Változott már meg a " közös irány" összeköltözés után?

Igazából nálunk változtak de csak pozitív irányba. A közös jövőkép megmaradt de abszolút nem a tradicionális dolgok felé. Mi összeköltözés után jöttünk rá, hogy annyira jól megvagyunk és annyira stabil az egész, hogy teljesen felesleges lenne mondjuk házasodni mert semmit nem adna a kapcsolathoz és megerősítésre sincs szükségünk. Akkor körvonalazódott, hogy a "végül is így szokás" gyerekpotyogtatás helyett mi inkább nem vállalnánk gyereket vagy maximum is örökbe fogadnánk. Hogy nem akarunk házat venni mert nem illik az életstílusunkhoz, úgy sem maradtunk volna végig egy helyen.

Előtte szerintem egy kicsit féltünk mind a ketten ragaszkodni ahhoz, hogy nem tradicionális céljaink vannak és nem tradicionális házasság-ház-gyerek kapcsolatban gondolkozunk. Összeköltözéskor derült ki, hogy ez mindkettőnknek valóban teljesen működőképes így és boldogok vagyunk így. Persze a másik miatt önmagunkat is sokkal jobban megismertük, mindig támogattuk egymást a fejlődésben így ez is közrejátszott.

Nekem az, hogy nincs szükségünk papírra, nem kell semmilyen alibicselekvéssel bizonygatni, hogy halad a kapcsolatunk sokkal inkább pozitív mint negatív. Nem ezekben látom egy kapcsolat fejlődését, csak is az érzelmi részben. Mi házasság meg gyerek helyett inkább ennek a megőrzésére fókuszálunk.

Volt, persze. Amikor először éltem együtt valakivel, ott még nagyon fiatalok voltunk. Sok helyzetet nem tudtunk kezelni és nem segített, hogy egy lyukban élünk. Annyira más életvitelünk és felfogásunk volt, hogy összeegyeztethetetlenné vált a közös életünk. Persze ennek a halvány körvonalai megvoltak már korábban is, de igazán élesen a közös élet hozta ki.

A jelenlegi párommal pont fordítva sült el a dolog. Nagyjából fél éve voltunk együtt, amikor jött a kézenfekvő lehetőség, hogy összeköltözhetnénk. Nehezen mentem bele, mert már nagyon kifelé tartónak éreztem magamat abból a kapcsolatból. Mindketten sokat dolgoztunk, ő Budapest másik végén lakott, kevés tartalmas időt tudtunk együtt tölteni éberen úgy, hogy ne aludjunk bele, vagy ne érezzük nyűgnek az egészet. Ez persze folyamatos vita alapot adott. Hogy költözzön össze két emberrel így? Nem tűnt jó ötletnek. Na mindegy, végülis úgy voltam vele, hogy totál mindegy, egyszer élünk, egy próbát megér. Egy csapásra normalizálódott a kapcsolatunk és néhány hét után teljesen egyértelmű volt, hogy ez működik. Szépen lassan alkalmazkodtunk egymáshoz, kialakítottuk a közös kis életünket, aztán lakást vettünk, stb. Elrepült 3,5 év azóta, hogy meghoztuk ezt a döntést. Egy hónap és már a férjemnek is nevezhetem. :)

Egyáltalán nem voltam biztos benne.

Elköltözött a lakótársam, újat kellett volna keresnem, az ő lakótársához meg odaköltözött a párja, így ő pont új albit keresett. Mindez pont egyidőben, így adta magát a helyzet, hogy célszerű lenne, ha hozzám költözne. Veszíteni valónk nem volt, úgy voltunk vele, hogy max 2 hónap múlva megint ugyanott tartunk majd, mint most. Ő lakást keres, én meg bérlő társat. Erre viszont nem került sor, mert mint utólag is realizálódott, csak a találkozók körüli nyűg okozott problémát köztünk a kapcsolatunk derekán. :)