Ki a hibás ebben a szituban? Ő, én, vagy mindketten? Esetleg csak miszkommunikáció?

Imádom a páromat, tök jól kijövünk, de van két dolog amiből néha van egyet nem értés.

1:

Szegénynek nincs túl sok szociális érzéke, empátia néha nem kapcsol be nála.

Példa: különböző műszakokban dolgozunk, ő hajnal 4.30kor kel, simán az arcomba kapcsolja a lámpát, hangosan puffog, hogy nem találja x ruhadarabját én meg próbálok aludni. Ajánlottam neki, hogy talán készítse ki előző este, hogy kéznél legyen... erre ő azonnal ajánlotta, hogy jó akkor inkább alszik a nappaliban a kanapén.

Másik példa, hogy este 11 után is bömbölteti a zenét, és aggódok, hogy felnyomnak minket csendháborításért. Kértem, hogy ha lehet, talán kicsit halkabban halgassa vagy vegyen fel fejhallgatót. Erre azonnal azt ajánlotta, hogy eladja a hifit, mert neki a fülestől fáj a feje.

2:

Nem bízik az emberekben, mindenkiről azt feltételezi, hogy utálják, áskálódnak ellene. Próbálom kicsit kicsalogatni a házából de hiába. Az első nem 100%ban lelkes reakcióra még jobban bezárkózik. Értsd pl csúnyán nézett rám, ergó utál, baráti kör tagjai a jelenléte nélkül beszélték meg X problémát (amit általános dolog, nem csak őt érinti), ergo biztos szövetkeznek ellene.

Mindkét esetben igyekszek neki reális tükröt tartani, de nem akarom bántani, bár ő annak veszi.

Általában az a vége, hogy én ápolom a lelkét, ő meg pár napig duzzog...

Mindketten 30asok vagyunk, 5 éve élünk eggyütt.