Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Tényleg eltúlzom a problémát?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg eltúlzom a problémát?

Figyelt kérdés
A barátommal jelenleg egy olyan albérletben lakunk, amit az egyik munkatársa ad ki nekünk. Előtte egy olyan lakásban laktunk, aminek a tulaját korábbról ismertem, akkor megegyeztünk, hogy főként én kommunikálok vele ha óhaj sóhaj vagy probléma lenne. Amikor úgy alakult, hogy a munkatársa lakásába átköltözünk, akkor azt beszéltük meg, hogy bármi van, akkor majd ő személyesen megbeszéli vele a munkahelyen, én csak szóljak. A lakással nincs probléma, szépen meg van csinálva, újak a bútorok stb. Egyetlen probléma van: a bejárati ajtó. Annak ellenére, hogy milyen szépre meg van csinálva a lakás, a bejárati ajtó egy nagyon régi vacak, amit lehetetlen bezárni, ha csak nem használ hozzá az ember kellő fizikai erőt. Novemberben, mikor idejöttünk, már akkor feltűnt, hogy bentről még csak-csak sikerül, de kintről csak akkor, ha előtte jó erősen berántjuk, illetve folyamatosan jó erősen tartani kell a kilincset (meg kicsit felfelé is húzni) és akkor talán sikerül bezárni. A párom elég erős, neki sikerül bezárni, de nekem nem. Ő évek óta kondizik, edz, én csak itthon tornázgatok hébe-hóba. Egyrészt egy egyértelműen régi ajtónak amúgy se tesz jót ha minden alkalommal beb*ssza az ember, másrészt nekem már elegem van, hogy épp a bejárati ajtót nem lehet bezárni. Általában én indulok később dolgozni, tehát az ajtó bezárása rám marad, de én nem vagyok olyan jó erőben, mint a párom, és hiába vacakolok 10-20 percet, nem sikerül kintről bezárni, akárhogy emelem, húzom, erőlködöm. Már előfordult, hogy munkakezdés előtt 25 perccel írtam a többieknek, hogy ez a helyzet és nem merek így elindulni. Szerencsémre gyorsan beugrott a helyemre más és nem csináltak ebből problémát. A páromnak azonnal szóltam, hogy most már komolyan szóljon a munkatársának hogy ez így nem oké. A válasz az volt, hogy "rendben, szólok apának" (hivatalosan a munkatárs apja a tulaj, de ő külföldön van jelenleg). Ez volt lassan 3 hete, semmi fejlemény. Én azóta úgy mentem el dolgozni, hogy nem zártam be az ajtót. Annyi a mázlink, hogy legszélső lakásban vagyunk és az egyetlen szomszédos lakásban nem lakik senki, de attól még ez nagyon parás. Ha valaki csak úgy gondol egyet és kipróbálja, hogy nyílik-e valamelyik ajtó, egy pillanat alatt bent van. Dolgozni viszont muszáj eljárnom. A párom nagyon konfliktus kerülő és próbálja elhitetni velem, hogy nem próbálkozom elég erősen az ajtó becsukásával. Szerintem meg pont a bejárati ajtóhoz ne kelljen már ekkora fizikai erő. A fenét sem érdekelné, hogy a fürdőszoba vagy hálószoba ajtó nem záródna. Eddig nem pakolták ki a lakást, miközben dolgoztunk, de lehet legközelebb arra érünk haza, hogy minden értékünk odalett. Tegnap megmondtam a páromnak, hogy ebből már nagyon elegem van, és annak a határán vagyok, hogy addig nem megyek dolgozni, ameddig nem intézik el az új ajtót (a munkám home office-ban nem lehetséges tehát egyenlő lenne azzal hogy új munka után kellene néznem, ami jelenleg sokkal nehezebb mint tudjuk), vagy elintézem én a saját pénzemből, aztán azt az összeget betudjuk a lakbér rám eső részének. Erre azt felelte, hogy hagyjam, majd megszereli. Szerelgette, de ugyanúgy erőlködni, húzni, emelgetni kell. Azzal zártuk le a témát, hogy majd szól újra a munkatársának, de viccelődik, hogy olyan kis Karen vagyok és sokkal nagyobb cirkuszt csinálok, mint kellene. Pedig épp, hogy még nem cirkuszoltam. Türelmesen álltam a dologhoz. Amikor odáig jutottunk, hogy nem tudtam bemenni dolgozni és az aznapi fizumtól elbúcsúzhattam, akkor kezdtem idegesebb hangnemre váltani, és így is csak neki bosszankodtam, nem a munkatársának.

2021. febr. 26. 16:11
 1/7 anonim ***** válasza:
82%

Ez a karenezés csak nekem nem mond semmit?

Amúgy beszélj a tulajjal, ne várj a töketlen pasidra.

2021. febr. 26. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Egy bugyuta amerikai szleng, így csúfolják azokat az embereket akik tipikusan olyanok, hogy egy minimális dolog miatt a menedzsert követelik. "I want to talk to the manager type of people" :D
2021. febr. 26. 16:22
 3/7 anonim ***** válasza:
91%

Először írnék a (valódi) tulajnak (valami elérhetőség csak van hozzá), hogy legyen írásos nyoma, és biztosan tudjam, hogy megkapja, és nem csak a "megmondom a pasimnak aki megmondja a munkatársának aki megmondja az apjának" szájhagyomány útján terjeden, hátha így direktben sikerül elintézni.

Aztán a pasiddal beszéld meg a dolgot: ha kell, mutasd meg neki, hogy hogyan próbálkozol, lássa ő is, hogy gyenge vagy hozzá. Mindenképp meg kell érttetned vele, hogy nem jó kedvedből hagyod nyitva az ajtót.

Ha semmi nem jön be én azt a megoldást választanám, amit írtál, hogy megcsináltatom magam, de mivel ez a tulaj felelőssége lenne, ezért annyival kevesebb lakbért fizetnék. (Amúgy nekem volt ismerősöm, aki úgy bérelt lakást, hogy ez bevált módszer volt, hogy ő maga kihívta a szerelőt, és később benyújtotta a számlát a tulajnak. Nekrem sajnos nem volt ilyen szerencsém, így nálam minden javításra fél éveket kellett várni. Ezt te nem engedheted meg magadnak.)

Még annyit javasolnék, hogy ha csak kicsivel (mondjuk 1-2 óra) indulsz később, akkor rövidtávon(!) megoldás lehet az, hogy te is elmész hazulról akkor és addig valahol máshol töltöd azt az időt.

2021. febr. 26. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Nagyon sokszor próbáltam úgy, hogy ő is ott volt, de egyszerűen elkönyveli, hogy nem próbálkozom eléggé. Csak hát van ő, aki 4 éve aktívan edz és gond nélkül felemel 150 kilót is, én meg az 50 kilómmal nem igen tudok ugyanolyan erővel ajtót beb*szni mint ő... :D
2021. febr. 26. 19:56
 5/7 A kérdező kommentje:
Amúgy nagy eséllyel az lesz, hogy én kezdem el elintézni. Írok majd a tulajnak, hogy vagy ő intézze el, vagy elintézem én és az árát levonjuk a lakbérből. Mindegy csak oldódjon meg..
2021. febr. 26. 19:57
 6/7 anonim ***** válasza:
Totàl igazad van! Vedd kezedbe az ügyet, őt nem zavarja, h nyitva az ajtó?
2021. febr. 28. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Lett ebből valami végül, kérdező?
2021. jún. 10. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!