Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg én lehetek a hibás?
A párommal együtt élünk 3 éve. mikor össze jöttünk már volt egy gyermekem aki akkor volt 1,5 éves. Az elején úgy tűnt talán elfogadja. Nem azt mondom,mert elfogadta hogy van egy kis fiam, viszont nem igazán foglalkozik vele,csak akkor szól hozzá,ha kell neki valami,vagy rá kell szólni. Viszont van egy barátja akinek van egy kislánya ,na őt szereti,nem viszi ott sem túlzásba sosem a néven szólítja és mindent oda ad neki amit csak akar a kislány,az én fiamnak sosem ad oda semmit ,és meg sem engedi,hogy játsszon az ő "dolgaival" ami nyilván érthető mert szerszámokrol van szó,de akkor egy kislánynak miért.?
Most az volt a vita,hogy a kisfiam kihozott a konyhába egy kis kocsit amivel a konyha asztalon játszott ,jelzem nem dobálta csak berreget hozzá. Rá szólt a párom,hogy a konyha nem játszó tér,nyilván,de agresszívan tette mintha már legalább 10x mondta volna el. Én pedig azt mondtam a páromnak, hogy akkor a kislánynak de engedjen meg semmi olyat ami nem neki való. És ezen felkapta magát és én voltam az utolsó nyomorult,meg minden sőt kizárt onnan ahol együtt szoktunk cigizni. És azt mondta húzzák be a gyerekemhez. Előtte iszogatott a haverjával, szerintem az alkohol miatt volt ez. Viszont nem értem miért kellet így viselkednie? Nagyon rosszul esik amikor ilyen
Felsejlik előttem egy bizonyos kép arról, hogy kik is lehettek és pontosan hogyan is éltek - és itt nem lesz változás.
Nem szabadna így viselkednie, de úgyis így fog. Neked nem kellene ezt hagyni, vagy el kellene onnan menned, de úgyse fogsz.
Ha eltürsz magad mellett egy olyan pasit aki nem szeret az a te dolgod. De mért kell eltűrni a gyereknek egy olyant aki nem szereti ... söt ...
Nagyszerű ha gyereknek kell tűrni egy agresszív állatot mert neked viszket a pinád.
En nem vedted meg a fiad, hogy marpedig berreghet a konyhaban?
A ffi nem szeret titeket te meg a fiadat nem.
Csodalatos.
Ugyan az én fiam még négy hónapig nem születik meg, de most elképzeltem azt a szituációt, hogy az apjával valamiért szétmegyünk és akivel összeállok utána, az így viselkedne. Nem maradnék vele 3 évig, az is biztos. A gyerekem, akit itt hordok a szívem alatt az soha, semmilyen körülmények között nem lehet pusztán "megtűrt" személy az én otthonomban. Soha. Ha nem tudja igazán elfogadni a gyerekem- és nem csak a létezését, hanem a személyiségét is, meg a gyerekléttel járó összes jó és rossz dolgot-, akkor mehet a levesbe. Van millió más jószívű, dolgos férfi, aki még akár örülne is hogy kap egy kis családot, nincs szükségem olyanra, aki mellett a kisfiam úgy érzi, hogy az ő létezése csak teher.
Röviden: egy percig sem maradnék tovább ez a férfi mellett, és szégyelld magad, hogy három év után jutott csak eszedbe kétségbe vonni a viselkedését.
Voltam olyan helyzetben, mint a párod. Mi tök jól kijöttünk a kisfiával. Ilyen viselkedéséért viszont kitett volna az anyja.
Régen még ittam is, szóval tudom, hogy piásan nem MÁSMILYEN a gondolkodása az embernek, csak a megnyilvánulási szint változik, őszintébb.
Szóval a gyerek bosszantja, téged még kizár, nem egy ideális családi idill.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!