Tényleg eltúlzom a problémát?

A barátommal jelenleg egy olyan albérletben lakunk, amit az egyik munkatársa ad ki nekünk. Előtte egy olyan lakásban laktunk, aminek a tulaját korábbról ismertem, akkor megegyeztünk, hogy főként én kommunikálok vele ha óhaj sóhaj vagy probléma lenne. Amikor úgy alakult, hogy a munkatársa lakásába átköltözünk, akkor azt beszéltük meg, hogy bármi van, akkor majd ő személyesen megbeszéli vele a munkahelyen, én csak szóljak. A lakással nincs probléma, szépen meg van csinálva, újak a bútorok stb. Egyetlen probléma van: a bejárati ajtó. Annak ellenére, hogy milyen szépre meg van csinálva a lakás, a bejárati ajtó egy nagyon régi vacak, amit lehetetlen bezárni, ha csak nem használ hozzá az ember kellő fizikai erőt. Novemberben, mikor idejöttünk, már akkor feltűnt, hogy bentről még csak-csak sikerül, de kintről csak akkor, ha előtte jó erősen berántjuk, illetve folyamatosan jó erősen tartani kell a kilincset (meg kicsit felfelé is húzni) és akkor talán sikerül bezárni. A párom elég erős, neki sikerül bezárni, de nekem nem. Ő évek óta kondizik, edz, én csak itthon tornázgatok hébe-hóba. Egyrészt egy egyértelműen régi ajtónak amúgy se tesz jót ha minden alkalommal beb*ssza az ember, másrészt nekem már elegem van, hogy épp a bejárati ajtót nem lehet bezárni. Általában én indulok később dolgozni, tehát az ajtó bezárása rám marad, de én nem vagyok olyan jó erőben, mint a párom, és hiába vacakolok 10-20 percet, nem sikerül kintről bezárni, akárhogy emelem, húzom, erőlködöm. Már előfordult, hogy munkakezdés előtt 25 perccel írtam a többieknek, hogy ez a helyzet és nem merek így elindulni. Szerencsémre gyorsan beugrott a helyemre más és nem csináltak ebből problémát. A páromnak azonnal szóltam, hogy most már komolyan szóljon a munkatársának hogy ez így nem oké. A válasz az volt, hogy "rendben, szólok apának" (hivatalosan a munkatárs apja a tulaj, de ő külföldön van jelenleg). Ez volt lassan 3 hete, semmi fejlemény. Én azóta úgy mentem el dolgozni, hogy nem zártam be az ajtót. Annyi a mázlink, hogy legszélső lakásban vagyunk és az egyetlen szomszédos lakásban nem lakik senki, de attól még ez nagyon parás. Ha valaki csak úgy gondol egyet és kipróbálja, hogy nyílik-e valamelyik ajtó, egy pillanat alatt bent van. Dolgozni viszont muszáj eljárnom. A párom nagyon konfliktus kerülő és próbálja elhitetni velem, hogy nem próbálkozom elég erősen az ajtó becsukásával. Szerintem meg pont a bejárati ajtóhoz ne kelljen már ekkora fizikai erő. A fenét sem érdekelné, hogy a fürdőszoba vagy hálószoba ajtó nem záródna. Eddig nem pakolták ki a lakást, miközben dolgoztunk, de lehet legközelebb arra érünk haza, hogy minden értékünk odalett. Tegnap megmondtam a páromnak, hogy ebből már nagyon elegem van, és annak a határán vagyok, hogy addig nem megyek dolgozni, ameddig nem intézik el az új ajtót (a munkám home office-ban nem lehetséges tehát egyenlő lenne azzal hogy új munka után kellene néznem, ami jelenleg sokkal nehezebb mint tudjuk), vagy elintézem én a saját pénzemből, aztán azt az összeget betudjuk a lakbér rám eső részének. Erre azt felelte, hogy hagyjam, majd megszereli. Szerelgette, de ugyanúgy erőlködni, húzni, emelgetni kell. Azzal zártuk le a témát, hogy majd szól újra a munkatársának, de viccelődik, hogy olyan kis Karen vagyok és sokkal nagyobb cirkuszt csinálok, mint kellene. Pedig épp, hogy még nem cirkuszoltam. Türelmesen álltam a dologhoz. Amikor odáig jutottunk, hogy nem tudtam bemenni dolgozni és az aznapi fizumtól elbúcsúzhattam, akkor kezdtem idegesebb hangnemre váltani, és így is csak neki bosszankodtam, nem a munkatársának.