra csak feldobálja gyűrötten a ruhát, én viszont amennyire lehet, kisimítom, hogy ne legyen gyűrött), ezért nem baxogattam, hogy ne úgy csinálja, hanem egy ideig eltűrtem, aztán inkább elvállaltam, hogy megcsinálom én. Ez odáig fajult, hogy a házimunka nagy részét én csinálom, ő maximum segít, mert ő is elkönyvelte magában, hogy "én úgyis jobban tudom, hogy kell", hiába figyeltem direkt, hogy sose kritizáljam, ne vegyem ki a kezéből a fakanalat főzésnél, ne szóljak bele, ha valamit másképp csinált, mint ahogy én szoktam. Ha megkérem, hogy csináljon meg valamit, akkor szó nélkül csinálja, ha én elkezdem csinálni, akkor jön segíteni (de már ezt is egyre kevésbé, mert feleslegesnek érzi mondván, hogy "úgyis jobban tudom"), de magától maximum akkor kezd bele pl. a takarításba, ha már elviselhetetlen mértéket ölt a kosz és a rendetlenség.

Szóval az a kérdés, hogy hogyan lehetne megoldani ezt a helyzetet anélkül, hogy őt kritizálnám, megbántanám?